A függőség kemény dolog és még keményebb, ha az ember valamiféle perverzióval áll függőségi viszonyban. Itt vagyok például én, aki kényszeresen hülye címeket szeretek adni a postjaimnak, nehéz ellenállni a kísértésnek. Így született ez a címecske is, holott a téma nem vicces, még kicsit se, alanya (tárgya?) pedig távolabb áll Kossuth-díjtól, mint Gyurcsány attól, hogy közfelkiáltással királlyá koronázzák a Duna jegén augusztusban. Van ugyanis a függőségnek kóros szintje, ami már biztosan káros a betegre nézve (pszichésen mindenképp) és van a perverziónak olyan formája, ami köz- és önveszélyes, akár életekbe is kerülhet.

A szexuális késztetés az ember egyik legerősebb hajtóereje. A szexuális vágy nem zárható logikai keretek közé, nincs benne könnyen meg-, vagy éppen kimagyarázható viszonyrendszer, aminek az egyik elemét megragadva úgymond "kitisztítható" lenne az emberből. Az emberek többségénél ez kimerül a partnerválasztás paramétereiben, vagy a kedvenc szexuális pozitúrákban, de sokan vannak, akiknek ennél markánsabban jelennek meg a vágyai. Szado-mazochisták, fetisiszták, gruppenszexelők, szerepjátékozók, vagy éppen a homoszexuálisok. Az a homofób, aki rá van kattanva a nagymellű szőkékre, bele se gondol, hogy ő is ugyanúgy determinált szexuálisan, mint az általa megvetett buzi. Ő se más, vagy inkább ő is más. Mindenki más, mindenki egyéniség (én nem! - egy hang a tömegből).
Hogy hol a határ? Nehéz meghúzni, annak ellenére, hogy vannak olyan egyértelmű formák (erőszaktevők, pedofilok), amik társadalmilag egyértelműen károsak és üldözendők. Elvileg mindent szabad, amit két, vagy több döntésképes ember szabad akaratából közösen csinál, hogy mit és miért, az magánügyük. Kérdéses azonban, hogy ez a szabadság meddig terjed, mi van, ha egy rosszul sikerült korbácsütés kiviszi a partner szemét, vagy éppen a fojtogatás sikerül túl "jól"? Persze mindenki vállalja magáért a felelősséget, hiszen önként ment bele, ismerve a kockázatokat, ez azonban nem mentesíti a kár okozóját.

Mentális erőszak?

Tegyük fel, nekem az a perverzióm, hogy kocsikat mosok. Nem csak, hogy őrülten felizgat, de gyakorlatilag ki is elégít. Ha felajánlom a szomszédnak, hogy lemosom a kocsiját, akkor vajon az minek minősül? Jószomszédi cselekedetnek, vagy szexuális inzultusnak? Persze ez egy vicces példa, nézzünk egy komolyabbat. Betegesen vonzódok a női fehérneműkhöz, ezért egy ilyesmit árusító üzletbe megyek dolgozni. Élek-halok a nők által felpróbált bugyikért, gyakran meg is veszem őket, ha a kedves vevő nem vitte el. Otthon külön kis katalógusba gyűjtöm őket, felírom, hogy nézett ki a nő, aki felpróbálta, és... Nem részletezem. Ki szeretné, ha bugyit adnék el a kedves mamájának? Feleségének? Lányának?
Mi van akkor, ha a fixációm a fiatal lányok fojtogatására irányul? Nem, dehogy, semmiképp nem szeretném őket megölni, hiszen gyönyörűek, imádom őket, csak olyan izgató, amikor fulladoznak. Mi van akkor, ha ezt valamiféle magasztos művészeti irányvonalnak hazudom, otthon meg arra fényezem a répát ájulásig? Ez bizony erőszak, még ha nem is annak a tisztán fizikai formája, hiszen a szabad szex kritériumait nem elégíti ki, "szabad akaratából, közösen". Egy lépésre van a buszon a farkukat a nőkhöz dörgölő majomemberektől. Hogy lefelé, vagy felfelé, döntse el mindenki maga.

