HTML

azbeszt

Random kiakadásaim...

"Anyu, az úristen megbassza azt a büdös kurva világot, azt bassza meg! Azt! Azbeszt megbaszta, a büdös kurva istenit neki!"
Eredetiben az igazi!

Friss topikok

Linkblog

In memoriam Maligán

2009.03.24. 14:29 Before

Az úgy kezdődött, hogy a Bűvös szakácson megjelent egy írás a Maligán étteremről és ifjú séfjéről Litauszki Zsoltról. Én akkortájt fel is kerekedtem, de végül nem jutottam el az étterembe. Most viszont kiderült, hogy Zsolt új állásba megy, így a Maligán bezár, pontosabbal lezárul egy korszak, amit Litauszki Zsolt neve fémjelzett. Nem is akárhogy. Aztán tegnap megjelent egy post Chili & Vaniliánál, aminek alapján eldöntöttem, ha máshogy nem is, de egy ebéd formájában mindenképp kipróbálom az éttermet. És kezdetét vette egy különös kaland...

Mivel tartottam tőle, hogy a bezárás hírére megrohamozzák az éttermet, ma reggel odatelefonáltam és asztalt foglaltam délre. Pár perccel 12 előtt érkeztem, kissé félve mentem le a lépcsőn, volt már étterem, ahol megmorogtak, ha túl hamar érkeztem. Itt azonban két kedves hölgy, széles mosollyal fogadott, majd egyikük odavezetett az számomra megterített asztalhoz. Közben próbáltam akklimatizálódni a környezethez, ami nem volt nehéz, a Maligán ugyanis visszafogott, de határozott eleganciájával egy pillanatra sem feszélyezi az embert, a háttérben szóló halk zene is pont kellemes.
A lépcsőn lefelé tartva már szemrevételeztem a napi ebédmenüt, ami a többi újhullámos magyar étteremmel ellentétben egy fix ételsor volt, de nem bántam, szimpatikusnak (bár húsmentesnek) tűnt. Miután letelepedtem, elégedetten állapítottam meg, hogy a szörpkultúra itt is dívik, bodzát és meggyet kínáltak, én pedig ezt is kértem, ebben a sorrendben. Hogy, hogy nem, a rendelés körül a nagyon kedves pincérlány figyelmembe ajánlotta, hogy természetesen rendelhetek étlapról is, nekem pedig egyszerre végem lett. Egyszerű, gyors ebédet terveztem, megkóstolandó a hely szellemét, erre egy hirtelen mozdulattal ott lebegett a szemem előtt egy hétfogásos nagy menü kísértése. Bár tusakodtam magamban, a választás végül is nem lehetett kérdéses. Zsolt szombaton dolgozik utoljára, a Maligán soha többé nem lesz ilyen. Carpe diem, használjuk ki az utolsó lehetőséget!

