HTML

azbeszt

Random kiakadásaim...

"Anyu, az úristen megbassza azt a büdös kurva világot, azt bassza meg! Azt! Azbeszt megbaszta, a büdös kurva istenit neki!"
Eredetiben az igazi!

Friss topikok

Linkblog

Új sportág a fidesznél: hugyozd szembe a vezért!

2010.05.08. 08:48 Before

Érdekes, vicces dolgok folynak a fidesz berkeiben. Persze, lehet, hogy tudatos kommunikációs stratégia áll az egész mögött, de kívülről ez nagyon nem így néz ki. Közkeletű vélekedés, hogy fidesz = Orbán, hiszen kőkeményen fogja a pártot, csak az beszélhet, csak ott és csak azt, aki bírja a vezér jóváhagyását. Természetesen belülről nyilván kissé másképp néz ki a dolog, és távolról sem írható le ilyen egyszerűen, de nagy vonalakban ilyennek tűnik.

Ehhez képest érdekfeszítő dolgok történtek az elmúlt hetekben. A fidesz igazi szégyenlős menyasszonyként kínálgatta magát a zembereknek, semmit se mondott, de sokat próbált sejtetni. A programtervezetüket már megszellőztettem, de maga Orbán egyetlen konkrétumot tudott kiköhögni (persze azt is szótagolva, hogy Jó. Nyoma. Téko s Le. Gyen!): azonnali és radikális adócsökkentést. Szépbajuszú Kövér Lászó nem általlott kiállni a szélbe és belepissantani: há' nem úgy van az kérem, majd néhány ezen felbátorodott hang is beszállt mellé. Mindezt persze még a választások előtt, de Kövért már a fodrásza se veszi komolyan, így nem lett nagyobb visszhangja a dolognak.

Sokkal édesebb, ami a kormánytagok megnevezését követte. Nehéz lenne vitába szállni azzal, ha azt mondanánk, Pintér belügyminiszterségét még azok is csak jelentős savlekötő-mennyiség elfogyasztását követően tudták lenyelni, akik amúgy feltétlen és narancsszín hívei Viktoréknak. Erre Pintér első megszólalásában, rögtön a "Jó napot" helyett közölte, hogy Gergényi igazi jófej és pont úgy cselekedett 2006 októberében, ahogy az a nagy könyvben meg vagyon írva. Igaz, a fidesz négy éve esküdözik, hogy lógni fognak a felelősök. Finoman hugyozzuk szembe a Viktort, lássuk, mit bír.

Merő véletlenségből hallottam Orbán nemzetközi sajtótájékoztatóját (ami néhány mulattató elemtől eltekintve egyébként meglehetősen korrektnek tűnt), az egyik erősen kihangsúlyozott eleme volt a kettős állampolgárság kérdése. Gyakorlatilag kerek perec kijelentette, hogy a határon túli magyarok állampolgárságának megadása még csak véletlenül sem jár a szavazati jog megadásával. Mert, hogy azt ő nem is igazán úgy gondolta, még eredetileg sem. Mit csinál az udvari bohóc? Igen, pontosan: nekiáll és nyílt színen szembehugyozza Orbánt. Márpedig, de, szavazzanak is a jó magyarok, majd megbirizgáljuk az ezt pillanatnyilag kizáró választási törvényt.

Tessék, lehet tippelni, ki lesz a következő jelentkező:
- Deutch Tamás, aki bejelenti, hogy két Orbán gyerek is tőle van, és különben is a foci az a hülyék sportja
- Szíjjártó Péter, aki eljegyzi, majd feleségül veszi Ledvai Ildikót és az ő aforizmáit fogja világgá szóvinni
- Martonyi János, aki körbetelefonálja az európai vezetőket, majd Orbánként bemutatkozva belefingik a telefonba és idiótán vihogva lecsapja

Egyéb ötleteket szívesen fogadok, segítsük a fidesz-vezetőket hasznos sportéletet élni.
 

146 komment · 2 trackback

Címkék: politika orbán idióta azbeszt abszurdisztán

A bejegyzés trackback címe:

https://azbeszt.blog.hu/api/trackback/id/tr981983218

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az első napon benyújtják az állampolgársági törvényt 2010.05.10. 18:56:20

Semjén Zsolt beszélt arról, hogy pártja már az első parlamenti napon előterjeszti az állampolgársági törvény módosítását, a kettős állampolgárság bevezetését.

Trackback: Pintér Sándor, a Fidesz első ballasztja 2010.05.08. 11:04:02

Pintér jelölése rossz kompromisszum. Ennél csak egy rosszabb döntést lehetne hozni: ha a titkosszolgálatok is a Pintér vezette belügyhöz kerülnének. Orbán Viktor tegnap – nagyon helyesen – kijelentette, hogy a 2006-os őszi rendőri túlkapá...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Té.eS · http://szubjektivblog.blog.hu 2010.05.08. 14:37:06

@Before: A közszférában kb. 2000-2100 milliárd forint a bruttó bér, 700-800 milliárd forint pedig a bér utáni járulékok. Nyílván nem főosztályvezetőket fognak elküldeni, ők max kicserélődnek. Ha az átlag fizetéseket vesszük az olyan 160-170 ezer. Akkor feltételezzünk 20% csökkenést, az éves szinten 326.4 milliárd. Valamit lehet vele kezdeni, de lehetne több is..

