HTML

azbeszt

Random kiakadásaim...

"Anyu, az úristen megbassza azt a büdös kurva világot, azt bassza meg! Azt! Azbeszt megbaszta, a büdös kurva istenit neki!"
Eredetiben az igazi!

Friss topikok

Linkblog

A hősök kora

2012.09.03. 17:16 Before

Napok óta mást se hallni/olvasni országszerte, hogy milyen szépen sikerült beletenyerelni egy mocsokos kis háborúcskába. A kormány persze mosakszik, a lóláb pedig kilógik, de minderről már mindenki lerágott mindent, amit csak lehet, még a nagynyomású, ipari csontozó se tudna több húspépet lefejteni erről a csontról. Még szegény túlmozgásos Feri is megkapta a maga 15 másodpercét a témában.

Ennek az egésznek a farvizén engem azért még nyugtalanít egy kérdés. Ez a nemzeti hőskérdés ott abban az isztánban. Mert hogy a rossebbe is van ez? Volt ám gyerekszobám, sok Winettout olvastam, meg Egri csillagokat, aztán tanultam ezt-azt, Zrinyiről, az aradi vértanúkról, és még számtalan egyéb hősről. De rohadjak meg, ha egyetlen olyan is volt közöttük, aki azért lett hős, mert agyon mert verni egy ALVÓ EMBERT! Egy kibaszott fejszével! Egy szállodában! A hős... 

Remélem, szobrot is kap, a Vitya pedig majd jól megkoszorúzza, miközben némi szarmaradványt törölget feltűnésmentesen a szája szegletéről. 

Breaking: hajnalban megjött a hír, hogy az azeriek mégse vesznek tőlünk semmit (vagyis nem adnak kölcsön, hogy pontosak legyünk), ami szép kis fejlemény az ügyben. Részben nyilván nagy pofáraesés, minden "orbánrajngó" tele szájjal, asztalt csapkodva fog röhögni, hogy megszopatták a nyomorultat (sajnos sokaknak már csak ennyi marad, még akkor is, ha ezekkel nyilván saját maguk is szívnek rendesen), de hirtelen belegondolva lehet az ügynek másik olvasata is. Van nekem egy barátom, Árpi, aki az összeesküvés-elméletek nagy-nagy rajongója, remélem, büszke lenne rám, ha olvasná... Szóval eltelt most már öt nap, nem kapkodtak ezzel a nyilatkozattal (sem). Simán elképzelhetőnek gondolom, hogy pánikszerű különítmény rohant ki Bakuba, és kezdett rimánkodni, hogy mi lenne, ha mégse lenne biznisz a dologból, mert nekünk ez most nagyon necces lenne. Mert ugye, ha mégiscsak hozzánk vágnának egy szakajtó véres dollárt, már az isten se mosná le rólunk ezt az egészet, szóval azeri bácsik, köszönjük a lehetőséget, de mégse kéne a pénz. 

Még egy másik vonatkozása a dolognak, ami bennem is felmerült, de a kommentek között is megjelent, mi van akkor, ha ebből az ügyből valami komolyabb konfliktus fog kirobbanni. Nem elsősorban arra gondolok, hogy hadat üzennének Magyarországnak, vagy, hogy terrorkodni kezdenének, hanem helyi összeugrásra, mint ahogy minap már lövöldözés is volt a határon. (Nyilván máskor is elő szokott fordulni, de ez most kiváló alap lehet rá.) Mi van, ha az egyik ilyen lövöldözés kicsit jobban sikerül, aztán "a másik visszalő", és hirtelen egy újabb háború tör ki? Nyilván lehetne mosakodni, hogy ezek hülye egészázsiai hordák és csak saját maguknak köszönhetik, sőt, néhány "érdekes" gondolkodású ember még örülne a történteknek, de vajon mennyire szeretnék a normális magyarok azt az elkerülhetetlen bélyeget magukon hordozni, hogy mi voltunk ennek a szikrának a meggyújtói?

239 komment · 6 trackback

Címkék: azbeszt azerbajdzsán örmény baltás azebajdzsán

A bejegyzés trackback címe:

https://azbeszt.blog.hu/api/trackback/id/tr744751976

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tíz katolikus kerestetik 2012.09.04. 09:02:31

Van-e egyáltalán hazánkban, nem 10.000, nem 1.000, nem  is 100, hanem mondjuk 10 valóban katolikus magyar ember, aki a katekizmusban és sok más helyen lefektetett katolikus egyház tanításait elfogadja, betartja és aszerint is él? Elém mer-e ezen tíz em...

Trackback: A Safarov gyilkosság képregényben? 2012.09.04. 08:02:51

Még a legvadabb álmomban sem gondoltam, hogy ennek a blognak valaha is köze lesz akár a leghalványabban is aktuálpolitikához (tulajdonképpen pont azért is indítottam ebben a témában). De rá kellett döbbennem, hogy a lányok egyik kalandjuk során egy o...

Trackback: Örvényben 2012.09.03. 20:53:22

Elbaltázták, de nagyon. Vagy azért, mert iszonyatosan amatőrök, vagy azért, mert teljesen gátlástalanok – ez még kiderül – a magyar diplomáciának az azeri gixerrel sikerült bennünket egy évtizedek óta dúló, elmérgesedett konfliktus közepébe sodorni. So...

Trackback: Navracsics hazudik, az örmény igazságügyi miniszter meg is írta neki 2012.09.03. 20:21:58

“Engedje meg, hogy kételkedjek az őszinteségében, amikor azt állítja, hogy megelégedett az azerbajdzsáni fél garanciáival.” – áll Hrayr Tovmasyan lentebb olvasható levelében a news.am örmény hírportál információi szerint. A levél magy...

Trackback: Hülyének néz minket a kormány a baltás gyilkos kiadatásával kapcsolatban 2012.09.03. 20:19:38

Giro-Szász András hazudik, amikor azt állítja, hogy Magyarországnak nem volt más választása, mint hogy kiadja Azerbajdzsánnak az örmény katonatársát egy magyarországi gyakorlaton álmában agyonverő, a hírekben baltás gyilkosként emlegetett azeri katonat...

