A hazai gasztrokörök egyik felkapott nevű újonca az Olimpia étterem. Az újvonalas irányzatnak megfelelően az Olimpia is naponta kétszer nyit ki, egyszer ebédidőben 12-15 óra között, majd 19 és 22 óra között vacsorázni lehet náluk. Szombaton csak vacsoraidőben tartanak nyitva, vasárnap pedig zárva vannak.
Fontos tudni, hogy az ebéd és a vacsora ezekben az éttermekben két különböző műfaj, ebédidőben egyszerű(bb) ételek, olcsón, kis választékban kaphatók. (A választék amúgy is szűk egy modern étteremben, cserébe természetesen mindent frissen kapunk.) Ebédet előételből (ide tartozik a leves is), főfogásból, illetve desszertből állíthatunk össze ízlésünk szerint, ezek 500, 1000 és 500 forintba kerülnek, de a menüár lényegesen kedvezőbb, két fogás esetén 1250, komplett, háromfogásos ebédnél 1450 forintot kell fizetnünk. Az Olimpiában emellé ingyen adják a szikvizet.

A mai menüt a következő fogásokból lehetett összeállítani:
Előételek:
- Burgonya-krémleves sonkával
- Marhaszív avokadóval
Főételek:
- Bárányragu zöldségekkel és csicseriborsóval
- Borjúnyelv bulgurral
- Mangalicatarja krumplival
Desszert:
- Madártej

Menün kívül lehetett rendelni szarvasgombás omlettet és borjúgerincet feketegyökérrel, ezek ára 2000 forint körül mozgott, nem számítottak bele a menüs megoldásba.

Bár szívem szerint simán végigettem volna az egészet, mégis visszafogott maradtam és csak egy menüt ettem végig: a választásom a levesre, a tarjára és hosszas mérlegelést követően a madártejre esett.
Italként a letelepedésemet követően ajánlott (bio!) málnaszörpöt választottam, amit abszolút nem bántam meg, fantasztikusan finom volt. A bő három deci, szinte átlátszó (na igen, nem sok szinezéket látott), kellemesen enyhén csípősen szénsavas, átütően málnaízű ital végigszolgálta a várakozást és az étkezést is.

A burgonyakrémleves kisebb várakozást követően meg is érkezett. Egyszerű, lágy ízű, selymesen sima krémes levest kaptam, némi vékonyra szeletelt és metélttészta szélességűre szabdalt füstölt sonkával, illetve egy bőséges csipet frissen felmetélt petrezselyemmel. A levesben nyomát se lehetett érezni az itthoni próbálkozások fura, "rostos" textúrájának, olyan lágy tejszín érzetét keltette. (Csak a gyanúmat tudom közölni, hogy a leves a Thermomix nevű csodagéppel készülhetett, ami a modern - éttermi - konyhák egyik alapkelléke, extra erős turmixolási képesség mellett képes pontosan meghatározott hőfokon főzni is a berakott ételt. A másik tippem valami extrafinom selyemszita lenne, de inkább az első tippemre szavaznék.) A leves igen visszafogott fűszerezést kapott, ha volt is benne babérlevél, szinte csak megmutatták neki, ami abszolút az előnyére vált egyébként. A pasztell-ízű levest finoman, de határozottan tette érdekessé a sonka sós, és a petrezselyem kesernyés íze. Borzasztóan egyszerű étel, okosan megválasztott kiegészítőkkel és extra hatást biztosító technológiával.

A főfogás nagyon finom volt, de itt került a legtöbb homokszem a gépezetbe. A húst minden bizonnyal vákuumban készítették, de valószínűleg kibírt volna kicsit többet is, mert a kollagénes szövetek (tarjáról beszélünk, ami nem egy kimondottan száraz hústípus) lehettek volna hangyányit puhábbak is. A hús maga tökéletes volt, a vákuumos fürdőt követően finoman pirították halványbarnára egy kevés vajon, ami nagyon jó ízt adott neki. Pár kockányi hagyma és tökéles mennyiségben rászórt maldon-só tette fel rá a koronát. Sajnos a körettel több probléma is akadt. Egyrészt a kiírt "krumpli" nem igazán készített fel a héjában elkészített köretre, ami egyébként egyáltalán nem volt rossz, de ha válaszhattam volna, inkább anélkül eszem. Persze így különleges, extra ízt kapott a krumpli, amivel megbékél a jószándékú fogyasztó, azonban az nem esett jól, hogy míg a hús tökéletes hőmérsékletű volt, a krumpli túl forró. Emiatt a főfogás feléig nem volt igazán élvezetes. Halvány petrezselyem-emulzió kerítette körbe az egészet, amiből elviseltem volna többet is, a mennyiséget legikább a "jelzésértékű" kifejezés irja körbe legjobban. Állagra, ízre amúgy kiváló volt ez a fogás is.

A desszertre nagyon kíváncsi voltam, mivel nemrég rendeltem fél kiló madagaszkári vaníliát, így mostanában sokat gyakoroltam a madártej-készítést idehaza. Nagy büszkeségem, hogy sikerült rájönnöm a tökéletes tojáshab titkára is, kíváncsi voltam mit tud felmutatni ehhez képest a profi konyhatechnika. Őszintén szólva, pofátlan kijelentés, de a saját verzióm valamivel jobban bejön, ami a krémet illeti, de éppen csak nüanszokról van szó. A felszolgált desszertnek volt némi fura, enyhén karamelles háttéríze, ha tippelnem kéne, azt mondanám, hogy valamilyen finomítatlan, melaszos nádcukorral készülhetett, ami kicsit rányomta a bélyegét. Nem kellemetlenül, de a madártej nekem kicsit natúrabb, egyszerűbb ízt jelent. A tojáshab meglepő volt, természetesen kőkemény, erőteljes, de puha, az viszont biztos, hogy nem a hagyományos módon készült. Ez a fogás okozta a legtöbb fejtörést, illetve konkrétan nincs is biztos tippem, hogy készülhetett. Vagy valamilyen csúcs-adalékkal, vagy tepsiben és valamilyen precíziós sütőben (esetleg mindkettő együtt) készült, majd azt szeletelték fel, ezért a tojáshab formája téglalap alakú volt a megszokott galuskaforma helyett. Picit töménynek éreztem. Ami nagyon tetszett viszont, az a habra szórt pár darab kis "gubics" volt, ami valamilyen kandírozott pisztáciának tűnt leginkább. Ez volt az az összetevő, amire még csak lövésem sincs, se túl édes, se túl egyéb nem volt, viszont nagyon érdekesen "ugrott ki" az íze a madátejből.

Mindent egybevéve az ebéd igazán nagy mutatványt nem adott, viszont amit elvárhat az ember, egy tisztességesen elkészített, háromfogásos menütől, azt maximálisan hozta. Abszolút kellemes élmény volt, ha arra járok, szívesen ebédelek újra az Olimpiában.

Az olimpia étterem honlapja: www.alparutca.hu