Első fokozatú könyvbuzi vagyok, azóta olvasom és gyűjtöm a könyveket, amióta csak a betűket ismerem. A nyolcvanas évek vége óta vásárolom saját magam a könyveimet, de különösebb emlékeim nem maradtak arról, mennyibe is kerültek akkoriban. Természetesen az árakat le tudom olvasni a hátukról, azonban így 20 év távlatában elég nehéz értelmezni mondjuk egy 49 forintos árat. Némi kotorászás után biztos megtudhatnám, hogy az akkori fizetésekhez, vagy az átlag fogyasztói kosárhoz képest mennyit is ért egy könyv, de nem igazán számítana. Ami tény: most 2008-ban a könyv nem olcsó mulatság.
Lássuk, hogy áll össze egy mai átlagkönyv 2500-3500 forintos ára.
Először van egy szerkesztő, akinek igen kellemes a munkája, ugyanis fizetésért olvas, legalább is nagy vonalakban így néz ki a dolog. A kiválasztott könyvért ki kell fizetni az írót (eredeti kiadót, jogtulajdonst) illető jogdíjakat, ez szerencsére általában egyedi árképzés szerint kerül megállapításra, ami függ a megjelenés helyétől, darabszámától, meg jó csomó mindentől, amihez egyrészt nem értek, másrészt nem is igazán fontos esetünkben. A megszerzett jogosultság alapján ki kell fizetni a fordítást, majd a lektorálást. (Ezeken manapság sajnos jellemzően spórolni próbálnak a kiadók, olcsó dömpingfordítókat alkalmaznak, a lektort, mint olyat mellőzik (majd elolvassa a Józsi!), de az is előfordul, hogy a fordító maga "lektorálja" a fordítását, amihez túl sok kommentet nem kell fűzni. Mindenesetre most ez sem képezi a post témáját, de mindenképp érdemesnek tartottam beszúrni ezt az apró morgolódást.)
A lefordított szöveget ezután formába kell pofozni, szakszóval tördelni kell. Ez egy nem túl nagy munka, ki kell dolgozni az alapvető tipográfiát, az oldalak dizájnját, majd a megfelelő célalkamazás elvégzi a munka nagyját. A nyers tördelésen egy szakértő tördelő átfut, kiirtja a tördelési hibákat (fattyú- és árvasorok), ahol kell összébb, vagy széjjel húzza a szöveget egy kicsit, beszúrja az esetleges extra oldalakat, tartalomjegyzéket, függeléket, kialakítja a könyv belső részének végső formáját. Következik a korrektor, aki kihányja a hejesírási hubákat, majd elvileg a javítást követően még egyszer, jó esetben valaki más, de ez már igazán ritka manapság. Természetesen a borító tervezéséért, tördeléséért munkadíjat, a rajta szereplő kép után jogdíjat kell fizetni, az elkészülte után színes levonatot csinálni. Optimális esetben már legalább 5-6 ember kezén ment át a könyv, ideje hát, hogy elnyerje fizikai formáját.
Ennek részleteivel nem igazán foglalnám senki agykapacitását, már csak azért sem, mert a kiadó szempontjából nem is relevánsak a nyomdai folyamatok, a nyomda egy "fekete doboz", amibe betesszük a könyv "lényegét", meg sok pénzt, a másik végén pedig kész könyvek potyognak elő. Eljutottunk hát oda, hogy a szerkesztő által elolvasott és kiszemelt könyvből magyar kiadású, kézbe fogható, lapozgatható könyv keletkezett. Mivel az ember ritkán csinál ilyesmit pusztán unaloműzésből, logikus, hogy a kiadó némi nyereséget szerene realizálni a befektetett pénze és munkája után, meg hát a rezsit is fizetni kell valamiből, ha mindezt leosztjuk a kinyomtatott könyvek számával, kapunk egy X összeget.
Összegzésül tehát a könyv előállítása a szerkesztés, fordítás, lektorálás, tördelés, korrektúra, nyomtatás, rezsi, kiadói nyereség együttesen X forint, amiben természetesen már az ÁFA is benne van.