Trackback: Az Alku 2012.09.03. 20:12:08

"Ilham Alijev azeri elnök hosszú idő óta követte a magyar és azeri jogi irodák munkáját, és az ügy lezárásához végül az az egyezmény vezetett, amely Orbán Viktor magyar miniszterelnök azeri látogatásakor született." Kivonat Ali és Ovi tárgyalási je...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pernahajder Campbell 2012.09.03. 23:02:00

Furcsának tűnhet, hogy valaki valahol hős lesz, mert álmában lemészárolt valakit, de nézd csak vissza a kommenteket, milyen mélyen gyűlölik itt egymást emberek, csak mert más a politikai véleményük.

Nem vagyunk mi olyan messze attól az azeri színvonaltól ám, csak gondolj bele, mi lenne a reakció, ha valaki Gyurcsányt/Orbánt mészárolná le...

LallyPop 2012.09.03. 23:02:07

@veracity: Izrael akarja nagyon megcsapni Iránt, de biztosan viszik az USÁt is, bár az amerikaiak most összevissza cáfolnak. Mindenesetre Örményország Irán átjárója az oroszokhoz, szóval nagy hadicselt vittünk végbe ha kipattan egy azeri-örmény(török?) konfliktus.

KennyOMG · http://etkt.blog.hu 2012.09.03. 23:06:07

@Ándi bácsi: Tessek kerlek, parancsolj, ma esti bbc.co.uk (azert az Europe resz, mert ott tenyleg vezeto volt, nem csak link):

img269.imageshack.us/img269/3750/aaazg.png

Valoban vihar a biliben, hiszen kit erdekel Europaban pl az, hogy a spanyol gazdasagot most huzzak le a klotyon...

2012.09.03. 23:07:24

@veracity: Csak tényként, leszögezve. 1919-ben az azeriek úgy döntenek, hogy Karabah Azerbajdzsán része lesz. Az örmény lakosok tiltakoznak, mire az azeri hadsereg bevonul, kiirt pár embert, és egyes városrészeket sóval hint be.

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.09.03. 23:10:27

@veracity:

Hű, ez ám a lendület! Láthatóan az igazság pőre izomereje hajtja előre gondolatimpulzusaidat!

"Ha pedig a te szüleidet, hígagyúkám, legyilkolták volna 15 éves korodban a szemed láttára, örmény tisztek Karabahban, a szülőfaludban, talán nem felejtetted volna el te sem néhány év alatt. "

Szóval hígagyú. Aha. Kedves szókincsed van.

Normális országban megnézik, kinek a kezébe adnak fegyvert, s kit küldenek el külföldi kiképzésre. De tudom, ott háború van, évszázados ellentét, tehát ez más, így lehet (tudom: Közel-Kelet, számos példa, na jó).

Másrészt: aki ennyire képes a begőzölésre, azt nem küldöm ki egy harmadik országba, hogy ott balhézzon, hogy szégyent hozzon hazámra (tudom ezt is: másként élik meg, számukra ez hősiesség, na jó.)

Harmadrészt, itt szó sincs kiadatásról - ez átadás volt, merőben más fogalom. A magyar kormány asszem 8 év után átadott egy elítéltet, hogy hazájában (elnöki kegyelemmel) akár fel is menthessék (erre a nemzetközi egyezmények adnak is módot), s mint látjuk, gyilkosként nemzeti hős lehessen. Pedig csak egy eszköz az agresszió szítására és Alijev elnök belpolitikai hozsannázáshoz. Szegény ördög, ünnepeljék csak.

Negyedrészt: az esetről talán meg kellene kérdezni a baltával agyonvert örmény szülők, testvérek, feleség és félárván maradt gyerekek véleményét is.

Tudom, kedveled a mantrát: ez nagypolitika - de ehhez, és ahogy az egészet a magyar kormány, külügy, szóvivők kezeli - csak gratuláln lehet.
Amatőr. Blama. Ciki.

Már ne is haragusdj, de te egy nem túl cizellált, gondolatilag pedig meglehetősen egyszerű teremtménye vagy e sárgolyónak - legalábbis ezt mutatod magadból.

von Putri 2012.09.03. 23:11:40

@Belpo:
Azt kérded hogy jön ide Simek Kitty?

Hát magából a posztból: " rohadjak meg, ha egyetlen olyan is volt közöttük, aki azért lett hős, mert agyon mert verni egy ALVÓ EMBERT!"

Simek Kitty agyonlőtte az alvó apját, és amolyan hős lett belőle a libsi oldalon. Nem győzték felmagasztalni, ha nem emlékeznél, keressed vissza

2012.09.03. 23:11:41

@Ándi bácsi:
jah, nem tudtam hogy 2 éve az azeriek fizetik...bocs. Vajon matolcsy tudja ezt?

Csomorkány 2012.09.03. 23:12:29

@pernahajder Campbell: Nézd, nem vagyok a román nép nagy barátja, de ha egy derék honfitársam bemegy egy román katonatiszthez, és álmában baltával agyoncsapja, nem fogom az '56-os bebörtönzöttekhez hasonlítani.

Abban igazad lehet, hogy volnának honfitársaim, akik igen, de talán - nagyon talán - nem olyan sokan.

2012.09.03. 23:13:24

@von Putri: "Különbség annyi, hogy Safarov ügye a kormány és Magyarország szégyene, Simek viszont a fejlett liberális jogrend dicsősége, libsi oldalról nézve "

A különbség csupán annyi, hogy Simek nem lett nemzeti hős. Valamint simek nem hangoztatja, hogy népe érdekében képes lenne megölni minden örményt. Nem kapott elnöki kitüntetést, visszamenőleges kártérítést, állami lakást, magyarul nem ismerték el állami szinten tettének jogszerűségét.

Az azeriek üzenete, ha örményt ölsz, hős vagy, mindegy, milyen módon teszed.

2012.09.03. 23:16:14

@von Putri:
hagyámá nem keresem vissza, meg nehogymá összehasonlítsd(de ha Mádl neked libsi, legyen) a két ügyet. Ott az egész ügy a szexuális bántalmazás körül forgott. Plusz nem tudok felvonulásról és népünnepélyről se. ezt nem is értem, hogy keverheted ide

LallyPop 2012.09.03. 23:16:44

@KennyOMG: A lényeg a VOLT szón van. Címlapon volt, péntek estétől vasárnap reggelig.

Csomorkány 2012.09.03. 23:17:16

@von Putri: No, utánanéztem Simek Kittynek. Egyik fő védője Morvay Krisztina volt, akit ugye nehéz a libsi oldal hősének tekinteni.