Té.eS · http://szubjektivblog.blog.hu 2010.05.08. 14:39:25

@Té.eS: persze ehhez hozzájön a béren kívüli juttatások csökkenése

ati27 2010.05.08. 14:42:42

@Mikor rendezi a Fidesz milliárdos tartozásait?:
Jójis az a copy-paste. Túl nagy agymunka nem kell hozzá mi? Már hetek óta minden blogot beszennyezel ezzel. Talán még a "kismamás" blogokat is? Arra már nem is reagálok hogy 3 millió ember rábízta a döntést a másik 5,1-re aki szavazott.. Tehát nyugodtan levonhatsz 3 millát az 5,5 ből, mivel nekik nem volt véleményük... nem is ragozom tovább..

hird 2010.05.08. 14:49:37

@ proeskontra "mester"hazy, Psyman

Én láttam a műsort tegnap este:
Semjén Zsolt szerint SZAVAZATI JOGOT KELL ADNI az állampolgárság mellé, mert szerinte "NEM LEHET KÉTFAJTA, NEM LEHET VALAKI MÁSODRANGÚ ÁLLAMPOLGÁR.

Mielőtt vitába szállnátok érdemes tájékozódni. Vagy ez csak amolyan Pintér Mundér Becsülete Sándor féle megszólalás részetekről is?

Before · http://azbeszt.blog.hu 2010.05.08. 14:50:09

@ati27: én se szeretem @Té.eS: ja, én nem pénzben, hanem emberben számoltam. Úgy azért elég sok. Persze muszáj lenne meglépni, de ez klasszikusan egy politikailag szinte bevállalhatatlan lépés.

@Chicano: olvasd el a cikket, teljesen egyértelmű, hogy semjén arra céloz, a határon túliaknak is szavazniuk kéne tudni, és majd megoldják. Elképzelhető, hogy ez egy indexes fogalmazási bravúr, de a cikkből teljesen egyértelműen ez jön le. Idiótázás nélkül is megértem.

@KennyOMG: nincs ilyen, pontosan tudod. Postoltam is erről még az első forduló előtt...
azbeszt.blog.hu/2010/04/08/oh_mondd_te_kit_valasztanal_4

Ramsas Samuilovich Perepiteinikov 2010.05.08. 14:51:10

Nem a Deutschtól van az egyik Orbán-gyerek, hanem ...

hakos2 2010.05.08. 14:51:12

Persze Semjén ugyanazt mondta, mint Orbán. Az állampolgársággal nem jár szavazati jog, amíg határontúli magyarként kéri valaki az állampolgárságot, azonban ha valaki közülük utána átköltözne Magyarországra, már szavazati joga is lesz. Ez elég természetes, hisz még a kínainak is, ha magyar állampolgárságot kap, akkor szavazati joga is van. A magyaroknak miért ne lenne?

Egyébként hihetetlen, hogy még meg sem alakult az új parlament és a kormány, de az elvtársak már alig bírják visszafogni magukat, ott habzik a nyál a szájuk szélén. Szánalmas....

hird 2010.05.08. 14:53:20

És ha kell, akkor ehhez a választójogi törvényt is módosítani kell - mondotta S. Zs.

nazer 2010.05.08. 14:58:16

pintér sanyi nem lesz jó,az biztos

nazer 2010.05.08. 14:58:50

vlamivel fogja a Viktort

Before · http://azbeszt.blog.hu 2010.05.08. 14:59:05

@hakos2: mindenkinek lehessen, aki itt akar élni, betartja a törvényeket és állampolgár szeretne lenni (illetve meg is kapja).
Semjén viszont egyáltalán nem erről beszélt. Nyugodjál le.

hird 2010.05.08. 15:01:43

@hakos2
Komolyan ennyire elhülyült mindenki a győztes oldalon? Semjén Zsolt véleményén nincs mit vitatkozni, mert EGYÉRTELMŰEN elmondta, hogy szavazati jogot kell adni a határon túli magyaroknak.

Annyira egyértelmű volt, hogy a műsor egyik moderátora - nem a PHiliPH, hanem a nemzetes újságíró - S. Zs. monológja végén MÉG MEG IS JEGYEZTE, HOGY EZT AZÉRT MÉG LE KELLENE ELŐBB JÁTSZANI A FIDESZEN BELÜL, mert a Martonyi bizony mást mondott pár napja!!!

Before · http://azbeszt.blog.hu 2010.05.08. 15:05:55

@hird: ne fáradj, tények sosem zavarják őket. Itt komcsi hisztériakeltés folyik. Punktum.

lioliom 2010.05.08. 15:21:34

Csak aki narancssárga az irigységtől írja,hogy ez rossz volt.Egyedül vagyok a munkában,de hangosan röhögtem.A legjobb a Für Tomis.Pintér meg szerintem is sokat tud.Igy aztán vagy baleset éri vagy idők végezetéig lesz örökös belügminiszter.

azember 2010.05.08. 15:24:24

Az igen nemtisztelt posztolót kérdem:valahogy nem emlékszem,hogy volt-e olyan írása valaha,hogy valaki szembe hugyozta Gyurcsényt vagy Bajnait talán Mesterházit.Ez a stilus bizonyitvány egy magából bohócot csináló,szemellenzős bérposztolóról.Az indexnek pedig csak annyit,hogy ez a médiahozáállás ,legyen az jobboldali vagy baloldali,szégyen.Igazán ideje,hogy meghozzanak egy normális médiatörvényt.

Várúr 2010.05.08. 15:25:59

@flippant:
Inkább flipperezz Flippant. Nem Vitya miatt gyöngült a forint, Kohn bácsiék se neki szóltak be, hanem a görögöknek, spanyoloknak, portugáloknak, stb. Mellesleg egy európai (?) ország Nagybritannia államháztartási hiánya a magyart kenterbe veri.

Lev Menachem 2010.05.08. 15:27:06

@hird: ezzel csak az a probléma , hogy vagy van állampolgárság vagy nincs, semjénnek ebben tök igaza van, hogy nemlehet A, meg B kategóriás állampolgárságot osztogatni...

és a jelenlegi rendszer mellett is csak az vehet részt a választásokban mo-n , akinek bejelentett állandó lakhelye van idehaza.

