HTML

azbeszt

Random kiakadásaim...

"Anyu, az úristen megbassza azt a büdös kurva világot, azt bassza meg! Azt! Azbeszt megbaszta, a büdös kurva istenit neki!"
Eredetiben az igazi!

Friss topikok

Linkblog

Napvilágra került a Fidesz programtervezete!

2010.02.09. 15:02 Before

Tegnapi postomban már beígértem, hogy ma közzé teszem a Fidesz birtokomba került programtervezetét. Sajnálatos módon a kiszivárogtatás részleteit nem oszthatom meg a nyájas olvasóval, mivel a forrásom kifejezetten kérte, hogy minden körülmények közötttartsuk meg az inkognitóját. Természetesen ezen kérését a messzemenőkig tiszteletben kell tartanom. Legyen elég annyi, hogy a tűzhöz aránylag közeli illetőről van szó.
Elmondása szerint azért szeretné, hogy a program végre napvilágot lásson, mert a fidesz - és személyesen Orbán Viktor - legendás szerénysége - forrásom szerint - lassan a párt szavahihetőségének a rovására megy. Az emberek (vagyis új magyar helyesírási szabályzat szerint a zemberek) látni akarják végre a programot, amely évek óta készülget a polgári fő-főkoponyák népjóléti boszorkánykonyhájában. Természetesen eddig túl nagy volt a kockázat, hogy a szocialisták akár a program egészét, vagy egyes részeit úgymond lenyúlják. Márpedig a fidesz nem azért dolgozik éjt nappallá téve, hogy értékes ötleteiket mások valósítsák meg. Forrásom szerint azonban ennek a lopásnak a kockázata mára már elenyészővé vált, így eljött az idő, hogy ország-világ megismerhesse a fidesz-vezetés polgári jövőről alkotott elképzeléseit.

Figyelem, a "tovább" mögött nagyméretű dokumentum található! (A képre kattintva nagyobb méretben is látható!)

31 komment

Címkék: politika fidesz program hülye azbeszt abszurdisztán választás 2010

A bejegyzés trackback címe:

https://azbeszt.blog.hu/api/trackback/id/tr331742822

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Orbán Castro Rákosi Viktor , "itt az idő" elhúzni! 2010.02.09. 21:13:29

Ezeket a 20 éve a parlamentben semmit nem csináló, simlis, mutyi pártokat örökre el kell felejteni!!!
/ FIDESZ-MDF-MSZP-SZDSZ/

LEHET MÁS A POLITIKA!

www.lehetmas.hu
www.lmpbaranya.hu

vagyok59 2010.02.09. 21:42:20

És a helyükbe szavazzátok be azokat a ballib párttagokat, akik a Lehet Más a Politika nevű pártba menekültek, mert azt úgy sem ismeri senki:)

szhörnyű 2010.02.09. 21:55:30

@vagyok59: Meg is lepődtem volna,ha nem jelentkezik be egy hülye,akinek mindenki "ballib" ,aki más akar lenni.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2010.02.09. 21:59:46

Az LMP meglátásom szerint ugyanolyan görcsös, odamondogató idiótákból áll, mint a többi. Maximum kevesebb a rutinjuk...
Lesz majd "kit válasszak" post is valamikor...

védőanygyal 2010.02.09. 22:07:21

A Fidesz programja biztos jó, de....Emeljük az orvosok fizetését!?!?! Minek? Nem elég a hálapénz, vagy a gyógyszergyárak által fizetett horribilis pénzek, utazások, konferenciák és a sok kiszolgáltatott kiskoru lány "plussz" borravalónak?
Inkább senki ne menjen orvoshoz jobb lenne az ország egészségi állapota. Az erkölcsiről ne is beszéljünk.
Akarsz részleteket? Csak személyesen.,Nagyon necces!!!!!!

szárny 2010.02.09. 23:01:41

Értem, kedves Before. Ez az a szellemi szint, amitől - szerintetek - Lehet Más a Politika.

Hát szerintem is más. Eddig legalább komcsi káderek zsebeltek ki bennünket, akik, amikor éppen nem loptak, néha még tettek is valamit. Ha nagyon muszáj volt.