Ettől eltekintve jogos a hivatkozás. Sokan tényleg hőst csináltak belőle.

veracity 2012.09.03. 23:18:13

@Könnyen elkaptuk, uram!: És az oroszok mit tettek Katynnál? És az amerikaiak mit tettek Drezdával? És hány ezren égtek meg a napalm tűzben Vietnamban?

Én nem vagyok azeri sem, meg örmény sem. Nem drukkolok egyiknek sem.

Amit utálok, az a politikai ostobaság. Ha Orbán Bakuba megy, a liberális buzik máris szidni kezdik az azeriket! Ezt utálom bennetek!

És nem hős a baltás nekem se, meg más magyarnak sem!

De lehet sajnálni őt is meg áldozatát is.

Csomorkány 2012.09.03. 23:20:06

@veracity: Senki nem gondolta, hogy neked hős. Azt kérdezzük, hogy az azerieknek miért hős, és mi mit akarunk egy olyan országtól, amelynek ilyen hősei vannak?

KennyOMG · http://etkt.blog.hu 2012.09.03. 23:22:03

@Ándi bácsi: talan problemaid vannak a kepen szereplo datum es ido ertelmezesevel?

Segitek, jelenleg GMT = magyar ido - 2 ora. De a datumot onalloan kell megfejtened!

De nezd meg most a bbc.co.uk cimlapjat, ugyanugy kint van, sot ugrott egyet elore.

KennyOMG · http://etkt.blog.hu 2012.09.03. 23:25:09

@veracity: akarmilyen stomoruak es elitelendoek, sem Katyn, sem Drezda, sem a napalmozas miatt nem robbant ki haboru..

Ugye erted?

2012.09.03. 23:25:44

@veracity: "2004-2006-2007

Safarov, aki a NATO békepartnerségi programja keretében tanult Magyarországon, 2004-ben baltával agyonverte alvó örmény katonatársát a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem kollégiumában. Ezért a Fővárosi Bíróság 2006-ban életfogytiglani börtöntüntetésre ítélte. A Fővárosi Ítélőtábla 2007 februárjában jóváhagyta az ítéletet, így az jogerőre emelkedett.

Ramil Safarov Sahib az eljárás során részletes beismerő vallomást tett, megbánást azonban nem tanúsított. Indítéka a múltban gyökerező azeri-örmény ellentét.

Hivatása, hogy megöljön minden örményt

A fiatal azeri katona örmény áldozatához hasonlóan 2004 januárban érkezett Magyarországra háromhónapos angol nyelvtanfolyamra, de már előtte eltervezte, hogy örményt fog ölni. A gyilkosság dátumának február 26-át, az 1992-es karabahi vérengzés évfordulóját tűzte ki, amikor is elmondása szerint Karabahban rengeteg civil azerit mészároltak le az örmények.

Az elkövető elmondta, hogy azért hozta egy héttel előbbre a leszámolást, mert az örmények jelenléte már nagyon idegesítette. Továbbá azért választotta ezt az időpontot, mert ukrán szobatársának haza kellett utaznia, így egyedül, feltűnés nélkül készülhetett a gyilkosságra. Tanúk előtt jelentette ki: „hivatása, hogy megöljön minden örményt”.

Késsel és fejszével támadt az alvó sértettre, többször mellbe szúrta és a bántalmazás nyomán „az áldozat fejét majdhogynem elválasztotta a testétől”, mondta a nyomozás során a Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztályának vezetője.

A február 19-én hajnalban a szörnyű eset szemtanúja volt az áldozat magyar szobatársa. A gyilkosság éjszakáján az azeri fiatalember egy másik örmény szobájába is megkísérelt bejutni, azonban az ajtó belülről zárva volt, és még baltával sem tudta betörni. A kollégiumban lakó magyar hallgatók értesítették a rendőrséget és még kiérkezésük előtt lefogták, lecsillapították a vérszomjas azerit.

A 27 éves Ramil Safarov Sahib előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés vádjával állt a bíróság előtt. (A tárgyalásról szóló beszámoló)

Az első fokú ítélet megszületése után, 2006 novemberében újabb bűncselekményért, ezúttal hivatalos személy elleni erőszak miatt ítélték el a Fővárosi Bíróságon nem jogerősen Ramil Safarov Sahibot; nyolc hónap, két év próbaidőre felfüggesztett szabadságveszéssel sújtották.

A 29 éves azeri férfit azzal vádolták, hogy az emberölési ügye miatt elrendelt előzetes letartóztatása során a büntetésvégrehajtási intézetben őrökre támadt."

Ja, biztos az őrök megerőszakolták a látogatóit.

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2012.09.03. 23:26:47

A seggnyaló KDNP SEmjén elvtársnak mi a véleménye a bíboros úr leveléről? Lapít szokás szerint mint szar a fűben! Mert az is!

2012.09.03. 23:30:51

@veracity: Én csak téged sajnállak.
Hülye példákat hoztál. Vietnami, német és lengyel gyilkosokat mentettek fel, miután kiadták hazájuknak. és otthon hősként tisztelték őket, ugye.

Ez pedig független az államelnök személyétől. Illetve annyiban nem, hogy ki az, aki ilyen politikai öngyilkosságot elkövet.
Már arról cikkeznek, hogy megszakad az IMF tárgyalás. Azerbajdzsán meg vagy ad hitelt, vagy nem. Egyik rosszabb, mint a másik.
Az jön le a külföldnek, hogy a magyarok már megint hazudtak.

2012.09.03. 23:31:41

@Orbán sunyi, baltás hazaáruló takarodj!:
Még nem kapta meg a hivatalos véleményét.

LallyPop 2012.09.03. 23:32:38

@KennyOMG: Igazad van. Csak a képet néztem azmeg ugyanaz ami a 7végi cikkben volt.

Elolvastam, újság nincs benne. Jerevánban zászlót égettek örmények a 7végén, ez a korábbiban is benne volt. Illetve újság hogy az oroszok és az Eu megszólalt(magyarokra nézve semmit sem szóltak), és idéznek egy mondatot Orbántól. Nem egy botrányszagú cikk, szerintem, legalábis a magyar vonatkozása.