Lev Menachem 2010.05.08. 15:28:14

@Before: téged se zavarjanak a tények, de ahogy látom, sokat nem is foglalkoztál velük

suski 2010.05.08. 15:28:42

@hird: "S. Zs. monológja végén MÉG MEG IS JEGYEZTE, HOGY EZT AZÉRT MÉG LE KELLENE ELŐBB JÁTSZANI A FIDESZEN BELÜL, mert a Martonyi bizony mást mondott pár napja!!! "

mert a marha Csermely is félreértette, Semjénnek meg nem volt ideje reagálni.

Olvasgasd és próbáld meg értelmezni proeskontra posztját, arról van szó, amit ô ír.

Ami a félreértést okozza: a szociknak alighanem volt egy olyan javaslata, hogy a határon túliak olyan állampolgárságot kapjanak, ami akkor sem járna szavazójoggal, ha Mo-ra bejelentkezik.Így aztán lett volna A és B állampolgár. Na erre mondja Semjén azt, hogy ilyet nem lehet csinálni.

Té.eS · http://szubjektivblog.blog.hu 2010.05.08. 15:31:59

@azember: A médiatörvényben szabályozni kellene, hogy egy oldalon mi jelenhet meg és mi nem? Elég meredek elképzelés.

fraki 2010.05.08. 15:32:03

Gyenge minőségű írás.

suski 2010.05.08. 15:34:27

@azember: "olt-e olyan írása valaha,hogy valaki szembe hugyozta Gyurcsényt vagy Bajnait talán Mesterházit."

ezeknek a figuráknak már tök mindegy, hogy párrtársaik szembehugyozzák-e, mert az "urak" nyakig ülnek a szarban-húgyban.

jesze tibor 2010.05.08. 15:35:32

Jó lenne úgy kommunikálni, hogy kerüljük a felesleges affektálást, ami egyébként az amerikai B televízió és film sajátja plusz érdemes elgondolkozni azon, hogy mi is a demokrácia és a kapitalizmus se arról szól, hogy mindenkinek jó lesz, hanem a pénzről és a hatalomról, az egórol, a szexről, a biztonság hiányáról, a szabadságról, a sokszínűség igényéről és végül egy jobb világról, ahol nem az 1% manipulálja a többit, már akik rész vesznek ebben az undorító harcban...nem vagyok biztos benne, hogy érdemes volt megírni ezt a kommentet...

BKV - Önnek megyünk 2010.05.08. 15:36:45

ketté kéne osztani az országot! az egyik feleben a balos hívők a masikban meg a jobbos hívők lennének. Aztan várni es megnezni melyikből lesz NDK és melyikből NSZK.

na benne vagytok?

Té.eS · http://szubjektivblog.blog.hu 2010.05.08. 15:37:46

@hird: Ha már szóba került Martonyi. Tisztán közölte, hogy nem jár és nem is járhat együtt szavazati jog az állampolgársággal. A kérdésre, hogy azon felül át fogják-e írni az alkotmány azon pontját, ami erre vonatkozik, azt felelte, hogy ez még korai. Azt is elmondta, hogy azt is el tudná képzelni, hogy a Magyarországon bejelentett lakhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok, éljen ő bárhol, egy bizonyos létszámú helyre küldhetne képviselőt, mint ahogy szerinte erre vannak remek példák.. Nem emlékszem pontosan, hogy számot mondott-e, de 10-20-nál nem több.

Melchi Zadok 2010.05.08. 15:44:32

@S_a_n_y_A: adócsökkentés kell, de nem úgy, ahogy ezek a félnótások elképzelik. magyarország súlyos hátrányban van a munkáltatókat terhelő adók tekintetében a környező országokhoz képest. a családi adózás és más "nemzet és családtudatos" erőlködés pont nem ilyen. NEM ezzel kellene kezdeni, hanem a versenyképességünk helyreállításával. másfelől ha adót akarnak csökkenteni, akkor nyilvánvalóvá kellene tenni, hogy az adóbevételből kieső nem kevés összeget vajh honnan pótolják, vagy hol spórolják meg.
erről sincs egy árva szó sem.
egy másik érdekes dolog az adórendszer egyszerűsítése, ahogy a viktor mondta, az adóbevallás férjen el egy A/4-es papíron. ez egyébként rendben is van, de megvizsgálta már valaki a fidesznél, hogy az adóbevallásunk a rengeteg féle-fajta adókedvezmény miatt (IS) ennyire bonyolult? mégis hogy gondolják ezt? úgy látszik a fidesznél még nem sikerült átkapcsolni a populista demagóg ellenzéki üzemmódból, felelős kormányzati üzemmódba.

Melchi Zadok 2010.05.08. 15:49:48

@proeskontra: jaaj, máris báncsák szegény fideszt, jaj! gyorsan reagáljunk sértődötten, majd magyarázzuk meg gyorsan, hogy a nemzet nagy államférfiai tulajdonképpen mit és hogyan is gondoltak és gyorsan vonjunk le következtetést: támadnak minket jajjjjj! LOL! :))

készülj fel, lesz ennél rosszabb is. aki céltáblának megy ne csodálkozzon, hogy lőnek rá.
a "gyurcsányahibás" mantra már csak egy évig működik, ráadásul egyre kisebb hatékonysággal.