Most viszont térdiglógótaknyú, fűszívó, bamba tekintetű káderfattyak jönnének, akiknek politikai aktivitása eddig vsz. kimerült az Andrássy úti rózsaszín homokozásban meg anarchoid biciklizésben. Akik önállóan feltehetőleg a szaros seggüket se törölték ki eddig soha. Akik komolyan azt hiszik, hogy egy ország, egy dolgos nép hurrázva követi majd őket, meg a hatelemis, debil, kb. a Jóbarátok szellemi szintjén papírra vetett programjukat. Amit rajzoltak, mert talán még írni sem tanították meg őket. Az nem kell az ő fajtájuknak az érvényesüléshez...

Hát, rosszul hiszed, kedves Before. Csak hogy tudd: tik már most After vagytok...

Filipposz 2010.02.09. 23:15:58

@Before: Te, figyu már. Én marhára megértem, ha vki kritizálja a Fidkót, van is baj vele épp elég. DE ha pont MOST kritizálod és ezen a színvonalon, azzal azt sugallod, hogy a mostani bűnöző kormányzatnak van létjogosultsága nemhogy levegőt venni, hanem akár még egy választáson is elindulni. BIZTI, H EZT AKAROD? Biztos, hogy a tény, h a Fid nem akar momentán belemenni ígérgetésekbe, hiszen nyilván semmi jó nem következhet most min 2-3-4-5 évig, ugyanolyan súlyú bűn, mint az, hogy emezek elloptak több ezer (!!!) milliárdot, plusz lehetetlen helyzetbe hozták az országunkat évekre előre! Ezt a szart akarod (akár hallgatólagosan) támogatni?

Julianus 2010.02.09. 23:39:08

Ennyi sok butát! Sajnos tényleg sokan beveszik ezt a "bűnöző, országtönkretevő kormány" és "mindent helyretevő Fidesz, más mindenki hülye" kampányt. Csak azt nem értem ezek hogy tanultak meg írni-olvasni. Ami igaz: a politikai elit rettenetesen korrumpálódott és a pártpolitika rátelepedett a civil szférára. Csakhogy: a politikai elit a 2 volt nagy párt közötti háttérmegállapodás alapján tette mindezt. Az egyik kormányzati pozícióban, a másik az önkormányzatok nagy részében. Az adott városokban, kerületekben élők pontosan tudják milyen mutyijai vannak az uralkodó polgármestereknek. A korrupció pártsemleges. Országos szinten meg csak két apróság mutatta mi is folyik: pártfinanszírozás (ugye 386 millió Ft-ot költhet egy párt kampányra, ehhez képest a nagyok elköltöttek több milliárdot - szerinted honnan?), vagy a rádiófrekvenciák. Most csak annyi történt, hogy az egyik rájött, hogy végre itt a történelmi lehetőség a másikat eltaszítani a húsos fazéktól. Egyedül falatozni mégiscsak jobb. A profi kommunikáció totális sikere: ciklus elején: "A kormány illegitim!", Ciklus közepe: " A kormány hazudik!", Ciklus vége: "A kormány tönkretette az országot!" 3 egyszerű üzenet sokszor elmondva. Nem kell ide semmilyen más program, elég az, amit fent látunk:-)
Félreértés ne essék iszonyat gáz lenne, ha a jelen kormánypárt kormányozna tovább, a még nagyobb gáz, hogy aki fog, az a tettestársa volt, csak jobb volt a kommunikációja. Nincs igazi választási lehetőségünk, de ezt be kéne ismerni és nem gyűlöletből szavazni, mert abból még jó döntés nem született.

szárny 2010.02.10. 00:02:07

@Julianus: Írod: "A profi kommunikáció totális sikere: ciklus elején: "A kormány illegitim!", Ciklus közepe: " A kormány hazudik!", Ciklus vége: "A kormány tönkretette az országot!" 3 egyszerű üzenet sokszor elmondva. Nem kell ide semmilyen más program, elég az, amit fent látunk:-)"...
Te, az neked nem is számít semmit, hogy ez a három kijelentés de facto IGAZ?

Írod: "...de ezt be kéne ismerni és nem gyűlöletből szavazni, mert abból még jó döntés nem született."
Ki is lövetett szét ötvenezer békésen ünneplő embert? Ki is hörög éjjel-nappal fasizmusról? Ki is szónokolt mesterlövészek gyűrűjében a Nemzeti Múzeum lépcsőjén? Ki is zárta ki a magyar népet a saját parlamentje teréről? Ki is beszél itt gyűlöletről?

Írod előbbi mondatod elején: "Nincs igazi választási lehetőségünk..." De bizony van. És választani is fogunk. Nem titeket, az hótziher.