2012.09.03. 23:35:47

@veracity:
hááát, én sok azeri(azt amit csináltak ítélem én el) szidást nem láttam, ellenben az orbánt, hát igen neki meg a fidesznek most adnak. Csak terelni próbálsz, orbánt szidjuk ;)

2012.09.03. 23:37:56

@veracity:" Hiteles forrásból
"Amikor Aszkeránban voltam, beszéltem az aszkeráni közigazgatás helyettes vezetőjével, Szlavík Arusanjannal, és összevetettem az ő visszaemlékezését az eseményekre azokéval a hodzsali lakosokéval, akik tűz alá kerültek az azerbajdzsáni oldalról.
Megkértem Szlavik Arusanjant, mutassa meg azt a korridort, amelyet a hodzsali lakosok használtak, hogy elhagyják a várost. Megismerkedve a területtel, elmondhatom, hogy azok a sugalmazások, miszerint nem volt örmény korridor, alaptalanok. A korridor valóban létezett, különben a hodzsali lakosok, teljesen körülvéve az ellenséges csapatokkal , elzárva a külvilágtól, nem lettek volna képesek megmenekülni a bekerítésből. Ennek ellenére a Kar-Kar folyó mögötti területen átvágva a menekültoszlop egyszer csak szétvált, és valamilyen okból az egyik csoport Nahicsevanik irányába indult. Úgy tűnik, hogy az ANF zászlóaljai nem a hodzsali civilek felszabadítására törekedtek, hanem a további vérontásra, hogy így buktassák meg A. Mutalibovot, Azerbajdzsán első elnökét]…”
Ez az álláspont ellentétben volt a hodzsali események azerbajdzsáni hivatalos változatával, mely szerint „az örmény fegyveresek tehetnek a hodzsali békés lakosok tragédiájáról”. Fatullajev vizsgálata az 1992-es eseményekről megfosztotta őt a szabadságától.
Fatullajev még mindig börtönben van, annak ellenére, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságának 2010. április 22-i ítélete arra utasította az azerbajdzsáni kormányt, hogy azonnal engedje szabadon.

Azerbajdzsán korábbi elnöke, Hejdár Alijev elismerte, hogy Azerbajdzsán „korábbi vezetése szintén vétkes” a hodzsali események miatt. A Bilik-Dunjasi ügynökség szerint 1992 áprilisában a következőket mondta: „A vérontás előnyünkre lesz. Nem kellene beavatkoznunk az események menetébe”. Hogy kiknek „az előnyére” volt a vérontás, az mindenki számára világos. A Megapolis Express írta: „Nem lehet tagadni, hogy ha az Azerbajdzsáni Népi Front valóban távlati célokat tűzött ki, azokat elérték. Mutalibovot alkura kényszerítették és megbuktatták, a közvélemény világszerte megdöbbent, és az azerbajdzsániak és török testvéreik hittek az azerbajdzsáni nép hodzsali hamisított genocídiumában”

Bocs, hogy ilyen hosszasan idézek, de gondolom, érdekes lehet az örmények általi népirtásról hogyan vélekedik azerbajdzsán korábbi elnöke.

von Putri 2012.09.03. 23:46:33

@Csomorkány:
"Egyik fő védője Morvay Krisztina volt, akit ugye nehéz a libsi oldal hősének tekinteni."

Változnak az idők, változnak az erkölcsök

A jog viszont nem mérhet kettős mércével. Én Safarovot és Simek Kittyt is bűnösnek tartom, mindketten elnöki kegyelemmel szabadultak, szerintem nem helyesen

Egyébként meg csak kíváncsi voltam, hajlandó-e valaki ezzel a tényállással konzekvens módon szembenézni

is 2012.09.04. 00:10:12

@poszt és @Schindler Pistája: na, arról a szentté avatott királyról, aki meg felnégyeltette a saját testvérét, meg kiírtotta az ország harmadát, arról meg már ne is beszéljünk, mert az itt tenyésző jobbolsi schindlereknek rögtön tikkelésük lesz.

is 2012.09.04. 00:14:14

@von Putri: konkrétan milyen kitüntetést, népünnepélyt, egyebet kapott? konkrétan akit lelőtt, az mit is tett ellene és a másik esetben Safarov ellen? a független bíróság mennyire is ítélte egyformának a két esetet? mennyire is sántít ez a hasonlat? ja, mindkettő lelőtt valakit álmában, ennyi.

persze, neked is két füled van, mint Pol Potnak, akkor te is biztos elmebeteg tömeggyilkos vagy.

z 2012.09.04. 00:53:34

Szerintem ez az egész nem Orbán hibája.
Jó volt, hogy hazaküldték. Az teljesen komolytalan helyzet, hogy ázsiai népek egymást kaszabolják és a végén még nekünk kell elszállásolni őket, egy magyar börtönben, amit magyar pénzen működtetnek. Ha magyar állampolgárról van szó, vagy olyanról, aki magyar állampolgár vagy a magyar közrend ellen követett el bűncselekményt, akkor érthető, de így?
Most komolyan, mi a picsa közünk van nekünk ehhez? Értem én, hogy a területiség elve meg minden de akkor is. Ült már itt pár évet, az azeriek azt mondták, átveszik és ott leüli a mardékot, erre meg elengedték. Oda kellett volna menni a TEK-nek és végig ott ülni, míg leüli az életfogytot?
Menjenek az örmények, baltázzák le.

von Putri 2012.09.04. 01:18:30

@is:
"milyen kitüntetést, népünnepélyt, egyebet kapott? "

Itt van belőle egy gyönyörű dalszöveg. Ez akár az azeriek és/vagy az örmények nemzeti himnusza is lehetne:

www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/51539/feketeorszag/simek-kitty-emlekzenekar-zeneszoveg.html

Fényezett Rézlábos 2012.09.04. 01:23:04

@von Putri: Azt remélem sikerült érzékelni, hogy a Feketeország egy erősen ironikus színdarab.

asdf.asdf 2012.09.04. 02:02:12

@von Putri: Csak troll vagy. Sose leszel ember.

Bélabáttya (törölt) 2012.09.04. 02:13:31

„De rohadjak meg, ha egyetlen olyan is volt közöttük, aki azért lett hős, mert agyon mert verni egy ALVÓ EMBERT!”
Akadt azért pár, no, tényleg nem sok, és nem a jelenlegi helyzetet menti, fogadtatja el egyik sem...
Odüsszeusz megvan? Eléggé hős volt, és egyik híres kalandjában a konkrétan leitatott, alvó Küklopsz szemébe tol egy kisebb karót, kellőképp kihegyezve, megperzselve. Nem vont le mindez semmit sem hői hírnevéből...