herbert 2010.05.08. 15:50:28

@azember: a szembehugyozás képletes. nem vagyok irodalomtanár, de még én is felfogom. akár jobb, akár baloldali - írod, de hiányolod a gyurcsány-szembehugyozós posztot (némi önellentmondás). Ahogy néztem valamelyik korábbi írásában lendvai botox ildikót ekézte. Akkor most jó gyerek vagy rossz gyerek? A szoclib haverjaid a holokauszt-tagadás büntetésével már elkezdték a megmondom hogy mit mondhatsz meg és hogyan rendszer kiépítését és úgy tudom Szanyi Tibor kollégád is kikelt a netes szólásszabadság "mellett". A fideszes haverok meg csinálnak majd neked jó kis médiatörvényt, nem kell már más véleményét elviselned, olvasgathatsz majd zsoltárokat a neten. Igaz most is megtehetnéd, de gondolom annál hogy te mit csinálhatsz, sokkal fontosabb hogy más mit ne csináljon. Ha valahol el akarod kezdeni a véleménytisztogatást, kezd bayer zsoltnál, a kapcsolat.hu vagy novák, "neménszerkesztemakuruc.infot" elődnél, ne pedig a magánbloggereknél, még akkor se ha érzelmileg elkötelezettek valamelyik politikai oldal felé.

hird 2010.05.08. 15:54:26

suski
Na most én azt teljesen elfogadom, hogy "semjén-értelmezéssel" próbálja a párt kimagyarázni a hülyeséget. Sőt nagyon is megnyugvással fogadom, ez ugyanis azt jelenti, hogy a párt hivatalos álláspontja még mindig nem az, amit s. zs. mond.
Az ilyenfajta 'félrebeszélésnek' meg van a maga helye és ideje (országos médiában - tv, rádió, sajtó), ha rákérdeznek. A politikailag tájékozatlan, politikát "háttérben" fogyasztó polgárnál lehet eredménye.
Az ilyen jellegű blogokon, viszont csak visszafelé sülhet el a szerecsenmosdatás: ezek még a nyilvánvaló hülyeséget is vastag arcbőrrel/pofátlanul/az embereket hülyének nézve védik.

A nem hivatalos reakciót pedig azzal együtt fogadom megnyugvással, hogy azon a bizonyos április 5-én én is igennel szavaztam a határon túliak állampolgárságára. Amit szerintem megérdemelnek már csak azért is, mert éppen azért ütötték/verték/szopatták őket 40-80 éven keresztül, mert magyarok voltak. Ezen túlmenően még sok-sok SZIMBOLIKUS jelentősége lehet a magyar állampolgárságnak a számukra, ami ugyancsak méltányolható.

De a lényeg a SZIMBOLIKUSON van. Mert a szavazati jog megadásának igencsak sok GYAKORLATI következménye lenne a jelenlegi országhatárok között élők életére. Ami viszont szerintem teljesen indokolatlan és elfogadhatatlan! És színtiszta politikai nyerészkedés és visszaélés a határon túli magyarsággal, ezen emberek gusztustalan kihasználása és eszközként kezelése.

lev davidovics 2010.05.08. 16:02:36

@azember: Aztán milyen médiatörvény lesz az Indexre hatással? A kínai?
Egyébként meg nem kötelező a zindexet olvasni. Ha meg majd tilos lesz valamilyen - agyament, mert a netet is maga alá gyűrni akaró - médiatörvény miatt, addigra a szerver már messze lesz innét.
Csípem ezt a "majd megtiltjuk (index), majdvasárnapbezárjukha280 (Cora)" lendületeket. Hiába, van olyan, aki akkor beszél üldöztetésről, ha momentán senkit nem üldözhet. :D

Gazz 2010.05.08. 16:08:03

Nem erőltetett a poszt, hanem inkább pontos.
Remélem Tömjént hamar kicsinálja Viktor, mert az az ember annyira ostoba, hogy nem lesz nehéz dolog.

hird 2010.05.08. 16:08:46

suski:
Az pedig már tényleg a vicc/ abszurd humor már már Alfred Jarry magasságokat ütő szintje, hogy suski azt javasolja nekem, aki - mint korábban írtam és idéztem is - élőben látta a műsort, s. zs. saját búgó hangját viseltem egy órán keresztül, hogy az ott elhangzottak értelmezése érdekében - vagyis, hogy mit és hogyan is kell érteni s. zs. szó szerint hallott beszédét - szóval, hogy ha meg akarom tudni, hogy mit is mondott valójában s. zs. az interjúban - legyek szíves referálni valami "proeskontra" úrhoz, az ő posztjához, mert majd ő megmondja, hogy valójában mit is jelentenek az elhangzott szavak.

Gratulálok. Most jelenleg rákosi-rendszer szintjén tartunk ezek szerint. Innen vajon van még lejjebb is? Valakinek nagyon gyorsan a fejéhez kellene kapnia azt hiszem.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2010.05.08. 16:10:09

@azember: és mire emlékszel? Csak kérdezem, mert itt ugatsz le a saját blogomon, idebüfögve valamit, amit hirtelen behasaltál. Ha valaha olvastad volna, amit írtam, vagy most vetted volna a fáradtságot, hogy csak egy gyors keresést csinálj, egész biztos nem égetted volna magad ennyire. Igaz, ennyire elégedettet nem is büföghettél volna, hogy mennyire okosan beszóltál...

Gazz 2010.05.08. 16:12:01

Egyébként kib. nagy labda volna a maszopnak, ha a határon túliak szavazati jogot kapnának csak úgy lárpurlár. Népszavazást csinálnának belőle pikkpakk. De igazuk is lenne. Azért nehogy már az szavazzon, aki nem viseli a következményeket!

gabenito 2010.05.08. 16:14:45

ez nem szembehugyozás, ez kommunikáció

eddig nem mondtunk semmit mert nem kellett
most hogy muszáj, mondunk mindent. ami csúnya de ki kell mondani azt valami talpnyaló (pl pintér, kövér) ami szép azt vitya. és nyilván külföldre kényszer a realitás.
de ez seholsem szembehugyozás, csak tudatos (összevissza) kommunikáció

ps.mielőtt valami grammarnazi betámadna nemérdekelnek a helyesírási hibáim, tudok magyarul akkor is ha nem írok helyesen stb

gabenito 2010.05.08. 16:15:52

természetesen a többesszám első személy kizárólag retorika :P

Before · http://azbeszt.blog.hu 2010.05.08. 16:17:45

@Gazz: te, erről volt népszavazás...