Miután ezt így eldöntöttem, nem volt hátra más, mint hagyni sodortatni magamat az árral. Az asztalra érkezett egy nagyon finom, bőséges ízű rozskenyér (saját sütés, természetesen), mellé egy kis illatos vajgömböcske. A vaj illata kicsit túlígéri magát, ízre inkább semleges, az erőteljes rozskenyér pedig alig hagy számára teret. Mint megtudom, a vaj osztrák alpesi tejből készül, hetente hozzák ausztriából. Közben megérkezik egy üdvözlőfogás, ami nem is szerepel az étlapon, csak a "ház köszöntője". Borjúból készült szalontüdő, szalvétagombóccal (ami természetesen nem szalvétából, hanem szalvétában készül:) A tüdő kellemes ízű, de kicsit határozatlan, a textúrája krémes, lágy, a gyufaszálnyira szabott belsőség sem tolakszik ki belőle. A kísérő tészta semleges, se ki nem emeli, se el nem nyomja a fogás ízét. Nagyon finom, de nem igazán emlékezetes.
Rövid várakozás után befut az első "hivatalos" fogás, kacsamáj birsalmával. Első ránézésre kissé ijesztő a tányér, túl sok minden van rajta az egyszeri ebédfogyasztó számára, de a felszolgálás mellé nagyon kedves és szakszerű eligazítás is jár, így már magabiztosan vágtam neki. Egy kis darabka kacsamáj egy egy apró zsemleszerű briós képezi a tányér nyilvánvaló részét. A briós saját sütésű, és mivel túl korán érkeztem, kicsit még forró, nyilván éppen csak kikerült a sütőből. Kis pohárkában egyharmadig birsalmakrém, fölötte birshab jár mellé, de a legváratlanabb rész egy apró tálkában tálalt kacsamájból készült creme brulle. Ez a tányér, ezen belül is a kacsamáj-brulle az egész menü fénypontja, gazdag ízorgia, ami alatt zokognak az ízlelőbimbók. A kacsamáj-darabka lágy, krémes, de határozott állagú, nagyon finom, a birssel pedig annyira jól kiegészítik egymást, hogy szinte érzi az ember, ahogy az ízek ping-pongmeccset játszanak a szájában. A briós abszolút jól szolgálja a hátteret mindehhez. A csúcs a krém, amit az első falat után félre is tettem, mondván erre igazán komolyan oda kell koncentrálni. Először a késsel kentem minden elérhető részét a briósra, majd a briós maradékával törölgettem a tálacskát, végül pedig az ujjammal próbáltam az utolsó aromamolekulákat is lekapirgálni. Fenséges, még egy gyufafej nagyságú adagocska is kitölti az ember száját az ízével.
De hát, ennek is vége egyszer, jöhet a medvehagyma-krémleves. Bár gasztrokörökben ciki lehet, de még sose ettem medvehagymát, csak pogácsába sütve. A belőle készült krémleves nagyon könnyed, lágy, de mégis határozott ízű fogás. A medvehagyma levelei nincsenek teljesen szétturmixolva, kellemesen rostos. Lágy, spenótos háttéríze van, annyira, hogy kénytelen vagyok megkérdezni, vajon ebben spenót is van, vagy csak a medvehagymának van ilyen érdekes íze. Ezzel a kérdésemmel kisebbfajta lavina indul el. A felszolgáló riadtan mondja, hogy dehogy van benne spenót, csakis medvehagyma, mire megnyugtatom, hogy imádom a spenótot és csak a kíváncsiság miatt kérdeztem rá.  Kedélyesen elbeszélgettünk a dologról, bevallottam, hogy én még sose, a lány pedig, hogy neki egész gyerekkorában vadon termett a környéken. És hogy finom, ráadásul egészséges is. A dolog látszólag rendeződött, azonban a következő fogást maga a Séf hozta ki nekem, másik kezében egy kis tálkával. A tálkában pár levél medvehagyma volt, Zsolt pedig elmondta, hogy készül a leves (egy alap velutéba a tálalás előtt mixeli bele a leveleket, így a színe és az aromája is maximális intenzitású marad), nagyon kedves és figyelmes, komolyan kezdett élménytúrává válni az ebéd.
A harmadik fogás polipos árpagyöngy fogassal. A fogas bőre ropogós, a húsa szaftos, feszes, lágy ízű, életem legjobban elkészített hala. Az árpagyöngy rizottószerű, a szemek kellemesen feszesek, de teljesen puhák, finom, enyhe, krémes ízű. Pár szeletke polipláb dúsítja, ami aránylag semleges ízű, és vajpuha. Összességében minden alkotóelem fantasztikus, együtt azonban kicsit határozatlanok, talán jobb lett volna egy másik párosítás, de erre még később visszatérek.