De Delilára is lelkesen emlékeznek a bibliaolvasók, pedig - lássuk be - nem igazán korrekt dolog valakit álmában megborotválni, majd így legyengülten ellenségei kezére adni.

Szintén egy görög, Perseus. Aki szintén hős, és szintén álmában fejezgeti le a hűdegonosz Medusát.

Legyen még egy görög, és abba is hagyom a mesét (akadna még gazdagon, csak olvasgatni kell hozzá). Hermész egy csendes este - némi ráhatásra persze - meglátogatta Árgoszt, addig furulyázott neki, amíg el nem aludt szegény mind a sáz szemével, és persze álmában jól levágta a fejét.

Persze egyik eset sem menti a posztbelit, csak azért hoztam fel őket, mert a kifakadással ellentétben akadt azért ilyen eset, nem is kevés.

Bélabáttya (törölt) 2012.09.04. 02:17:14

@is: Na, de kérlek. Egyáltalán nem álmában tette... A páciens szépen meghalt csata közben, és csak a hülő tetemét használta az általad emlegetett úriember - a kor egyébként megszokott marketingeszközeként - oktatási szemelvényként.

von Putri 2012.09.04. 02:27:56

@asdf.asdf:
tudasd majd ha valami mondanivalód is lesz

Measurer 2012.09.04. 02:42:47

Benedek Zsigmond armenológus elnézést kér. Nem is kell érteni.
www.youtube.com/watch?v=YoXDB1DDAIA

Measurer 2012.09.04. 02:47:09

@Measurer: bocs, persze Zsigmond Benedek

Rasid al-Maghribi (törölt) 2012.09.04. 05:51:08

@antonov: A jelenlegi örmény elnök meg a karabahi háborúban a szabadcsapatok parancsnoka volt.. Az ő kezéhez egy picit több vér tapad, mint a baltáséhoz, mert személyesen vezetett több "csatát".
És ő papol nekünk..

Rasid al-Maghribi (törölt) 2012.09.04. 05:53:29

@von Putri: szvsz az elnöki kegyelemben nem kell logikát keresni, az a királyok óta egy joga az államfőnek, és élhet vele. Vannak helyek, ahol kell hozzá ellenjegyzés, mint nálunk is.

avanivi/ 2012.09.04. 05:56:45

Magbondta a böszme Viktorka ,hogy forró ősz lesz.

aség 2012.09.04. 06:34:39

Lábbal tapossák és elégetik a MAGYAR ZÁSZLÓT,hova lett a MAGYAR NEMZETI ÖNTUDAT .Legyünk büszkék MAGYARNAK LENNI. Az ÖNBECSÜLÉS.Gagyi orbán ,szijártó,selmeci,budai,olcsó filléres pitiáner banda . Ez aztán a hazudozás magas iskolája

red shield rapresentative 2012.09.04. 06:54:40

@veracity:

Elképzelem, hogy a rokonaidat legyilkolják, majd te bosszút állsz csak úgy, hogy álmában baltával legyilkolsz egy védtelen és ártatlan embert (lehet az ő rokonságát is legyilkolták, nem tudni).

Természetesen az általad legyilkolt ember polgártársai nem rajtad állnak bosszút, hanem a fajtádból valakin. Na, érted már te ....hajlamú?

Nebameg 2012.09.04. 07:11:02

@scsaba1: A halálozás mégis a tengeralattjárósoknál volt a legmagasabb, annyira nem volt könnyű szakma.

collateral collector (törölt) 2012.09.04. 07:46:30

Na, ezzel is megvolnánk, természetesen nem lesz semmilyen lóvé :D a pancser miniszterelnök megfogalmazta már a lemondását?! Csak, mert itt az ideje.. Vagy akar még egy kicsit bénázni? Kevés kárt okozott még a hazájának, úgy érzi? Még sok kárt tud okozni, értem. Hát, akkor marad. Kártékony miniszterelnökünktől nem szabadulunk olyan könnyen.

veracity 2012.09.04. 07:54:23

@collateral collector: Az a te bajod, hogy bassza a liberálbuzi csőrödet Orbán hatalma! Érdekel is téged, hogy mi van az azeriekkel, meg az örményekkel! Csak Orbánnal foglalkoztok!

De rábasztatok, fudgepackerek! Ti csak turkáljatok egymás szaros seggében, Orbán még marad egy-két évtizedre, hogy borzolja a buzik kedélyét!

Kutchek (törölt) 2012.09.04. 07:56:23

És nem kellenek a magyar állampapírok Azerbajdzsánnak, mint ahogy nm kellettek Szaud Arábiának, Kínának, Türkmenisztánnak stb.

Ha lett volna egy kis eszük, akkor az azeri kiadatási kérelem beérkezésének másnapján felhívjuk az örményeket, mint másik érintett felet.
Az azeriek tele vannak lóvéval meg olajjal; az örmény diaszpórák lobbiereje már-már a zsidóékkal vetekszik.
Fasza kis tendert lehetett volna kiírni, amin kivételesen mi csak nyerhettünk volna.....

sanche_ 2012.09.04. 07:56:45

A hősökről: én nem fogadnék rá, hogy nekünk nincs hasonló hősünk.. A szlovákok illetve más népek nem egy magyar hősről tartják, hogy alávaló mészáros volt, és ez fordítva is így van.. Jellasics például a hadtörténet egyik legnagyobb lúzere, annak idején a felszerelt igazi hadseregét egy akkor összeszedett, alig felfegyverzett tapasztalatlan alakulat is Bécsig kergette..
Horvátországban meg nemzeti hős.

Nagyon, de nagyon sok embert tartunk és tart mindenki hősnek, szerintem teljesen hibásan. Mai szemmel sok mészárost is annak tartunk, csak megfeledkezünk róla, hogy milyen eszközöket használtak.

Sham (törölt) 2012.09.04. 08:05:06

@veracity: nehogy már a liberálisokat buzizzad gyökér álllat! Tudod mit jelent a szó egyáltalán?? A jó kurva anyádat te kis pöcs!! Csókolgassad diktátorkádat, dugjad mélyen a seggébe a nyelvedet, de ne buzizzál itt te baromarcú.