@gabenito: az adócsökkentéses marhaságnál még volt ennek esélye. A pintért mondjuk kissé eltúloztam, de az azért konkrétan (minimum) kikerülte a hivatalos fidesz-véleményt a témában, a semjén meg kerek perec mást hadovált, mint a Viktor, meg a leendő külügyminiszter.

Vén Csataló 2010.05.08. 16:18:30

@Before: Nem értek egyet. Itt nem folyik semmiféle komcsi hisztériakeltés. Itt komcsi öklendezés folyik. Mint szerte a neten mindenfelé, de hát ki nem sz@rja le.

nadivereb 2010.05.08. 16:19:45

Na, elkezdtem olvasni a kommenteket, és épp írni akartam, hogy pár egysejtűn kívül relatíve kevés a hülye. És akkor sorra került @proeskontra: és @azember: .

gabenito 2010.05.08. 16:21:26

@Before: persze hogy mást mondd. csak ebből nem következik, hogy ennek odafent nem örülnek. sőt. nehéz elképzelni, hogy egyből konkrét álláspontjuk lenne. először körbeszaglásznak a sajtóban közvéleményben különböző véleményekkel, aztán majd vitya eldönti.

pintér meg ki kellet hogy mondja ezt mert ha Gabiék haverjai megint ugrálnak (zúznak) nekik ugyanúgy le kell őket (jogosan) rugdalni. Ez annyira felülről jött, és annyira gesztusértékű mint a ház.

a fidesz sokjót nem tud felmutatni de fegyelmezettnek fegyelmezett patkányokból áll

gabenito 2010.05.08. 16:23:44

ami a kettős állampolgárságot illeti: szintén fel kell mérni a terepet. Ha jól sül el, 20 évet kaphatnak ezzel. ha rosszul egyből elveszítik a a bizalmat. a legfontosabb hogy ne legyen egységes álláspontjuk egyenlőre

Before · http://azbeszt.blog.hu 2010.05.08. 16:23:59

@nadivereb: szerintem egy átlagos troll-rohamhoz képest kimondottan üdítő a felhozatal. :)

@gabenito: ez egyébként meglehet, sőt, írtam is a postban, hogy látok rá esélyt, de akkor is baromi hülyén jön ki az egész, ha csak úgy rákukkantunk.

@Vén Csataló: szemlátomást, te nem. Van rá gyógyszer.

gabenito 2010.05.08. 16:30:29

a kettős állampolgárságban azért is vagyok ennyire biztos, mert ez egy nagyon egyszerű kérdés. Szavazhatnak ha kint laknak vagy nem szavazhatnak. Ha a kommentelők nem tudják ezt 100%osan eldönteni akkor valószínűleg nem mondták el amit akarnak / sokan sokfélét mondtak

nadivereb 2010.05.08. 16:37:41

@gabenito: Ennyire egyszerű? Kik szavazhassanak? Milyen alapon? Hogyan döntsük el? Szavazhasson Mihai Raţ, a.k.a. Rác Mihály, aki ennyit tud magyarul, hogy bazmeg és hogy "tegyen ikszet a megfelelő helyre"?
Ez azért annyira nem egyszerű.

gabenito 2010.05.08. 16:40:11

@nadivereb: nem a jó válasz az egyszerű. sőt az nagyon nehéz.

de ha létezik egy valódi álláspont azt elmondani igenis egyszerű.
ha nem létezik valódi álláspont akkor lesz az amit fent látunk:
mindenki mást mondd arról hogy mit értett mi alatt viktorka meg semjénpapa.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2010.05.08. 16:46:39

@nadivereb: gabenito úgy értette, hogy a kérdés egyszerű, hiszen csak igen és nem válasz létezik, hiába jön mellé bármilyen ideológia, magyarázat, vagy akármi.

nadivereb 2010.05.08. 16:50:23

@Before: Értem, értem, megértettem.

trashr5 2010.05.08. 16:56:29

@gabenito: Még jó,hogy nem ők döntik el,milegyen jövőre a határozatlansági állandó.

Alkibiadész [alkibiadesz.blog.hu] 2010.05.08. 17:06:59

Gyerekek, marhára unom már apolitikát, inkább egy jó könyv, beszélgetés, film vagy zene:
alkibiadesz.blog.hu/2010/05/06/majusunnep_ujratoltve

lüke 2010.05.08. 17:09:22

csak a beszéd:) a nyelv :)az írásmód sportszerűtlen a hangnemével..................

suski 2010.05.08. 17:15:44

@hird: sajnos még mindig nem érted, feladom.
Olvasd újra amit írtam, ne azon rugózz, hogy Semjén mit mondott, mert ha a hátterét kívül hagyod vagy nem vagy tisztában vele, akkor hiába idézgeted szó szerint.

suski 2010.05.08. 17:17:27

@gabenito: "Szavazhatnak ha kint laknak vagy nem szavazhatnak"

nem szavazhatnak, ha kint laknak. 100%. Most se szavazhatsz te sem, ha elköltözöl külföldre és kijelentkezel az itthoni lakásodból.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2010.05.08. 17:23:25

@suski: "szavazhassanak-e"
Most nyilván nem szavazhatnak.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2010.05.08. 17:24:10

@Alkibiadész: Köszi az ajánlót, sajnos az operát, mint műfajt alapvetően nem kedvelem.

bitond 2010.05.08. 17:26:23

Csak a húgyszagot éreztem ki a szövegből.

suski 2010.05.08. 17:26:35

@suski: FIGYELMEN kívül hagyod...

gpetersz 2010.05.08. 17:27:56

A vérnarancsos vérig sértődik. Aki beleszarik az jót nevetett! Igen Sátorhelyi Sárhelyi prof. jöhet a magántőke kijelentése kimaradt! Ilyenért Mikola bukott...

hird 2010.05.08. 18:05:21

@suski:
sajnos még mindig nem érted, feladom.
Itt most - ebben a posztban - a lényeg az, hogy s. zs. mit mondott és nem az, hogy utólag ki és mit próbál belemagyarázni, de még csak nem is az, hogy egyébként mi a Fidesz (Viktor) hivatalos álláspontja a témában.