Ekkor már elmúlt fél egy, nekem pedig határozottan kellemetlen érzésem kezdett lenni, ugyanis egy szál magamban voltam az egész étteremben. Egyáltalán nem volt feszélyező, mivel a milliő, az étterem minden egyes dolgozója fantasztikusan kedves, abszolút tolakodásmentes családias hangulatban kezdtem érezni magam. Ekkor mintha csak előre megírt forgatókönyv szerint történnének a dolgok, megjelent a magyar gasztro-blogszféra koronázatlan királynője, Chili & Vanilia személyében, aki harmadmagával jött ebédelni, pont a velem szemben lévő asztalhoz. Roppant mulatságosnak találtam, hogy pont az ő írásán felbuzdulva jöttem el ebédelni és erre ő maga is ott van.
A hal után epersorbet szerepelt az étlapon, eper helyett azonban szedersorbet sikeredett. Ezt természetesen egyáltalán nem bántam, a sorbet egyáltalán nem volt vizes, jeges, lágy és krémes állagú volt, intenzív szederízzel. Egyetlen dolgot kifogásoltam benne, nem ártott volna neki, ha szitán átpasszírozzák, mielőtt elkészítik, a szeder rengeteg magja kicsit rontotta az összhatást.
Húsimádó vagyok, így most az általam leginkább várt fogás következett: hátszín olívás kuszkusszal. A hús gyönyörűen volt elkészítve (szerintem hagyományos módon, tisztán serpenyőben sütve, ami egyékbént az egész konyhára jellemzőnek tűnt, nem vitték túlzásba a modern, professzionális konyhatechnikákat, inkább a klasszikus megközelítésben főztek). Nem kérdezték meg előtte, hogy milyen szintre kérem a húst, de nem nagyon bántam, mivel ilyen helyen az a legjobb, ha az ember a séfre hagyatkozik. Egyébként abszolút eltalált  lett, belül gyönyörű bordós-rózsaszínes, kívül sötétre pirult. Omolós, puha, gazdag ízű, talán éppen egy iciripicirit tovább sütve, mint egyénként szerettem volna. Sajnos a köret viszont nem nagyon jött be, a menüsor legkevésbé meggyőző darabja volt. Én szeretem a kuszkuszt, de ez elég jellegtelenre sikerült, ráadásul erősítette a hús enyhén száraz jellegét. Később merült fel bennem, hogy a halhoz adott szaftos, krémes gersli mennyivel jobban ment volna a marhához és fordítva, az elég jellegtelen kuszkusz több teret engedett volna a lágy ízű fogasnak. A húshoz adott mártás önmagában szintén nem volt rossz, de erőteljes földes ízével ütötte kissé a kuszkusz olívás-zöldes ízkomponensét.
Megjegyzem, az adagok egyáltalán nem voltak lehengerlő méretűek, ám ennek ellenére már igazgatnom kellett a nadrágszíjat, kezdtem jól lakni. Levezető fogásként  következett császármorzsa  alpesi hegyi sajttal és áfonyakompóttal. A morzsa gyakorlatilag teljesen ízetlen (talán kicsit még sótlan is), az ízhatást az aromás sajt adja hozzá. Különleges együttes, egyáltalán nem rossz, de valószínűleg évek alatt is nehezen kerülne a kedvenceim közé. Mellette egy kis tálkában azonosíthatatlan aprószemű gyümölcsből készült sűrű levű kompót, aminek alig van íze, enyhén édeskés leginkább. A dolog különlegessége, hogy a három összetevő külön-külön alig érvényesül, együtt azonban fantasztikusan kiemelik egymás ízét. Az enyhén édeskés kompót édessé, a lágy sajt aromássá válik, a tészta is ízes lesz hirtelen, egyszerűen kerek egésszé áll össze a fogás.
Lassan negyed kettő körül jártunk, az étterembe érkezett pár vendég, de szomorúan vettem tudomásul, hogy utolsó napok ide, vagy oda, messze-messze kapacitása alatt működik a Maligán. Arra persze már elegen voltak, hogy a kiszolgálás hihetetlenül családias jellege kicsit lecsökkenjen, de továbbra is végtelenül kedves és messze átlagon felül maradt. Desszertként krémes következett, enyhén formabontó módon. Egy vékony ostyán kanállal odahalmozott krém, azon pedig még egy lap ostya, az egész alatt pedig egy kevés szederszósz. A szederben itt is zavaró volt a magok jelenléte, bár nem annyira, mint a sorbet esetében. A krémes szinte agresszíven vaníliás, lágy, szinte habszerű, bár kicsit túl édes. Váratlan bónuszként az első falat mellé a krémessel és a szósszal együtt becsúszott a díszítő mentalevél, ami valóságos ízrobbanást okozott. Első pillanatra felturbózta a szeder ízét, majd együtt támadtak a krémre, legalább egy percig élveztem a számban az ízeket az első falattal. Annyira bejött, hogy az utolsó kanállal meghagytam és kértem még egy levélke mentát, így ez koronázta meg az ebédemet.

