HTML

azbeszt

Random kiakadásaim...

"Anyu, az úristen megbassza azt a büdös kurva világot, azt bassza meg! Azt! Azbeszt megbaszta, a büdös kurva istenit neki!"
Eredetiben az igazi!

Friss topikok

Linkblog

Most jó, most jó, abba ne hagyd!!!

2009.03.24. 11:03 Before

Komolyan már lábrázást kapok ettől az állandó előrehozott választás mantrától. Persze ez se más, mint a többi klasszikus Orbán féle szlogen, a vezér kiejtette a száján (bocs, nem ejtette ki, azóta is ott fityeg és minden alkalommal, amikor csak megszólal, sípol tőle, hogy "előre hozott választást, gyurcsánymonnyonle!"). Márpedig, amit ő kimond, az nem csak szent és sérthetetlen, de úgy helyes és azonnal bekerül a narancsszínű folklórba. Érvek, főleg észérvek nélkül is ismételgethető, ingyen gumicsont az erre fogékonyabbaknak.
Persze az előrehozott választások mellett is szólnak érvek. Lássuk csak. Orbán Viktor és a fidesz népszerű. Sőt, kiugróan az, tehát pont most jött el az ideje, hogy megválasszuk. És akkor jó lesz. Neki biztosan. Hogy nekünk mire, az még mindig nem derült ki. A nyugdíjasoknak talán jó lesz, mert a Viktor (keziccsókolom) megígérte a 14. havi nyugdíjat. Jó lesz a krónikus hétalvóknak is, mert merhetnek végre nagyot álmodni. Noaztán? Tessék jelentkezni, ki van még? Nyilván jó lesz a masszív hívőknek is, mert AZ Örökös Miniszterelnök Végre Méltó Helyére Kerül Megint.

Amúgy meg nem lesz itt szar se.

3 komment · 1 trackback

Címkék: orbán fidesz gyurcsány azbeszt abszurdisztán

A bejegyzés trackback címe:

https://azbeszt.blog.hu/api/trackback/id/tr231022016

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kötöttségek nélkül 2009.03.24. 11:38:57

Előrehozott választás? Minek?Az országnak új kormányfőre van szüksége. Kb. ennyi az, amivel mindenki egyetért egy rendkívül magába roskadt kisebbség kivételével :-). Szerencsére most már a régi kormányfő is így gondolja (nélküle ugyanis nem menne idő előt…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.03.24. 19:38:01

Híres, névtelen,
Gazdag, nincstelen,
Kormányfő hiteltelen,
Mind korrupt, erénytelen.

Megállítani képtelen,
Szép álmok, meg a végtelen,

2009.03.24. 22:33:03

Ha az érzelmi részét nem nézzük a dolognak, a jelenlegi helyzetben az előrehozott választás és a szakértői kormány nagyjából egyenértékű megoldások, mindkettő mellett és ellene is van egy csomó súlyos érv és nagyon nehéz bármilyen jóslatot mondani a döntés kimeneteléről. A legfontosabb az lenne, hogy minél hamarabb dűlőre vigyék a dolgot. Nálam ilyenkor szokott előkerülni a fej-vagy-írás, vagy egyéb hasonló döntéstámogató eszköz :)

Von 2009.03.25. 11:59:02

@ifsz: :D jópofa a vezetői döntéstámogató rendszered
egyébként lehet hatékonyabb is lenne, ha politikusaink is így csinálnák, legalább random módon be-becsúszna egy előremutató felelős döntés
persze ismerve őket, ezt már ott elmaszatolnák, hogy a fej-íráshoz rendelt alternatívák közül lehúznák az értelmeseket :D :S
süti beállítások módosítása