HTML

azbeszt

Random kiakadásaim...

"Anyu, az úristen megbassza azt a büdös kurva világot, azt bassza meg! Azt! Azbeszt megbaszta, a büdös kurva istenit neki!"
Eredetiben az igazi!

Friss topikok

Linkblog

Stile nacht, avagy a szeretet ünnepe

2010.02.01. 14:22 Before

Van amúgy egy csomó betervezett, sőt el is kezdett postom, ez is közéjük tartozik. Még december elején határoztam el, hogy mindenképp megírom, mert hát muszáj. Amolyan ökumenikus karácsonytájéki kis történet. Mint minden jó sztoriban, itt is a pontos időzítés adja a történet sava-borsát, azonban vérre szomjazó kedves olvasóimban most le is törném a várakozásokat, ez egy igazán szívet melengető, emberi történet lesz.

Évek óta ismerem B-t, aki amúgy D, de az inkognítója megőrzése miatt, mégis inkább B marad. B zsidó. Ennek egyébként semmi jelentősége nem lenne, kivéve, hogy ezen okból kifolyólag ő hanukának ejti a karácsonyt. B szerelme L, akit nem régóta ismerek, ő a továbbiakban L-ként szerepel majd. Nemrég költöztek össze, minden szép és jó, mi pedig főleg msn-en tartjuk a kapcsolatot. L nem zsidó, így karácsonynak ejti a hanukát. Szerencsére ez egyáltalán nem zavarja egyiküket sem, így az ünnepek tulajdonképpen harmonikusan zajlanak.

A következő két msn-logon az égvilágon semmit sem változtattam, bár néhány irreleváns sor kimaradt, de a mondandó és - ami a legviccesebb! - az időzítés teljes mértékben megfelel a valóságnak. Időrendi sorrendben maradva lássuk először a B-vel folytatott beszélgetést:

2009.12.08.   17:56:12   B   Before   épp írtam faszkivanlevelet bookline-nak
2009.12.08.   17:56:24   B   Before   rendeltem asszonynak meglepetéskönyveket
2009.12.08.   17:56:51   B   Before   erre ők: ez nincs, az nincs, az majd lesz, határidőt kitoljuk még 4 nappal, stb.
2009.12.08.   17:57:24   B   Before   és hogy ők nem teetnek róla, a viszonteladó listája nem friss
2009.12.08.   17:57:33   B   Before   fel
2009.12.08.   17:58:06   B   Before   asszonynak nehogy szólj, beetettem hogy sovány karácsony lesz :r
2009.12.08.   17:58:13   Before   B   :-]
2009.12.08.   17:58:58   B   Before   így is gyanakszik, mert sovány mikulásban egyeztünk meg és mire felébredt egy pár tömött csizma nézett vele farkasszemet
2009.12.08.   17:59:15   B   Before   hiába tagadtam és hivatkoztam rá, hogy én márpedig aludtam...


Jó is az ilyen kis meglepetés, ugye? És akkor villogni kezdett egy másik beszélgetés-ablak...

2009.12.08.   18:07:16   L   Before   bookline.hu megvan ugye?
                ...
2009.12.08.   18:10:16   L   Before   egyébként van helyi ismeros, úgyhogy holnap már itt is van uram hanukai csomagja
2009.12.08.   18:10:22   Before   L   szuper
2009.12.08.   18:10:39   Before   L   mi lesz a meglepi?
2009.12.08.   18:11:11   L   Before   ...
2009.12.08.   18:12:15   Before   L   lópofa
2009.12.08.   18:12:42   L   Before   azt hiszem a múltkor szemezgetett vele amazonon angolul
2009.12.08.   18:12:57   L   Before   de biztos vagyok benne, hogy orulni fog neki, most nagyon beleásta magát a témába
2009.12.08.   18:13:19   L   Before   foleg, hogy abban a hitben van, hogy egy kártyát kap csak tolem


Hát nem cukik??? :)

3 komment

Címkék: karácsony azbeszt szeretet pozitív meglepetés hanuka

A bejegyzés trackback címe:

https://azbeszt.blog.hu/api/trackback/id/tr291719973

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Baley 2010.02.01. 14:47:25

Csak így név nélkül inkógnitóm megörzése mellett beírnám azoknak akik tövig rágták a körmüket, hogy asszony könyvei megjöttek...
Gyerek is túlélte hogy dupla ünnep van tripla ajándékokkal. Meg asszony is. :j

Dontpanic 2010.02.01. 14:49:21

"Hát nem cukik??? :)"

Határozottan :)

Vaandor 2010.02.10. 09:36:56

Hja, az MSN csodái... :-)
Kedves sztori.
süti beállítások módosítása