Egyébként meg már megint ezek: "hátterét kívül hagyod, vagy nem vagy tisztában vele" - mondom én hogy tiszta 50-es évek. Mindjárt Pelikán elvtársért kiált az ajtónálló. Mert ügye a horgászás sem annak látszik, ami, mert hát a folyó mélyén levő összefüggések azok nem láthatók. A búvárok, ügye...

hakapeszi. 2010.05.08. 18:22:01

féleszű kecsege maszopos! elfogyott e lendület a balos blogolókból... nem is kiváncsi senki erre a picsogásra. Magyarország újra nagy és gazdag lesz, akármennyire nem szeretnétek seggnyaló gyurcsányista bloggerek!

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.05.08. 18:50:56

Regen rohogtem ilyen jot egy irason.

Tragikumikus es az elet irja a szemunk lattara.

azember 2010.05.08. 18:59:36

@Before: Ezek szerint ,ha sajátodnak képzeled az indexet és az index oldalon az írásaidat,akkor te profi posztoló vagy,aki pénzt,paripát kap ezért.Elnézést , hogy belekontárkodtam a munkádba.

drukkker 2010.05.08. 19:40:26

@hird: Azért én nem örülnék, ha Munkácsról, vagy Kolozsvárról mondanák meg, hogy én itt, mekkora szarban éljek. De ezek szerint az amerikás Magyarok is belepofázhatnak majd, ha választások idejére bejelentkeznek a Ló utca 2-be?
Ne hülyéskedjetek Zsóti.....

brazileiro 2010.05.08. 20:16:43

Mit mondott Semjén?

Egy egyéni kerületeket is tartalmazó rendszerben elég furcsa lenne állandó lakcím nélkül szavazni. Vicces lenne, ha százezer erdélyi átjelentkezne Szanyi körzetébe....

(mondjuk ezt a románoknál meg a franciáknál azt hiszem úgy oldják meg, hogy vannak külföldi szavazókörzetek)

kalapácstollú 2010.05.08. 21:18:18

"yakorlatilag kerek perec kijelentette, hogy a határon túli magyarok állampolgárságának megadása még csak véletlenül sem jár a szavazati jog megadásával. Mert, hogy azt ő nem is igazán úgy gondolta, még eredetileg sem. Mit csinál az udvari bohóc? Igen, pontosan: nekiáll és nyílt színen szembehugyozza Orbánt."

Azért lásd be, ebben a pontban te fogtál mellé. Mindenki arról beszél, egyféle állampolgárság létezik. A külhoni magyarok pont ugyanazt az állampolgárságot kapnák meg, amit az itthoniak.
Ebből következik, hogy nem lesz választójoguk. Ahogan most is igaz: annak a magyar állampolgárnak, akinek nincs Magyarországon bejelentett lakhelye nem is szavazhat.

kalapácstollú 2010.05.08. 21:23:32

@azember: Na, te meg nem vagy normális! :)

Before · http://azbeszt.blog.hu 2010.05.08. 21:25:38

@kalapácstollú: csak éppen hozzátette, hogy valószínűleg módosítani kell a választási törvényt (annak érdekében, hogy szavazhassanak). Ez a cikk szövegéből egyértelműen lejön, de ha visszaolvasod a kommenteket, írt valaki párat, aki látta a konkrét műsort és abban még ennél is sokkal nyilvánvalóbban és nyíltan elhangzott.
Nekem egyébként semmi bajom azzal, hogy semjén mit gondol (még ha nem is értek vele egyet, illetve nagyjából nullának tekintem őt magát), a post arról szól, hogy Orbán ennek az ellenkezőjét állította alig pár hete.
Ha melléfogtam, akkor inkább a Pintér-féle részben, mert ott sokkal erőteljesebb értelmezést adtam a szájába, mint ami eredetileg elhangzott (függetlenül attól, hogy lényegében a dolog végkicsengésén nem túl sokat változtat).

kalapácstollú 2010.05.08. 21:30:59

@Before: Micsoda? valaki mondott valamit, hogy valahol hallotta, hogy a szomszédja nénikéje azt olvasta, hogy....

brrr...ezt nem tudom követni!

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2010.05.08. 21:51:42

mennyire, de mennyire más is ez, mint amikor gyurcsányék ötletbazárt tartottak!
örülök, hogy gyökeres változás állt be a dolgok intézését illetően.

drukkker 2010.05.08. 23:20:41

@bs395: Szeretném, ha majd egy év múlva is ennyire tudnál örülni. Kb. addigra várható a tömeges csalódás bekövetkezte, addigra kiderül, hogy meztelen a király. Figyelj! Orbán magát fogja szembe hugyozni, mert semmit sem fog beváltani az igéretei közül. Nincs rá lehetőség. Ennek első jele, Varga Mihály már bejelentette, a gazdaság összeoláskörüli állapotát. Vagyis emiatt nem kell betartani semmit a kampányban elhangzottak közül. Borítékoltam ezt a lépést, mert a kampányban sírtak, az ország állapota miatt, és azt hangoztatták, Bajnaiék eltitkolják az adatokat, holott minden adat nyilvános volt, valamennyi parlamenti bizottság előtt nyitott könyv volt a gazdaság állapota, csak a Fidesz csinált úgy mintha ez nem így lett volna.

hird 2010.05.08. 23:59:06

@kalapácstollú:
Ha neked a Hír TV elég hiteles, akkor magad is megnézheted. Ismétlik vasárnap reggel 9-től és hétfőn 15 órától. Bárki megtekintheti.

