HTML

azbeszt

Random kiakadásaim...

"Anyu, az úristen megbassza azt a büdös kurva világot, azt bassza meg! Azt! Azbeszt megbaszta, a büdös kurva istenit neki!"
Eredetiben az igazi!

Friss topikok

Linkblog

A jó és a rossz harca

2008.06.12. 10:25 Before

Az örök dualitás, ami minden valamirevaló eszmében, filozófiában, hitben megtalálható. A jó és a gonosz örök harca át- meg átszövi a történelmünket, de mindannapjainkat is meghatározza, még akkor is, ha a napi rutinba belefásulva esetleg nem is veszük róla tudomást.
A fény és a sötétség. Isten és a sátán.
Könnyű megkülönböztetni a két oldalt, hiszen a JÓ mindig harcol a ROSSZ ellen:

Tóth Gábor dandártábornok, Budapest kiváló rendőr-főkapitánya betiltotta a büszkeség-napi melegfelvonulást! Micsoda győzelem! Eddig csak szegény, elnyomott igaz magyarjaink harcoltak a rossz buzik ellen, de most végre a törvény embere is felemelte szavát és lesújtott az igaztalanokra!
Az alábbiakban röviden bemutatjuk a jó és a rossz, a szép és a csúf valódi arcait!
















Bónusz kép:
A kedves olvasóra bízzuk, találja ki, a két kép közül melyik a dualitás gonosz és melyik a jó oldal. Ez látszólag eldönthetetlen kérdés, hiszen cselesen mindkét oldalra buzikat tettünk. Ennek ellenére mégis van megoldás, az egyik oldal velejéig romlott, természetellenes és visszataszító, a másik viszont maga a földi menyország, az igaz halandók jutalma a gonosz elleni harcért.


62 komment

Címkék: melegek rossz buzik betiltás csúf melegfelvonulás

A bejegyzés trackback címe:

https://azbeszt.blog.hu/api/trackback/id/tr84515974

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gus · http://gus.freeblog.hu 2008.06.12. 12:16:14

tetszik az összehasonlítás, lenne tippem az utolsóra is, de meghagyom a hetero férfikollégáknak a válaszlehetőséget.

Fikázó · http://zsarufika.blog.hu/ 2008.06.12. 13:18:21

hehe, ez nagyon jó kis írás. vagy képírás. vagy mi.
grat!

nadivereb 2008.06.12. 14:33:43

Naygon jó lett. Az utolsó kettő nagyon üt.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.06.12. 16:32:53

baszki, ha nem lesz felvonulás, akkor a cégem kidobott egy halom pénzt :-(.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.06.12. 16:53:22

Rátok rohad az a sok tojás?

kakamatyi 2008.06.12. 19:48:07

Az ötödik képpáron jobboldalon is két meleg fickó van, azt direkt így akartad? Mert így nem igazán értem.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.06.12. 20:02:41

Persze, az szándékos, szerintem messze a legerőteljesebb páros. A jobboldali képen a tavalyi felvonuláson összevert ember látható. Talán így érthető.

vlad 2008.06.12. 20:57:29

sarkitott peldak.. epp ezert nem jok semmire.
(kivetel talan az utolso, de annak is megvan a biologiai magyarazata..)
ilyen talalomra valasztott kepek alapjan barmit ossze lehet hasonlitani, szajiz szerint..
(nyilvan nem gondolod ugy, hogy minden homofob agressziv, es ugysem hogy minden homoszexualis masirozik..)

Jane Eyre 2008.06.12. 21:02:40

...mármint hogy a nemzeti érzelműek szerint a boldog, mosolygó meleg pár látványa "rossz és helytelen", az összevert, vérző melegeké pedig "jó és helyes".