Mi, egyszeri halandók ezt a könyvet 2X forintért vásároljuk meg. A könyvek értékesítési lánca ugyanis száz százalékos haszonkulccsal dolgozik. Természetesen nem kívánom azt a látszatot kelteni, hogy ez a pénz egy az egyben a kereskedők zsebébe vándorol, nyilvánvaló, hogy egy bolthálózat fenntartása jelentős költségekkel jár, helyiségbérlet, rezsi, alkalmazottak, lopáskár mind ebből a különbözetből kerül finanszírozásra, ám a költségek minden valószínűség szerint nincsenek egy szinten a kiadás költségeivel. Fontos szempont még, hogy a könyvterjesztés bizományosi formában történik, a kiadó csak a ténylegesen eladott példányok után, valamilyen távoli jövöben történő elszámolás során kapja meg a pénzét, ami az amúgyis nehéz helyzetüket tovább gyengíti.
Ennek az igen jelentős - és véleményem szerint - aránytalan árkülönbözetnek a védelméért sír a magyar könyvterjesztők néhány mammutja. Látszólag egy demokratikus szerveződés, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete áll a kezdeményezés mögött, kérdéses azonban, hogy ki milyen arányban képviseltetik ebben a szervezetben. Az állítólag készülőben lévő törvénytervezet megtiltaná a kereskedőknek, hogy az előre megállapított fogyasztói árnál olcsóbban árulja a könyveket. (Egész pontosan egy maximum 10 százalékos mozgásteret engedélyezne, dísznek ugyan jó, de valódi piaci manőverezésre alkalmatlan.)
Egyszerű logikával beáltható, hogy egy kiadó számára a kereskedelmi árrés csökkenése a legkedvezőbb, hiszen az így olcsóbban árult könyvek nagyobb mennyiségben fogynak, ami a kiadó nyereségét növeli. Igen valószínűtlen tehát, hogy egy egyszeri kiadó számára a szabad versenyt korlátozó bármilyen intézkedés kedvező lenne. Az MKKE neve szerint egyenlő súlyban tűnik képviselni a kiadókat és terjesztőket, azonban itt jön képbe a magyar könyvkiadás gigásza, az Alexandra kiadó.
Matyi Dezső zseniálisan egyszerű (vagy egyszerűen zseniális) megoldást talált a fenti probléma megoldására: kiadó és terjesztő is egyben, így a saját kiadványainak teljes hasznát saját magánál tartotta. Az úriember egyéb képességeit, üzleti tálentumát nem ismerem, így nehéz megítélni, hogy az Alexandra sikerében milyen arányban játszottak szerepet ezek, illetve a kiadásból származó extraprofit, de mindenképpen úgy gondolom, hogy ez utóbbi igen jelentős arányt képviselhet. Sajnos mára az ifjonti hevület helyét óhatatlanul átvette a masszív hömpölygés, az Alexandra kiadó mára a magyar piac messze legnagyobb, legerősebb szereplőjévé lépett elő, akár a bolthálózat nagyságát, akár a bevételek mennyiségét tekintjük. A helyzetet tovább árnyalja, a kisebb kiadók betagozódása, illetve felvásárlása a nagyok alá, de ennek hatásait most nem kívánom boncolgatni. Így kerül az óriás a döntő pozícióba, az elvileg közös érdekképviseletet így tudja a maga hasznára torzítani.
A három nagy kiadó egyben könyvnagykereskedő is, az értékesítési hálózat ugyanis kétszintű. Ez egyben azt is jelenti, hogy az "outsider" boltok a terjesztési költségnek csak bizonyos hányadát realizálják, így hosszú távon kiszorulhatnak a piacról, kisebb a mozgásterük, amiből most még elvenni próbálnak a nagyok, megtiltva a könyvek árkedvezménnyel történő árusítását.
Legnagyobb csapást persze az online értékesítési formák szenvedik, elsősorban a Bookline áruház, akik alapvetően kedvezményes árakkal operálnak, az online értékesítési formából eredő jelentős költségcsökkenést, valamint - vélhetőleg - a nyereségük egy részét átengedve a fogyasztóik számára. Ezt a törvénytervezet - belátható módon - a piac összes szereplőjének hátrányára van (beleértve a vásárlókat is), egyedül egy már-már monopolhelyzetben lévő, óriási hasznot húzó, monolitikus kereskedelmi lánc számára kedvező.