Sham (törölt) 2012.09.04. 08:07:54

@veracity: mondtam már: te és a jóédes felmenőid a buzik. Azokat buzizzad. Orbán apád pedig 20 év alatt olyan országot fog neked csinálni, hogy besza. behu. Figyeld a számláidat, a pénzedet, hogy mennyit ér, meg anyádat, hogy éppen szabad e?

Roy 2012.09.04. 08:14:16

@green2126: Ez Azerbajdzsánban természetes. Egy ellenséges örmény katonatisztet ölt meg. Ez ott háborús hőstettnek minősül.

bepe22 2012.09.04. 08:20:02

@Roy: Facebook tó Facebook igen, na de orvul egyszerűen gyávaság.

bepe22 2012.09.04. 08:21:04

@bepe22: Bécsi, átiirta a face to face-t:))))

Belagezapista (törölt) 2012.09.04. 08:22:22

@veracity:
Te egyszerű, akkor szerinted most miért hagyja, hogy hősként tiszteljék, ha annyira elszörnyedt saját tettétől?

Az is vicces, hogy a liberális szót te az ördög vagy a gonosz helyett használod, miközben fogalmad sincsen mi a jelentése. De elárulom neked, az európai konzervatívok szemében is őskövület vagy, mikor a vérbosszút, ráadásul az igazságtalan vérbosszút (nem az a katona ölte meg a családját!) élteted.

Sham (törölt) 2012.09.04. 08:23:21

@veracity: te addig fogsz buzizni, amíg egyszer valaki pofán ver, csak úgy liberálisan :).
Fel kellene ébredned, de a sötétség örök a fejedben, de talán egy ácskapocs tudna bevinni egy kis fényt..

Kutchek (törölt) 2012.09.04. 08:25:40

@csárli hárper: Ez a kis malőr nekünk 2-3 újabb adóba, adóemelésbe fog kerülni.
A "keleti nyitás" egyre drágább kezd lenni. Ráadásul mindenféle helyi zsebdiktátornak kell nyalni, tök feleslegesen.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2012.09.04. 08:26:35

@Sham: hja, egyből nyitott gondolkodású lenne... :)
Mindenesetre nagyon meghaladta már az inderküszöböt, úgyhogy szép liberálisan kivágtam.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2012.09.04. 08:27:35

@Kutchek: "keleti nyitás", közben címlapos cikk, hogy a fidesz oroszbarátsággal vádolja az mszp-t. Vicc ez az ország.

csárli hárper 2012.09.04. 08:33:15

@Kutchek: nagyon úgy néz ki, sajnos...

Kutchek (törölt) 2012.09.04. 08:38:08

@Roy: "Ez Azerbajdzsánban természetes. Egy ellenséges örmény katonatisztet ölt meg. Ez ott háborús hőstettnek minősül."

Akkor csinálta volna otthon a műsort!!!
Ha külföldre megyek, akkor próbálok viselkedni.
Nem a legjobb orzságimázs, ha baltával agyonverek egy alvó embert.
Szaud-Arábiaban se baszok be meg nem kurvázok péntek este, mert itthon így szoktam. Valahogy muszáj alkalmazkodni.

Azt is leszarom, hogy nehéz gyermekkora volt, vagy az örmények kiírtották a családját. Ilyen alapon az összes cigót ki kellene engedni a sittről mert az anyjuk kurva, az apjuk börtöntöltelék és utálták az iskolában a maygar gyerekek.

A magyar külügy is tudhatta, hogy ez lesz. Van konzultáusunk Bakuban. Ha 8 évet kibírtak, akkor kibírhattak volna még vagy tízet.

Parajpuding 2012.09.04. 08:44:36

Ha az azeri nép hősként ünnepli azt a gyáva patkány katonát, aki alvó társát öli meg, az éppenolyan hulladék gyáva patkánynemzet.

Csucsundra 2012.09.04. 08:50:22

@Roy: Attól még elmehet a jó qrva anyjába, a gyáva féreg....
Szerintem helytelen büntetés volt a 8 év. Ott helyben fejbe kellett volna lőni, ahogy azt az oroszok,vagy a kínaiak teszik,terrorelhárítás címszó alatt akkor nem lenne vita,hogy akkor kinek adták ki,és mennyiért...
És ha már kiadták, amilyen színvonalas hős az istenbarma, én simán tendert írtam volna ki rá, a magyar állam helyébe...Minimálár 8milliárd dollár, aztán határ a csillagos ég...kinek ér többet? az azerinek a felmentés, vagy az örménynek az agyonverés...Aztán kiírtam volna győztesnek az örményt,majd egyenes adásban közvetítettem volna ,hogy száll le a jereváni reptéren,és hogy mentik ott fel,minden további földi teendője alól...

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2012.09.04. 08:54:32

@Kutchek: "A magyar külügy is tudhatta, hogy ez lesz."
Az semmi, de már a nvh is tudhatta annó, hogy nem kéne egymás mellett elszállásolni ellenséges katonákat.

Kutchek (törölt) 2012.09.04. 08:54:48

@Before: Ciki, hogy az mszp egy hullámhosszon van egy szó szerint félázsiai országgal, míg a fidesz az európai joggyakorlatot követte...most az egyszer. :)))
Majd vádolja Brüsszel-barátsággal is, ha elkezdődnek az IMF tárgyalások. :)

Roy 2012.09.04. 08:55:50

Nem tudom, hogy tudod-e az egész sztorit.
A gyilkosság 2004-ben történt. Akkor a NATO partnerségi programmon belül a Zrinyi Miklós katonai akadémián voltak itt továbbképzésen. Hogy került két ellenséges állam katonatisztje egy időben ide? Azt se értem mit keresett egy diktatórikus állam (Azerbajdzsán) a NATO programba.
Örményország, és Azerbajdszán a Szovjetunió felbomlása után háborúzni kezdett egy örmények lakta, de Örményországtól autonónmiát akaró terület miatt.
Már a tárgyalás szakaszában kérte Azerbajdzsán a gyilkos kiadatását. ezt megtagadtuk, mert az akkori vezetés tudatábn volt annak, hogy az történhetett volna mint most.
Orbánék ezt felül írták anyagi haszon reményében.
Az azeriek miután kiadák nekik a gyilkost, gyorsan be is intettek.
Különben az meg nem bizonyított, hogy az örmények kiírtották a gyilkos családját. Nem tudom, hogy ez a hír honnan származik. Lehet, hogy az azeriak terjesztik.
Egy azeritól ne várj alkalmazkodóképességet. Ők iszlám elvek alapján élnek, nem európai.