Az utolsóról csak annyit, hogy boldog kapcsolatban élő leszbikus nőként nem tudom felfogni, hogy a hetero férfiak mit esznek ezeken a szilikoncsajokon :-))

Jane Eyre 2008.06.12. 21:08:12

vlad, persze az általánosítások nem igazak, viszont a melegek gyűlölete (mint minden előítélet) arról szól, hogy egy embercsoportot leegyszerűsítünk a lehető legelcsépeltebb sztereotípiákra, csak hogy valakit utálni lehessen. before szerintem erre akart rámutatni ezzel a posttal. ez főleg azért igaz, mert az ellentüntetők természetesen olyan hagyományosan pozitív jelzőkkel írják le magukat, mint "hazafias", "keresztény" stb.

vlad 2008.06.12. 21:14:38

az ellentuntetok csak egy nagyon kis szelet.
ok kovetik a legkevesbe a biblia tanitasat.
a gyulolet semmikeppen sincs benne.

vlad 2008.06.12. 21:17:38

mindemellett persze a homoszexualitas
(gyakorlasa) is bun, de ehhez senkinek semmi koze, max egy vallasos homonak - ezert az o sajat lelkiismereti kerdese. ezert is hulyen hangzik ervkent a habzo szaju nagymagyar "keresztenyek" reszerol..

vlad 2008.06.12. 21:27:02

Jane Eyre,
a meztelen (felajzott) ferfi latvanya egy masik ferfit taszitja,sot a majmoknal a masik him
iranyaban az agresszio egyik jele.
engem nem inditanak be a leszbi csajok,
max a meztelen no latvanya. nyilvan a ferfiaknak nem az a gondolat tetszik,hogy ket no egymassal, hanem hogy ket felizgatott no van jelen, es nincs jelen egy him vetelytars sem..
egyebkent (szakmabelikent) bizton
allitom: a jobboldaliban nincs szilikon.. ;)

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.06.12. 21:29:54

Vlad: direkt igyekeztem nem túl sarkított párokat állítani, pontosan azért, hogy ne lehessen ennyivel lerendezni. Nem egy bombaleszbit választottam az ocsmány banya mellé, stb.
Érdekes az érved, hogy az utolsó képen a leszbikusok elfogadásának megvan a biológiai magyarázata. Lehet, hogy megvan (bár ezt személy szerint kétlem), de ugyanígy megvan a homoszexualitásnak is. Ezen azért nem árt elgondolkozni kicsit, amikor bármilyen módon megítéljük a homoszexualitást.

Jane Eyre: én se értem. Személy szerint inkább hányingert váltanak ki belőlem, mint szexuálisat. Konkrétan ez volt az első csókolódzó leszbikus(nak látszó) női páros, akiket találtam hirtelen a neten. Shame on me... :)

vlad 2008.06.12. 22:04:44

before, konkretan mi valtja ki beloled a hanyingert? a szilikon?

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.06.12. 22:16:28

Minden, ami műanyag a nőn, visszataszítónak tartom, hogy bőr alá bevarrt műanyag szervimitációkkal rohagálnak. Gusztustalannak látom minden vonatkozását, kezdve a természetellenes tartástól, a mell alatti (vagy a mellbimbó körüli) vágásig minden.
Röhejes a szájfeltöltés is, főleg az elmebeteg méretekben alkalmazott. A tetovált sminket is ocsmánynak tartom, különösképpen a "szaros száj" becenéven elhíresült szájtetkót. Szintén halálos csapás a kitépett és idióta módon újrarajzolt (ne adj isten tetovált) szemöldök, amitől minden nő csodálkozó tekintetű mongoloid idiótának tűnik. De a szénné szolizott bőr, a tetoválás (úgy általánosságban), vagy a piercingek is taszítanak, különös tekintettel az arcba lőtt fajták.

Alapvetően a természetesség híve vagyok, egy szép sminket tudok értékelni, például kevés röhejesebb dolgot tudok elképzelni, mint amikor egy nő levetkőzik és a feje mintja valami elbaszott photoshop-manipulációval lenne odabiggyesztve.