BandW (törölt) 2010.02.10. 00:48:23

Bakker, nagyon vicces.
:))))

Ezek nélkül nehezebb lenne átvészelni azt a két hónapot, amikor a hülyeség amúgy hivatalosan tombol.
:))

Pedig amúgy nekem sokkal jobb a véleményem a magyar politikusokról, mint az átlagnak.
:)

verbatim23 2010.02.10. 00:54:58

@szárny: látszik, nem ment át neked Julianus üzenete.

civil polip 2010.02.10. 01:03:49

Hehe, ez vicces. Akárcsak az értő kommentek.

szárny 2010.02.10. 01:30:06

@Audiophilip-: De. Átjött. Kb ebben a formában: Lehet Más a Politbüro.

rockjano 2010.02.10. 01:42:31

Zseniális, gratulálok jót nevettem rajta.

Kb. ennyi a véleményem nekem is az egész bagázsról, azokról is akik mennek azokról is akik jönnek.

Fillipposznak meg üzenem hogy az Orbán féle kormány ugyanilyen bűnöző volt mint ezek csak némileg jobban kommunikáltak és valszeg az is lesz ha hagyjuk, bár lehet hogyha nemhagyjuk akkor is :-)))

Első mohikán 2010.02.10. 01:48:31

@szárny: "három kijelentés de facto IGAZ?"
Szerinted.Sokunk szerint meg nem.
"A kormány illegitim"-Miért is? Mert hihetetlen volt, hogy (a Viktorotok felhívására csalással) nem ti nyertetek?
Áprilistól majd mi mondjuk, hogy illegitim a kormány, csak azért, mert nem fog tetszeni a választási eredmény.
"A kormány hazudik"- Lehet. De az biztos, hogy Viktorunk és magyar hangja Szíjjártó még nagyobbakat.(Ha tényleg hazudtak, akkor miért nem bizonyítottátok jobboskáim?)Gágogni könnyű.
"A kormány tönkretette az országot."-Lófaszt. Attól, hogy a papagájkommandó ezt hajtogatja, még nem lesz igaz.(Egyébként a válságról hallottál már? Vagy az is a kormány hibája?)
Figyeld meg, hogy I. Viktor kormányra kerülésekor már az első héten jobbra fordul minden, szárnyalni fog a gazdaság.Legalábbis a vízfejű szóvivő és helyettese az az anorexiás gizda szerint.Persze ezt is készpénznek veszitek majd, mint minden demagógiát amit fröcsögnek.
"Ki is lövetett szét ötvenezer békésen ünneplő embert?"- Ki? Én nem láttam egy agyonlőtt embert sem. Te igen? Békésen tüntető? Majd ha mi tüntetünk ugyanilyen "békésen" Viktor ellen (gyanítom, hogy a második évben már veled együtt), kíváncsi leszek mit fog lépni.Akkor is ugyanez lesz a véleményed majd, ha ő lövet GUMILÖVEDÉKKEL a randalírozó csőcselékre?
"Ki is szónokolt mesterlövészek gyűrűjében..."-Ha nem fenyegettétek volna évekig az MSZP-s képviselőket lépfene-imitációs porral, tölténnyel, ha nem gyújtogattátok volna fel tucatszámra az MSZP-s képviseleti irodákat, ha nem dobáltátok volna ünnepségeken a szónokokat, ha nem ütlegeltétek volna a parlamentből kilépő balosokat és még sorolhatnám, akkor talán nem lett volna szüksége ilyen feltűnő védelemre.
Ami egyébként jár a mindenkori miniszterelnöknek. Igen, majd Viktornak is. (Ellenzéki politikusként, csak a saját hívei körében, mindenféle fenyegetéstől mentesen azért hasonló biztosítás nem fájt ennyire neked, nem?)
"Ki is zárta ki a magyar népet a saját parlamentje teréről?"- Hidd el, hogy ha majd mi szarunk a parlament elé hetekig, és mi fenyegetjük meg a jobber politikusokat, akkor a jobbos kormány is kizárja majd a zembereket a térről.
"Ki is beszél itt gyűlöletről?"- Az akinek tűrnie kell.
"És választani is fogunk. Nem titeket, az hótziher."-Hogy pofára estek, az is hótziher.

klacus 2010.02.10. 05:16:10

Megrajzolnád esetleg a szoci programot is?

Csakhogy tudjak választani....

klacus 2010.02.10. 05:19:02

@rockjano: Itt a kisebbik szarra kell szavazni.