Bajban vagyok, mit is írhatnék zárszóként. Úgy jöttem el az étteremből, mintha a családomtól köszönnék el. Ahogy tartottam kifelé, a konyhából kijött Zsolt egy gyors kézfogásra, ilyen kedves, közvetlen és szerény emberrel nagyon ritkán találkozni.  Sajnálom, hogy kilép a publikus szférából és remélem, megtalálja a számítását a jövőben! Emberek! Még négy napig nyitva a Maligán! Menjetek, egyetek!

http://www.maligan.hu/
1036 Budapest, Lajos u. 38.
Tel: +36 1 240 9010

 
K-Szo: 12:00-14:00 és 18:00-24:00

15 komment

Címkék: étterem azbeszt gasztronómia pozitív étteremkritika maligán litauszky zsolt

A bejegyzés trackback címe:

https://azbeszt.blog.hu/api/trackback/id/tr61022429

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fiskális 2009.03.24. 18:00:32

Méltó írás a helyhez és a séfhez :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2009.03.25. 07:39:38

"a Maligán soha többé nem lesz ilyen"
Azért remélem, igen jó lesz, továbbra is...

Before · http://azbeszt.blog.hu 2009.03.25. 10:21:52

@Hepci: nem véletlenül fogalmaztam így, az elején és a végén is. Majd meglátjuk, milyen lesz. Hogy sikerült a tegnapi találkozó a séffel?

@Fiskális: köszönöm, számomra a megtiszteltetés!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2009.03.25. 11:00:09

@Before: a sokadik találkozó is jól sikerült, nagyon jót ettem, de még mindig nem döntötte el végleg, hogy jön. Talán ma dűlőre jutunk. Ha ő jön, akivel beszélgetek, a konyha nagyon rendben lesz...
Ha mégse szánja rá magát, akkor viszont én fogok főzni. Csak rizottót tudok csinálni, rozé kacsamellet és kenyeret. Lesz rizottó, kacsamell rizottóval, meg kacsamell kenyérrel. Ez már 3 fogás, ennyi elég is lesz, amíg megtanulok főzni.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2009.03.25. 11:41:08

@Hepci: fő az optimizmus! :) A nagy tétovázó neve már megismerhető, vagy csak akkor derül ki, ha rááll a dologra? Majd beszállok én is főzni, bár nekem is a kacsamell a kedvencem, de legalább akkor abból jó sokat tudunk adni! :)

Before · http://azbeszt.blog.hu 2009.03.26. 09:27:17

@Hepci: Hát, ez nagyon ambiciózusan hangzik, de megmondom őszintén, kétlem, hogy képes lennék normálisan lefőzni egy étteremben egy műszakot, még akkor se, ha profi segítségem és profi vezetőm van. Kicsit földközelibb lenne mondjuk, ha az érdeklődő gasztrobloggereket beengednétek pár napra stázsolni, esetleg 1-1 ételt saját kipróbálni, finomítgatni, de ez meg nyilvánvalóan nagyon leterhelné a séfet.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2009.03.27. 01:09:01

Köszönöm! Lelkes blogosokkal főzni néha/időnként valamilyen formában, akár élesben is (be nem avatott vendégnek), ez tényleg érdekel...

Before · http://azbeszt.blog.hu 2009.03.27. 06:08:36

Nekem lenne rá ötletem, pontosabban elképzelésem, ahogy nekem tetszene. De ez elég komoly megterhelés a személyzetnek, szóval a téma iránt nagyon elkötelezett szakács(ok) kell(enek) hozzá, nem beszélve az esetleges gazdasági kockázatról. De előbb az kell, hogy rendeződjenek a dolgok, alakuljon ki a hely.

joe bácsi 2009.03.27. 21:33:41

Héjjj jó téma a Zsolti teljesen azért nem fejezi be tanácsadóként fog még cowboykodni pár helyen és ha minden igaz nagyon híres szakácsokhoz is fog járni külfödre tapasztalat szerzés céljából. Vasárnap futottunk össze Eteken Vidák Zoli barátunknál (Ő a Rókusfalvy fogadó séfe ahol a konyha egyszerű,de nagyszerű) és főként ez volt a téma.

joe bácsi 2009.03.27. 21:37:44

Az írás nem kenyerem Etyeken

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.03.28. 13:18:04

kedves Before, kapsz tólünk egy fotóapparátot jó? mert az nem járja, hogy csak prózában nyomod itt, és sehol egy kép..!

Before · http://azbeszt.blog.hu 2009.03.28. 15:29:16

@szamárfül/murci: Igazán kedves ajánlat! A probléma azonban elsősorban a dolog ellentmondásos jellegében rejlik, mivel egy kellemes, nyugodt ebéd, vagy vacsora nagyjából kizárja a folyamatos fotózgatást. Nem hivatásszerűen írok, így a valódi igény fel sem merül, inkább csak megírom a benyomásaimat. Elismerem, egy képes beszámoló sokkal vonzóbb...