Behave!

A bugyiárulás és a szexuális indíttatású, ámde valami másnak álcázott fojtogatás között van azonban egy igen jelentős különbség. Bugyivételbe még senki sem halt bele. Nem úgy a fojtogatásba. Liebe (Dornay) Attila le is ülte érte a magáét, ez nem kérdéses, bár az igen, hogy az a pár év elégséges büntetést jelentett-e számára. Nyilvánvaló, hogy a büntetéstől a szexuális késztetés nem fog megváltozni. Ezek a vágyak sokkal mélyebben vannak az emberben, semhogy azt valóságosan ki lehessen nevelni. Esetleg el lehet terelni, de ami egyszer bizseregni kezdett, az bizseregni is fog, függetlenül attól, hogy mennyi mocsok rakódik közben az emberre.
És itt elértünk egy nagyon fontos választóvonalhoz. A döntéshez. Azzal minden társadalmilag káros perverz tisztában van, hogy a vágyai törvénybe ütköznek. Az sajnos már kevésbé tiszta jó részük számára, hogy amit csinálnak, az valóban rossz, a legtöbb pedofil úgy gondolja, csupán a szeretetét fejezi ki a gyerek számára, de még ezek közül is képes lehet néhány belátni, hogy valóban nem jó, amit csinál. De a vágy ott van, a vágy ettől sajnos nem lesz kevésbé kínzó és sürgető. Vannak köztük, akik gyávák és sose merik a valóságban is megélni a vágyaikat, és vannak bátrak, akik képesek nemet mondani. Ehhez hihetetlen erő kell, igazi emberi nagyság, holott egy pedofilt nem éppen az emberi nem mintapéldányának tart a társadalom.
De be kell látni, ezek beteg emberek, a rossz vágyaik teszik őket beteggé. Ezzel nekik is tisztában kell lenniük és úgy kell viselkedniük, ahogy az emberhez méltó. Ez az igazi önmegtartóztatás, nem ha valaki totál fanatikusan örök szüzességet fogad. Aki viszont erre nem képes, azt szankcionálni kell.

To catch a predator

Amerikában az NBC-n folyik egy nagyon jó kis műsor "To Catch a Predator" címmel, ami a pedofilokat helyezi célkeresztbe. A Youtube-on igen sok részlet elérhető, érdemes belenézni, ha valaki nem ismerné. Egyszerre megdöbbentő és nevetséges ahogy rajtakapják őket, némelyik pedig kimondottan vicces, például ez a kis jelenet, amikor a fickó spontán beájul.
Ehhez hasonló sikernek érzem, hogy először a rendőrség a saját keretei között, majd a netes társadalom a maga lehengerlő erejével odacsapott egy rejtőzködő ragadozónak. Riasztó belegondolni, hogy hány ilyen ember élhet csak kis hazánkban, de most legalább egyet sikerült a felszínre dobni. Persze maga már nem nagyon mer fojtogatni, hiszen egyszer meg is ölt valakit, másodszor pedig talán nem sok választotta el tőle, így most automatizálta a dolgot, msn-en játszatta el ártatlan, naív hülyékkel a nagyjelenetet.
A rendőrség szerint nem tehetnek semmit, de ha létezne olyan büntetőjogi kategóra, hogy aljas szándékból eredő veszélyokozásra való felbújtás, akkor meg lehetne szorongatni a jóembert. Az aljas szándék nyilvánvalóan megáll, hiszen összehamisított magának egy társulatot, nem létező, de igen bőkezű állami támogatással, miegymással. Ilyen háttérrel valódi színházi tevékenységet nem igazán folytathatott volna, ellenben kiváló hivatkozási alap újabb naívák behálózására. Nem ártana a tökeire lépni, hiszen hiába az internet ereje, így is találhat magának újabb áldozatokat, és miután a kényelmes, biztonságos internetes megoldás kiesett, kénytelen lesz újra a saját kezébe venni a dolgokat.