Roy 2012.09.04. 08:59:24

@Csucsundra: Teljes mértékben igazad van.
Sajnos Orbánék anyagi előnyök miatt tette.
Az azeriak meg most beintettek nekik.
Sikerült egy diplomáciai botrányt csinálni a semmiért.

Roy 2012.09.04. 09:01:33

@Csucsundra: Bocs csak annyi, hogy nem 8 évet kapott, hanem életfogytinglant. Tehát még büntetés alatt volt amikor elengették.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2012.09.04. 09:10:06

@Roy: teljesen mindegy, mit kapott és büntetés alatt volt-e, mivel elnöki kegyelmet kapott. Ezt még el is lehetne fogadni, bár morálisan egyetérteni nem, a fő probléma inkább a hősként való felmagasztalás, előléptetés, az elmúlt nyolc évre való fizetésének kifizetése és hasonlók. Baromira nem kulturált.

petyah1379206 (törölt) 2012.09.04. 09:17:38

@Before: hát ugye putyinnal utoljára az mszp volt jóba, ha jól emlékszem az oroszokkal már a Moszkva tér átnevezése kor összevesztek viktorék.

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2012.09.04. 09:19:04

Közvetítőkön keresztül a sunyi, bóvlista, baltás orbány megkapja a lóvét. Így majd megint büszkén meséli jobboska övéinek, lám nem kellett az IMF!

Szánalmas egy banda, emberek készüljetek a váltásra, mert ez nagyon nem jött be!

Ringlósztár 2012.09.04. 09:31:07

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Baszod, én nem cikiztem volna a származása miatt, na de az a hombár fej, ami van neki....

Kutchek (törölt) 2012.09.04. 09:32:41

@Before: Az is finom dolog a részünkről, hogy ha az eu-s bizottságok meg a parlament kifogásokat emel, javaslatokat tesz, jegyzeteket készít stb., akkor beindul a szabadságharc, hogy minket kéretik tiszteletben tartani, meg nekünk ne dirigáljanak.
Baku mindenféle felvezetés nélkül telibeszarta a független magyar igazszágszolgáltatást, legalább annyira félre vezettek mint, ahogy Orbán akarta Brüsszelt pl. médiaügyben.
De most a miniszterelnök úr higgadságot, megfontoltságot emleget kokik, sallerok helyett.

Frizuravarjú 2012.09.04. 09:43:50

Szaniszló Ferencnek más a véleménye. Talán mert ő gondolkodik? kuruc.info/r/6/100854/

Minden aljasságban izrael keze van?

Mariann19 2012.09.04. 09:44:36

Az korántsem olyan biztos, hogy a kötvénykibocsájtásunk ügye meghiúsul. Az ügylet török bankon keresztül valósul meg. Vajon miért? Nem hinném, hogy Azerbajdzsán nem képes lenne képes egy ilyen _ technikailag viszonylag egyszerű pénzügyi műveletet végrehajtani.

nyehehe 2012.09.04. 09:48:53

Az EU-t is jellemzi, hogy ennek az Azerbajdzsánnak nyalják a seggét. Az eurovíziós dalfesztivál milyen alapon ment Bakuba? Az még Európa egyáltalán? Ilyen aljas, mocskos nép, hogy a fenébe tartozhat ide? Pár éve az EU még Egyiptom és Kadhafi(Líbia) seggét nyalta. Aztán észbekoptak, de úgy látszik van másik segg, amit nyalni lehet. És most hazánk szépen felzárkózott az EU átlaghoz. Erkölcsileg lenullázták az országunkat. OVI ezért kapni fog pár paradicsomot tőlem. Pedig eddig ikszeket osztogattam a fidesznek.. Rohadjanak meg.

Vu, de ja vu 2012.09.04. 10:00:15

@GluGluGlu: " Milyen ország már az, ahol egy ilyen alattomos, brutális orgyilkost nemzeti hőssé avatnak?"

@AlphaBlack: " Pl. Izrel. "

Ez megvan?

" 2008-ban ... a Hezbollah két meggyilkolt izraeli katona holttestét adta át öt bebörtönzött Hezbollah-milicista szabadon bocsátása és 200, a harcokban elesett milicista holttestének átadása fejében..."

Rémlik még, hogy hogyan fogadták otthon a terrorista vezért??? Két koporsóért... És kit is sorozott le a Hezbollah hőse??? Többek között gyerekeket???

Nem vagyok Izrael-fan, ők is tudták hogy mit miért kapnak. Nem 3 mrd államkötvényt, hanem két hullát - hogy hazai földben nyugodhassanak.

Sok disznóságot megcsinált már Izrael is, de ez az azeri-féle átb.szásos dolog talán mégse divat még ott sem.

Kave 2012.09.04. 10:07:11

@nyehehe: Ha hülye vagy tartsd magadban. Azerbajdzsán persze, hogy Európa. Aljas mocskos te vagy. Náci vagy ostoba bunkóm? hogy egy egész népet minősítesz. Az EU örménybarát, mert erős az örmény lobbi (akár a zsidó lobbi). Obama is az örmények mellett foglalt állást. Mi a fenérüől beszélsz te agyhalott?

Margóra: az örmények bő 1 évtizede népírtást rendeztek Azerbajdzsánban. Kb 30 ezer azerit (civileket, nőket, gyerekeket) mészárolták le. A "baltásnak" több rokonát is....
Na így már nem annyira egyértelmű a kép, liberálbolsevik média által elbutított tahókáim....

dr kíváncsivagyok 2012.09.04. 10:07:56

Ha csak egy doboz olajos halat is adnak nekünk az azeriak,...Orbánnak vége !!
Így hogyan fogják "fejleszteni az magyar - azeri gazdasági kapcsolatokat" ???

Kave 2012.09.04. 10:08:45

@Vu, de ja vu: Ja, persze hülye vagy. Az izraeli nácik naponta palesztin gyerekeket ölnek. De sötét vagy...

Kave 2012.09.04. 10:10:51

@Orbán sunyi, baltás hazaáruló takarodj!: De egy primitiv sutyerák kis féreg vagy....

Annyit értesz a világból, mint egy döglött hal.