@joe bácsi: Tudom, a Maligánba is vissza fog járni állítólag havonta egyszer. Megértem a döntését, legalább is részben biztosan. De pont Ramsay könyvében olvastam (aki számomra Isten a gasztronómiában), hogy egy ilyen állást - privát séf - egy elhivatott szakács csak ideig-óráig bír elviselni. Jó a pénz, kevés a stressz, megszakadni se kell a munkába, kísérletezésre is jut idő. Viszont akiben ilyenek az ambíciók, annak elviselhetetlenné válhat egy idő után, hogy a kísérleteit, az ötleteit nem mutathatja meg a nyilvánosságnak. Meglátjuk!

BeneJoe 2009.04.03. 20:26:08

Halihó!
Hadd osszam meg veletek egy egy hetes élményünket a Maligánból, melynek megírását ez a poszt is ihlette...

A történet három egyetemista első gasztrókalózkodásáról szól, apropóját a chef távozása körüli felhajtás, valamint a megfizethető ebédmenü adta.
Valójában már régóta barátkozunk egy éttermi ebéd ötletével, de valahogy eddig mindig elmaradt, pedig álldogáltunk már a Csalogány 26 előtt az étlapot mazsolázva, vagy a Costes (oké-oké, azt tudtuk, hogy esélytelen) "kirakatán" ámulva. És most mégis a Maligánba foglaltunk asztalt, talán az élmény pótolhatatlansága volt ami megadta az utolsó löketet.
Szóval asztalt foglaltunk, szigorúan időben meg is érkeztünk, azonban Before beszámolója után furcsa volt, hogy szinte minden asztalnál ültek, úgy látszik mindenki csütörtökre időzítette az utolsó vizitet.
A pulton túlra kellett kerülnünk (itt beszélgetett épp valakivel Zsolt), mire a pincérnő ránk talált, jeleztük, hogy mi foglaltunk asztalt, amihez oda is vezetett. Majd magunkra hagyott, úgy tíz percre...rendben, barátkozzunk a hellyel, de egy idő után kezdett zavaró lenni az étlap hiánya, és a már annyira várt kenyérszeleteket sem találtuk az asztalon, csak a vajgolyócskák árválkodtak előttünk. Kínunkban már a terítő minőségét kezdtük el elemezni...
A rövidebb pauza után étlapokkal érkezett az asztalunkhoz, majd konstatálta, hogy bizony három ebéd menüt rendeltünk. Ekkor az almában sült véres hurka hallatán újra összefutott a szánkban a nyál, ami már a lépcsőfordulóban az aznapi menüsor kiírás olvasásakor is megtörtént.
Mivel a Maligán borvendéglő ezért alapvetően úgy jöttünk, hogy kóstolunk egy-egy pohár bort a fogásokhoz. Azonban borlapunk még nem volt, s mielőtt ezt szóvá tettük, szinte kérés nélkül, már kaptunk is egy kancsó bodza szörpöt. Ami tényleg olyan frissítő és finom mint otthon, csak az ára horror, legalábbis egy egyetemista szemével nézve mindenképp.
Közben kérésre kaptunk kenyeret, amit a fogások előtt el is fogyasztottunk szépen. Nos, valóban mennyei. A kenyér friss, szinte még meleg, gyönyörű a textúrája, csak otthoni sütésű kenyereket ettem amik hasonló élményt jelentettek (Bogarmester vendégváró kenyere pl). A vaj is egy csoda, ritka minőség!
Aztán érkezett az első fogás. Saláta, hatalmas adag. Ruccola, madárszem, szép kompozíció, izgi dressinggel. Szokatlanul nagy adag, de nekem nagyon bejött, a kesernyés utóíz ellenére is, bár az egyik asztaltársam már csak azért nyomta be a végét, mert azért mégis, Maligánban kajálunk, na...:)
Itt végül nem variáltunk a borokkal, mert kitartott a szörp, azonban a hurkához már kerestük a delikvenst. Mindhárman más bort szemeltünk ki, magam egy kispincészetes egri bikavért, a két asztaltársam pedig egy kézműves soproni cuveét, illetve vmilyen szekszárdi vöröset. Tudtuk hát, hogy mit szeretnénk, de azért megkértük a pincérnőt, hogy ajánljon valamit a következő fogáshoz. Nos láthatóan meglepve a kérdéstől visszakérdezett, hogy "Valami vöröset, nem?". Mondani sem kell, hogy mi is meg voltunk lepve, egy borétteremben ez azért ott és akkor ütött. Nem erre számítottunk. Végül ott kötöttünk ki, hogy mindenki rendelt egy pohárral az előzetes kiszemeltből...
