Plázába járni, ott nézelődni (lásd még: plázázni) nagyjából a nyilvános helyen való orrtúrás kategóriájába tartozó, borzasztó ciki és szánalmas dolog. Nem is vagyok egy nagy plázajáró, bár tegnap testközelből is megcsodáltam a Westend 20 fokra szelidített fűtését (mit ne mondjak, végre valami értelmes dolog, de erről majd máskor egy másik postban!), ma pedig a Dunaplázába vetett a sors. És UFO-t láttam, tesközelből! Senki ne dőljön be a kormányzati propagandáknak, az idegenek köztünk járnak. Vagyis... járni éppen nem járnak...
Előljáróban annyit még mindenképp megjegyeznék, hogy a Dunapláza - finoman szólva - nem volt éppen túlzsúfolva, ami nagyjából azt jelentette, hogy emberi léptékben egész elviselhető és járható volt. Persze ehhez hozzátartozik, hogy a boltok egy része zárva tartott, de a nyitva tartó üzleteket sem rohamozták elszánt konzumpolgárok.
Céltudatos és rövid bolyongásom során földönkívüli Security Droidokra lettem figyelmes. A droidok nem csak a felületes megfigyelő számára tűntek humanoidnak, de az alaposabb vizsgálódás próbáját is kiállták, azonban valaki, valamilyen értelmezhetetlen okból kicsi kerekeket szerelt alájuk. Vagyis, annyira nem is kicsit és nem is szerelt, azért gyorsan el is dobom ezt az ufós-droidos párhuzamot, mielőtt végleg képtelen leszek kigabalyodni belőle.
Szóval, hatolok befelé, és rögtön az első ruhaüzletnél látom, hogy a beépített szőke egy biztonsági őrrel cseverészik. Ez önmagában nem is olyan szokatlan dolog, azonban az őr egy Segway-en ácsorgott. Emlékszem még, amikor a fél világ várta lélegzetvisszafojtva egy korszakalkotó találmány leleplezését, ami az ígéretek szerint forradalmasítja a közlekedést. Végül az elefánt egeret szült, igaz, négyfülű, hatlábú, sötétben világító egeret, hiszen a Segway valóban forradalmi és egyedi, de várt világméretű lelkesedés bizony elmaradt. Meg is látszik a cég kínálatán, hiszen az univerzális közlekedési eszköz imidzse helyett már kimondottan speciális területekre célozza a járművét, golfozáshoz, raktározáshoz és - teljes meglepetésemre - "Nagy területek (pl. bevásárló központok) gyors bejárása"-ra.
Tény, hogy egy ilyen eszközzel valóban gyorsan bejárható egy nagyobb terület, feltéve, hogy az üres, ami egy plázáról még ilyen visszafogott forgalom mellett se mondható el. A Segway minden előnye a hátrányára fordul, hiszen gyorsan nem hajthatnak vele emberek közé, a csendessége miatt pedig gyakorlatilag nem lehet meghallani, ha valaki mögé odagurulnak egy ilyennel. Ilyenkor kezdődik az idegesítő toporgás, majd egy idő után, amikor a közlekedők érzékelik, hogy a személyes terükbe valami egészen furcsa hatolt, a hátrapillantás és a döbbent bámulás. Mert nem ám, hogy az emberek szélsebesen szétrebbennének ilyenkor (ami ugye nem is kimondottan egy általánosan elvárt vásárlói magatartásforma), hanem rettenetes nagy szájtátások közepette még az addigi andalgó tempót is zérusra redukálják. Ez különösen igaz, ha kisgyerek is található a csoportban, akiket úgy kell elcibálni az útból. A Segway nem is kicsi, két ember szélességét kiadja tehát rendesen helyet kell neki csinálni. Nem egy vásárlóbarát megoldás. A készülék másik előnye - a forgalmazó szerint - hogy a talpmagasság 20-30 centivel az emberek feje fölé emeli a rajta állót, így könnyen átlátható a terep. Ez persze valóban praktikus, amennyiben helyzet adódik, de egyben új jelentéstartalommal ruházza fel a "magas lóról beszél" kifejezést. Ritka kellemetlen valakivel úgy szót váltani, hogy meredeken felszegett nyakkal kell az illetőre felnézni.
Azt már csak tényleg a kötözködés kedvéért teszem hozzá, hogy huzamosabb ideig mereven egy helyben állni sokkal fárasztóbb és egészségtelenebb, mint sétálni. Kíváncsi vagyok, meddig tart ez a modernizációs fellángolás.
A képet innen szedtem: http://www.walksf.org/segways/cartoons.htm