A jobbik, LMP, MDF, SZDSZ - vicc kategória

Az MSZP megmutatta mit tud az elmúlt 8 évben. A Fidesznek csak hátra kellett dőlnie.

Jelenleg egy alternatíva van. (ööö nem mész el... :-) ). (Én meg jól beszavazok valakit...akit szidhatsz)

Before · http://azbeszt.blog.hu 2010.02.10. 07:26:22

@Filipposz: ez nem így működik, szerintem. Egyrészt az én szaros kis blogom még ezredszázalékokat se lenne képes mozdítani egy választáson, akkor se, valami különösen erős kritikai kampányt folytatnék. Alapvetően egyetértek veled, hogy a kisebbik rosszat kell választani, de ebben az esetben úgy látom, ilyen nincs. A fidesz pontosan olyan ostoba és veszélyes, mint a szocik, számomra sose fognak alternatívát jelenteni. Ennek a kis poénnak pedig elég nehéz tagadni a valóságtartalmát, legalább is én úgy látom. Szerintem lásd be te is, nevess egyet és ennyi.

@klacus: eredetileg nem akartam, de hogy így felvetetted, lett egy ötletem... Lehet, hogy megcsinálom! :)

nagymami1962 2010.02.10. 08:21:51

Taxi33 mondd csak, hogy hol élsz ill. hol éltél eddig, hogy nem látod, hogy a válság csak kifogás arra, hogy miért van az ország ilyen gazd.-i helyzetben.Majd ötven évesen már egy pár évet ledolgoztam, amit még az "átkosban" kezdtem, és bizony van összehasonlítási alapom.Szerinted a minimál bért mikor emelték elfogadható értékre?(mszp-s kormányzás alatt?)Mikor volt még elérhető, hogy lakáshoz jussanak a most25-30 évesek?(mszp-s kormányzás alatt?)Szerinted milyen volt akkor dolgozni járni a Kossuth-térre mikor folyamatosan rendőrök cirkáltak lépten-nyomon?(Lányom ott dolgozik, ilyesztőnek találta)Engem kicsit másra emlékeztetett ez, pedig még én sem éltem abban az időben amire gondolok.Mindegyik hazudik, tudjuk jól, de mégis azt szeretnénk, hogy az igérgetésekből a lehető legtöbbet teljesítsék és eddig ezt még mindíg a FIDESZ tette meg.

vicsigabi · http://vicsigabi.blog.hu 2010.02.10. 08:36:54

@Julianus: igazad van:
1. a korrupció pártsemleges és virágzik - szavazás előtt és után ugyanúgy.
2. a politikai elit a 2 volt nagy párt közötti háttérmegállapodás alapján szintén a szavazástól függetlenül ugyanaz a társaság volt, van, lesz.
3. nincs kire szavazni

El Polako 2010.02.10. 08:46:51

Ez kujva jóóóóóóóóó!

Közbe meglett a Jobbik választási videója is:
www.melano.hu/news.php?extend.171
James Cameron vs Jobbik
:)

appa68 2010.02.10. 09:10:23

LMP?
Nézzétek meg őket a képeken. Aztán nézzétek meg a Fideszt az 1990 körüli képeken.
Lesz némi azonosság.
Ha bekerülnek ők sem lesznek mások.
De ez a választások után már senkit nem fog érdekelni. A sz@r diplomákkal az életben úgysem tudnának elhelyezkedni, így legalább lenne iroda, költségtérítés stb. A politika ha be is jutnak 8-10 %-kal akkor sem lesz más, legfeljebb lesz egy-két pulóveres okostojás a Házban.
Sorry... De komolytalan...

Before · http://azbeszt.blog.hu 2010.02.10. 09:24:01

@appa68: még azt nem értem, hogy kerül ide állandóan az lmp? Eltekintve persze az első komment spamjétől...

sice 2010.02.10. 09:40:27

@nagymami1962: Imádlak nagymami, és igen fáj a szívem, mert ez az egész méltatlan ehhez a néphez, és úgy néz ki nincs mit tenni.

Pretoryan 2010.02.10. 11:18:38

Szerintem a fent említett program fedi a reális fidesz programot!

Úgy gondolom, hogy aki jelenleg bármilyen a választáson résztvevő pártra leadja a voksát, az nem látja át a mai magyar politikai életet, és gyűlöletből, vagy "csakazért" is szavaz.

Zsola777 2010.02.10. 16:23:12

Tényleg, megrajzolhatnád minden párt tervezetét, jót derülnénk azon is! :) Hajrá!
süti beállítások módosítása