Ahogy megérkezett a hurka, minden döccenést elfeledtetett. A tálalás nagyon ötletes, a kompozíció egyszerű, mégis áll a lábán. Intenzív kóstolgatás kezdődött, a csend nagy koncentrációról árulkodhatott (volna) bárkinek aki minket figyelt, de senki sem figyelt.:) Így csak egymás közt bólogattunk elismerően. A hurkáról éreztük, hogy nem a magyar szokás szerint van fűszerezve, amit a tányérokat leszedő pincérnő meg is erősített, a hurka Ausztriából származott. Elismerő szavainkra látszott, hogy maga is nagyon büszke a chef remekműveire. Kicsit megnyílt, pár szó után azonban újra a boroknál kötöttünk ki. A desszerthez (kókuszos sütemény) szerettünk volna valami megfizethető alternatívát kérni Szepsy István :) borai ellenében. Félszáraz Zenit illetve Aranysárfehér közt vacilláltunk. Tanulva az előző körből, inkább rendeltünk, ekkor azonban valami égi csoda folytán a másik pincérnő vette át a rendelésünket. Láttuk egyébként, hogy a többi asztalnál ő vitte a boros dolgokat, és sokkal szimpatikusabb volt ahogyan csinálta, de azt gondoltuk, hogy ő az a'la carte vendégekkel foglalkozik. Szóval ki is hozta mind a két fehér tételt. ÉS MEGKÓSTOLTATTA, mindhármunkkal! Kérdezett, ajánlott...egy olyan tételt rendeltünk végül ami nem is volt az aktuális borlapon, csak a hűtőben volt megbontva...valami ilyesmit vártunk alapjáraton is. Már majdnem elhittük, hogy ez a kiszolgálás ebédmenüs vendégeknek nem jár, megnyugodtunk.
A desszert egy nagyon egyszerű, mégis igen ötletes kókuszos süti volt, könnyű piskótatésztával, hozzá habbal (tojásfehérje+cukor+vanília?+szegfűszeg??).
Nagyon jól domborított a borral, és a tálalás is fantáziadús volt.
Ezután egy kicsit ejtőztünk, emésztettük az ételt és az élményeket. A számla abszolút korrekt maradt, a menüsorokon kívül a legnagyobb tétel a bodzaszörp volt (ezért ennyi pénzt kicsit sajnáltunk, főleg, hogy azóta olvasgattuk a honlapot, ami szerint egy pohár szóda alapból tartozéka az ebédnek), a borok szépek voltak, felnőttek a remek ételekhez, ami nem kis szó.
Általános volt ez a megállapítás, Litauszki Zsolt munkája mindhármunkban maximális megelégedettséget keltett, s ha a mester nem épp a rendeléseken dolgozott volna épp, személyesen is megköszöntük volna neki ezt a nem mindennapi "ebédmenüt". De ő épp a konyhában tette ki szívét lelkét, és azt hiszem, ez így is volt rendjén.
A felszolgálás csalódást keltett, kezdve a várakozással, a kenyéren át, a borok terén való inkompetenciáig(?). A pincérnő váltás azonban megmutatta, hogy nem az a szint az általános, és ennek örülünk!
Visszatekintve úgy tűnhet, túl szigorú szemmel néztük a dolgokat, azonban egyvalami miatt tudjuk, hogy ez nem igaz, és az a felszolgált ételek minősége, színvonala. Ahhoz képest igenis minden más elmaradt.
Hatalmas tisztelet Litauszki Zsoltnak, és azért úgy összességében a Maligánnak is, egészen biztos tudják ők is, hogy min kell még dolgozni!

Before · http://azbeszt.blog.hu 2009.04.06. 20:35:29

Érdekes, hogy milyen sokan voltak. Biztos a jó kis postom hatására... :D

BeneJoe 2009.04.08. 22:16:26

Tuti...:)
De valóban, a hátsó, kis lépcsőn át megközelíthető teremben nem ültek csak, egyébként minden asztal foglalt volt!