Nemhiába a balliberálisok ostoba bunkók, csak az őket elbutító globalocionista médiákból tájékozódnak....

dr kíváncsivagyok 2012.09.04. 10:11:48

@petyah1379206: Orvbán először ment kunyerálni Moszkvába,..aztán , miután elhajtották hirtelen Széll Kálmán lett a Moszkva tér... !Aljas , kicsinyes húzás , mint minden Orbán-retorika !

dr kíváncsivagyok 2012.09.04. 10:12:36

@Kave: "
Nemhiába a balliberálisok ostoba bunkók, csak az őket elbutító globalocionista médiákból tájékozódnak.... "

Óóó,...taníts minket Mester !

dr kíváncsivagyok 2012.09.04. 10:14:47

@Vu, de ja vu:
"Nem vagyok Izrael-fan, ők is tudták hogy mit miért kapnak. Nem 3 mrd államkötvényt, hanem két hullát - hogy hazai földben nyugodhassanak."

Ha nem írod le ,...sose jövünk rá....

dr kíváncsivagyok 2012.09.04. 10:17:01

@Before:
"teljesen mindegy, mit kapott és büntetés alatt volt-e, mivel elnöki kegyelmet kapott. Ezt még el is lehetne fogadni, bár morálisan egyetérteni nem, a fő probléma inkább a hősként való felmagasztalás, előléptetés, az elmúlt nyolc évre való fizetésének kifizetése és hasonlók. Baromira nem kulturált. "

Az a problémám ezzel , hogy ezt Orvbánnak TUDNIA KELLETT és ennek ellenére kiadták !!!
Na ez az aljasság , amit nem fog tudni kimagyarázni !

dr kíváncsivagyok 2012.09.04. 10:21:38

@Before:
"keleti nyitás", közben címlapos cikk, hogy a fidesz oroszbarátsággal vádolja az mszp-t. Vicc ez az ország. "

Ja,ja...Orvbán elhajtották , most játssza a durcás gyereket...
( Nem volt éppen szép gesztus OK NÉLKÜL átnevezni a Moszkva teret...)

Karipapa01 2012.09.04. 10:35:18

index.hu/kulfold/2012/09/03/moszkva_az_ormenyekkel_van/:

"Az azeri és a magyar hatóságok a régióbeli feszültségek csökkentését célzó nemzetközi erőfeszítésekkel szemben álló döntést hoztak az örmény katonatársát meggyilkoló Ramil Safarov ügyében - közölte hétfőn az orosz külügyminisztérium."

Tessék! Itt a diplomáciai blama ! Lehet folytatni !

Kutchek (törölt) 2012.09.04. 10:40:07

@dr kíváncsivagyok: " Nem volt éppen szép gesztus OK NÉLKÜL átnevezni a Moszkva teret..."

Vitya 2010-ben volt Moszkvában. Kicsit zokon, hogy fele annyit sem kapott mint a jobbik, így 2011 elején "visszavágtak".
Ha összejött volna a buli, akkor kinézem belőle, hogy Tiszaújváros már nem Tiszaújváros lenne.
Azt azért fel kellene fognia, hogy a kirgizekhez, kazahokhoz, tadzsikokhoz még mindig Moszkván át vezet az út.

Vu, de ja vu 2012.09.04. 11:14:19

@Kave: Aztán visszakapják a palesztin hatóságoktól kóterba a "hősöket", és ahogy hazai földre lépnek, AK-t nyomnak a kezébe meg csókkal köszöntik a vezetők, mi???

Vedd már le a szemellenződet... ettől van sötét a fejedben:-(((

Vu, de ja vu 2012.09.04. 11:15:39

@dr kíváncsivagyok: Te már csak tudod, mire gerjedek, mi??? Ehhh, Sötétség Szelleme, könyörülj rajtuk:-(((

Dr.Zemberevő 2012.09.04. 11:21:52

@Kockagolyó - a legjobb csúszógömb: nem volt még olyan orbán féle elb@szás, ami nem lett volna "jelentéktelen".
És ezért ugye foglalkozni sem érdemes vele.
Esetleg "várjuk meg a hatásait"
Vagy "várjuk meg amíg törvényre emelkedik"

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2012.09.04. 13:57:10

Idén januárban tömeg vonult végig Budapest belvárosán azzal a céllal, hogy megmutassa a világnak: nem leszünk gyarmat. A szervezett aktivistákon és a rajongókon kívül bizonyára ott masírozott rengeteg jó szándékú, naiv magyar. Ma ők is felismerhetik, hová vezetett a nagy fene szuverenitás, és hogyan lehet pénzt szerezni, ha az IMF-é büdös.

Magyarnak lenni most kínos, kellemetlen érzés: olyan ország vagyunk, amely a soviniszta indíttatású baltás gyilkosságot óvadék ellenében helyesli, viszont óvadékként üveggyöngyöket is elfogad. Erkölcstelen és buta ország. Balfaszok völgye. Ennek az az oka, hogy baltaügyben kizárólag a kormány cselekménye és véleménye látszik Washingtonból, Berlinből és Jerevánból. Még nem tettük láthatóvá, hogy vannak másféle magyarok is, akik nem kereskednének baltás gyilkosokkal, vagy ha mégis, akkor nem ígéretekért.

Ennek a hazaáruló, bóvli kormánynak mennie kell!

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2012.09.04. 13:58:19

@Kave: Anyád a legjobb szerető a városban , ezt sokan mesélik a fideszben!

2012.09.05. 08:48:40

@Kave:" Margóra: az örmények bő 1 évtizede népírtást rendeztek Azerbajdzsánban. Kb 30 ezer azerit (civileket, nőket, gyerekeket) mészárolták le. A "baltásnak" több rokonát is...."

Olvass utána. Azeri források terjesztik. Az az oknyomozó újságíró, aki ott volt, és azt állítja, hogy volt korridor, hogy a terepviszonyok miatt az örmények nem láthattak rá a vonulókra, tehát nem nyithattak tüzet, azóta börtönben ül. Hány éve is?

2012.09.05. 08:54:58

@Kave: Csak tényszerűen:
1. MNO cikk. Egy FAX az azeriektől, amire mi KIADJUK a baltást.
2. Moszkva elítéli a magyar lépést
3. az USA elítéli a magyar lépést
4. az EU elítéli a magyar lépést
5. Örményország megszakítja kapcsolatait.

Az egész világ összeesküdött. Biztos a zsidók keze van a dologban! Szerintem a magyar ásványvízre fáj a foguk (-:
süti beállítások módosítása