Egyébént tervezek egy "Szépség"ipar című postot is... :D

Jane Eyre 2008.06.12. 22:50:21

Vlad:

"nyilvan a ferfiaknak nem az a gondolat tetszik,hogy ket no egymassal, hanem hogy ket felizgatott no van jelen, es nincs jelen egy him vetelytars sem.."

igen, azt hiszem, ezzel jól megfogalmaztad, hogy miért tetszenek a pasiknak a műleszbikusok (és csakis a műk, hiszen a valódiaknál nincs esélyük sem a voyeur, sem a harmadik játszótárs szerepét játszani).

"persze a homoszexualitas (gyakorlasa) is bun"
na, erről jó hosszadalmas teológiai vitát lehetne kezdeni, de megjegyzem, hogy szeretnék olyan embert látni, aki betartja az ÖSSZES rituális szabályt, amelyet a 3Mózes illetve a Római levél buziügyben idézgetett passzusai leírnak.

De ez már egy másik blog témája lenne...

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.06.12. 22:56:56

Nekem tetszik két valódi leszbikus is, pusztán az esztétikai szépsége okán.
Két nővel szeretkezni állati jó, szó se róla, de ilyen esetben nyilván nem erről van szó. Az a legszánalmasabb, amikor a magukat teremtés koronájának képzelő faszik teljes meggyőződéssel képzelik, hogy majd ők milyen jól befekszenek két leszbi közé és akkor majd "úgy-de-annyira" ad nekik, hogy elájulnak a kéjtől. Merthogy ugye csak azért leszbik, mert még igazán jól nem lettek megkefélve...

Jane Eyre 2008.06.13. 08:35:34

"Merthogy ugye csak azért leszbik, mert még igazán jól nem lettek megkefélve..."

ezzel a mondattal lehet legjobban kiborítani egy leszbikus nőt. (persze tudom, hogy te nem így gondolod.) amikor már ezredszerrel hallom ezt, akkor tűnik úgy, mintha a párbeszédre, felvilágosításra, ismeretterjesztésre stb. szánt erőfeszítésünk pocsékba ment volna. hálistennek egyáltalán nem minden pasi képzeli így, bár egyetlen így meghülyített férfi is túl sok.

Gál Ilona 2008.06.13. 13:01:56

Az csak magától értetődő, hogy a hölgyek szépek!!! És jók!!! És ISTENIEK!!!!

Azért ezek a fiúk is elviselhetőek! :-)

Vierre_ 2008.06.13. 13:02:37

Annak idején, ifjú koromban az akkori titánnak mondtam, hogy készüljön fel, megvan bennem a vágy arra, hogy egy jót tapimapizzak és himihumizzak egy csajéval. Markáns vágy volt ez nálam akkoriban és tervben volt, de mivel csupán testi örömöt kerestem volna foggalmam nem volt hogy kezdjek hozzá.
Akkor a titán azt mondta, sebaj, majd nézi aztán befészkelődik.
Mondtam neki, nem árultam zsákbamacskát, nono. Pont azért lennék nővel, mert a Nő érdekel és sehol nem lesz köze ahhoz az aktushoz neki, férfinak.
Ezt nem értette. Aztán azt mondta, mehet ha ott lehet, ha nem akkor nem.
A férfiak nem értik, hogy amikor egy nő Nőre vágyik akkor nem Férfiara vágyik aki egy fotelből veri rájuk a farkát vagy topzódik a négy mellben.
Amúgy meggyőződésem, hogy amilyen nagy az arcuk, olyan kevés férfi tudna érdemben mit kezdeni két nővel :)))))))))))
Szóval így. ő is a tipikus maszkulinitás fajtába tartozott és képtelen volt megérteni, hogy nem a férfiak kiszolgálására van együtt két nő , hanem mert nekik éppen akkor pont úgy jó és erre vágynak.
:))))))))))))) Néha az jut eszembe , miközben emberileg sokkal jobban kedvelem a faszikat, hogy egy részük-ezt itt hangsúlyozom, hogy egy részük- két lábon járó recskagyár. :)))))))))

KennyOMG · http://etkt.blog.hu 2008.06.13. 14:17:45

Háát, Vierre, miután ezt így bejelentetted szegény arcnak, nem tudom milyen reakciót vártál. :D