(csak remélni tudom, hogy nem szabdalják szét, mert sajnos a HírTV-től tényleg minden kitelik. Bár ezen nincs is mit csodálkozni, mivel már régen feladta még a látszatát is annak, hogy bármi köze lenne az újságírói etikához. Szimplán csak egy párt-propaganda gépezet, ami viszont bármit megtehet.)

tbb 2010.05.09. 00:24:03

A franc se érti ezeket a libsiket. Idáig azért aggódtak, hogy Orbán diktátor, most meg azért, hogy nocsak, hát mégsem.

tbb 2010.05.09. 00:30:18

@drukkker:
Az nem számít, hogy 1 év múlva ki örül és ki nem. Az számít, hogy 4 év múlva mi lesz.

eml 2010.05.09. 01:53:50

Martonyi belepukizik a telefonba. - Ezen felröhögtem.

Samuzia 2010.05.09. 02:28:44

@Gazz: Ja azóta is rajtunk röhög a többi nép, nézd má ezeket, még a saját népüket sem szeretik.

Samuzia 2010.05.09. 02:30:23

@hird: Nem TV2-t meg RTL Klubot akartál írni? Ott még az élő szöveget is meghamisítják! (persze ők az mszpt nyomták...)

Samuzia 2010.05.09. 02:32:22

@drukkker: Miért abban élsz? Nem fizet eleget már az Mszp?

Samuzia 2010.05.09. 02:35:06

@BKV - Önnek megyünk: szerintem a balosból lenne ndk, mert egy nép csoport oda költözne, segélyek híján.

antonov 2010.05.09. 05:03:58

www.hirtv.hu/?tPath=/view/videoview&videoview_id=10469

Itt megnézhető az adás, az tetszik nagyon, hogy a végén a Csermely Péter kvázi lehülyézi Tömjént, ("Egyeztessetek a Martonyival") aki zavaros magyarázkodásba fog az adás legvégén.

paragrafus 2010.05.09. 06:31:25

Orbán Viktor 2001 augusztusában - saját státustörvényét védve - azt írta beadványában a Velencei Bizottságnak, az Európa Tanács jogi albizottságának (szó szerint idézem):

"A törvény csakúgy, mint a magyar jog egésze, elismeri a szomszédos államok területi integritását, semmilyen módon nem ismeri el viszont a területi revízió és a kettős állampolgárság fogalmát. Továbbá a törvény elismeri, hogy a külföldi magyarok az adott államok állampolgárai és világosan elutasítja azt a gondolatot, hogy a magyarként való önmeghatározás a kettős állampolgárságon alapuljon.

Ráadásul Orbán Viktor 2001. novemberében kérte a Parlamenttől annak az 1997-es európai állampolgárságú egyezménynek a ratifikálását, amely kimondja, hogy (szintén idézem)

..."Az állampolgárság "személy és állam közötti jogi kötelék", amely nem utal a személy etnikai származására, amely kizárja, hogy egy adott állam állampolgárai az állampolgárság megszerzésének módjától függően eltérő jogokkal rendelkezzenek, amely honosítás esetén az állampolgárság elnyerését az illető országban való letelepedéshez köti.

paragrafus 2010.05.09. 06:35:35

A Semjén által elképzelt alapon magyar állampolgárok lehetnek pl. a Horthy-család azon leszármazottai, akik már nem is Magyarországon születtek és nem is itt élnek.

De pl. magyar állampolgár lehet több olyan amerikai színész is a leszármazottaival egyetemben, akik eredendően az őseik révén innen vándoroltak ki, de ők már az Egyesült Államokban születtek.És semmilyen kapcsolatot nem tartanak Magyarországgal.
Magyar származású - az őseik révén - pl. Tony Curtis, vagy pl. Goldie Hawn is. Vagy pl. Peter Falk.

De említhetném pl. Juan Carlos Wasmosy-t is, aki Paraguay elnöke volt 1993-1998 között. Az ő ősei pl. 1928-ban vándoroltak ki Magyarországról, konkrétan Debrecenből a Vámosi testvérek. Az ő leszármazottaik ma Paraguayban, Braziliában élnek.

Ők csak néhány példa arra, hogy a fidesz elképzelései során ők mindannyian - az esetleg ma is még élő ősök és a leszármazottak is egyaránt - magyar állampolgárságot kaphatnának.

Mivel az állampolgársággal jogok is járnak, ezért nem szeretném, ha pl. ők onnan az újhazából beleszólnának az itthoni belpoltikai kérdésekbe, netalántán már a szavazataikkal is hozzájárulnának.

Arról nem is beszélve, hogy ők mindannyian a magyar állampolgárságal együtt uniós állampolgárságot is szereznének.
Vagyis Magyarország azzal, hogy pl. egy amerikai magyarnak magyar állampolgárságot ad, automatikusan uniós állampolgárrá is teszi az illetőt.

Nem hiszem, hogy abba az Unió szó nélkül bele fog menni, hogy Magyarország önhatalmúlag, egyoldalúan és önkényesen kiterjessze az Unió határait és az uniós jogokat. Főleg Észak- és Dél-Amerikára is.

paragrafus 2010.05.09. 06:36:45

Viszont pl.az Ukrán Alkotmány kifejezetten tiltja a kettős állampolgárságot.
Sőt, az ukrán törvények alapján - ha egy ukrán állampolgár - más ország állampolgárságát megszerzi, az ukrán állampolgárságát elveszti és kiutasítható lesz Ukrajnából.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2010.05.09. 07:29:32

@paragrafus: ez már annak idején is felmerült, amikor szóba került a kettős állampolgárság, mint ötlet.
Azért úgy gondolom, még a legvérmesebb elképzelések is kötnék valamiféle valós kapcsolathoz (például a beszélt magyar nyelvhez) az állampolgárság megadását, így nem hiszem, hogy holnapra száz évnyi távlatból leszármazott sokszázezernyi paraguay-i új állampolgárunk lenne...

Before · http://azbeszt.blog.hu 2010.05.09. 07:33:49

@drukkker: őszintén szólva - bár személy szerint mind a fidesztől, mind orbántól viszolygok (csatolt részeiktől pedig egyenesen hányok) - remélem, hogy nem így lesz. Nem azt mondom, hogy hú, de nagyon bízom benne, de egyrészt szerettem volna, ha sikerül a kétharmad, másrészt pedig talán van egy szemernyi esély, hogy végre tényleg történik valami. Ennek nyilván már most ellentmond, hogy a "majdnem forradalom"-nak titulált választási győzelem, meg "a zemberek gyökeres változást akarnak" felkiáltás mellett bemutatott kormány szinte minden tagjáról az hangzott el elsősorban, hogy milyen pozíciókat töltöttek be nem csak az előző fidesz-éra, de az antall-féle kormányzás idején is. Baromi nagy és baromi gyökér változás, ja...

sanyisanyi 2010.05.09. 07:49:59

Mit vártok ezektől a volt MSZMP tagoktól??

preston 2010.05.09. 09:02:19

@hakapeszi.: mikor is voltunk nagyok és gazdagok? légyszi, má rég votam iskolába.

yda 2010.05.09. 09:54:12

A környező országokban élő magyarok nem Izraeliek,hogy repülőgép áljon a rendelkezésükre szavazáskor,más külömben ne a monarchia maradványai (szerbek,horvátok,bosnyákok,cigányok,zsidók,tótok)akik most az Mo.-i lakosság töbségét képezik döntenék el,hogy én aki magyarnak,magyar állampolgárnak születtem megkaphatom e vagy sem az állampolgárságot amit önhibámon kivúl veszitettem el.

yda 2010.05.09. 09:58:36

@paragrafus:
Nagy tévedés az állitásod az Ukrajnában élő
románok 70% nak van román állampolgársága.Ugy hogy magasról tesznek az ukrán törvényre!

suski 2010.05.09. 10:51:36

@paragrafus: "A Semjén által elképzelt alapon magyar állampolgárok lehetnek pl. a Horthy-család azon leszármazottai, akik már nem is Magyarországon születtek és nem is itt élnek."

igen, ôk a mai törvények alapján is kaphatnak magyar állampolgárságot. És akkor mi van?
Azon ausztrálok, akik bizonyítják, hogy a nagyapjuk Európából származik kaphatnak brit, görög vagy egyéb európai állampolgárságot.
Volt egy film egy brazil nôrôl, aki felfedezte, hogy a nagyapja magyar volt és meg is kapta a magyar állampolgárságot, anélkül, hogy egy szót tudott volna magyarul. Hogy a szabályok pontosan hogy vannak nem tudom, de ha a felmenôid magyar állampolgárok voltak, akkor te is lehetsz az. Eddig ez alól a környezô országok polgárai voltak kivételek.

suski 2010.05.09. 10:59:07

@paragrafus: ez még az uniós csatlakozás és a patrubányi népszavazás elôtt volt: alapvetôen más helyzet.

suski 2010.05.09. 11:24:24

@hird:
Idézem, szó szerint. AKkor mindenki figyelmesen olvassa.

" Mi most az állampolgárságot adjuk meg.Hogy a pontos szavazati jog hogy van , az nem ennek a törvénynek a témája. Az a választójogi törvénynek a mintája.A választójoghoz mindenképpen hozzá kell nyúlnunk, hiszen az országgyûlés létszámát levisszük 200-ra. Itt kell megoldani pl az országon belüli kisebbségek szavazati jogának kérdését.
Az állampolgárság nem lehet egyfajta kvázi vagy megcsonkított állampolgáság. Most is ugye a szavazati jog annak a feltétele, hogy legyen Mo-on egy lakása, egy bejelentett címe, ahol szavaz."

az utóbbi mondatot nyilván rosszul mondta, mert így nincs értelme. Helyesen: a szavazati jognak feltétele , hogy legyen Mo-on bejelentett címe.

Akkor most be lehet fejezni a rinyálást.
Az szavaz, aki magyar állampolgár ÉS van bejelentett lakcíme Mo-on. Tehát a kolozsvári vagy munkácsi újdonsült magyar állampolgár NEM fog szavazni.

yda 2010.05.09. 14:40:17

@suski:
"Akkor most be lehet fejezni a rinyálást"
Tökéletes amit írtál,csak ugy látom Mo.-n
sok embernek van pc.-je de esze annál kevesebb.
Nehogy"má"megfutamodnékszavaznifletóra :D és könyörögnék valakinek,hogy bejelentkezzek hozzá mert nagyon ég a fenekem a szavazati jog miatt.

Nem tudom, nem is érdekel! 2010.08.09. 13:09:00

orbán már régóta össze-vissza hugyoz a levegőben XDXD :D:D

Nem tudom, nem is érdekel! 2010.08.09. 13:13:32

egyébként a szomorú az, hogy a párton belülről senki nem mer szembeszállni a gonosz törpével, hanem lenyelnek minden békát. köcsög seggnyalókkal körbebástyázta magát: harrach,popkorni,semjén, azt ezért nem lehet elűzni a gonosz törpét.

Nem tudom, nem is érdekel! 2010.08.09. 13:14:07

szijjártó meg egy köcsög gyökér, egy kis szardarab
süti beállítások módosítása