Before: a tetoválás is lehet szép, csak azt is tudni kell viselni, mint bármi mást. Persze itt nem a divattetkozós 98-99%-ról van szó, hanem aki tényleg meggyőződésből varratja magát. Persze rajta nem is csak egy-két minta lesz "stratégiailag elhelyezve", de ez más téma. A hú-de-divatos-vagyok, magamra-varrattam-egy-mintát, bár-fingom-sincs-mit-is-jelent tetkók csak szánalmasak, potenciálisan valóban elbaszva egy egyébként hibátlan nőt.

A piercing dettó, csak szerintem ott meg a kevesebb több. Ismertem egy lányt, neki buzavirágkék, hihetetlenül apró piercing volt az orrában, de valami olyna szinten kiemelte a kék szemeit, hogy azóta is hihetetlenkedve rázom a fejem, mondván ilyennincs.


Jane Eyre, te hogy állsz a behatolás-témában (nyilván műszerekkel)? Csak puszta kíváncsiságból, mindennemű hátsó szándék nélkül.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.06.13. 14:21:31

Oszt mi a baj a recskázással? :))

Való igaz, két nőt igen nehéz "lerendezni", de szerencsére ilyenkor azért besegít az extra adag tesztó és adrenalin, ami a helyzet okán pluszban képződik. Valamint úgy gondolom, hogy az asszimetrikus felállásoknak elsősorban a kissebbségi résztvevő a kedvezményezettje, még akkor is, ha maga a felállás egyébként biszexuális.
Az persze minden heteró pasi álma, hogy két nőt félájultra kefél, s miután azok szanaszét hevernek az ágyon, kellemesen zsibbadó farokkal és egy hideg sörrel a kezében jólesően vizslatja a "zsákmányt". Persze ez igen ritkál korrelál a valósággal. :D
Ezért én jobban is kedvelem a négyes felállást, ahol kiegyensúlyozottabbak az erőviszonyok, bónuszként még plusz izgalmi faktorok is bejönnek a képbe.

Amikor nálunk volt ez a téma, akkor én egyébként támogattam (volna) a párom kettesben folytatott felfedező kalandjait, sajnos az ő esetében erre nem mutatkozott különösebb hajlandóság. Nem volt ellenére egy kis lányos kaland, de nem olyan intenzitással, hogy azt neki kettesben kellett volna megélnie.

Jane Eyre 2008.06.13. 17:31:19

KennyOMG: Jane Eyre úgy áll ezzel, hogy -- a legtöbb nőhöz hasonlóan -- nem beszéli meg szexuális élete intim részleteit idegenekkel...

Jane Eyre 2008.06.13. 18:19:16

KennyOMG: Vierre gondolom azt várta "szegény arctól", hogy belássa: egy nőnek lehetnek olyan kívánságai, amelyben férfiak egyszerűen nem szerepelnek. Persze a kommenteket elnézve ez talán irreális kívánság egy nő részéről.

Vierre_ 2008.06.13. 18:46:17

KennyOMG csillagom :)

Nem vártam én semmit :) Ez a vágy bennem volt mélyen , rettenetesen izgatott a szitu azt gondoltam, hogy vagy
1: megcsinálom szólás nélkül
2: vagy szólok.

Én mindig "arcba" ember voltam és mindig is az leszek, ebben gőg nincs csupán szerintem így egyszerübb és elvárom, hogy velem szemben is azok legyenek az emberek, a sunnyogós jujdenehézes alibidumás szitukat nem kedvelem, kerülöm is.
Vannak nyilván olyan szituk amiknél kő a diplomácia, számomra nem lényeges történetekben, munkában, nem eröltet meg a kedves mosoly és bólogatás, mert nem igényel agymunkát.
Ellenben ott, ahol valami lényegi dolog történik, vagy ahol őszinte kritikát vagy véleményt várnak, ott meg is kapják.

Így az akkori kapcsolat elején ezt úgy érzetem fixálnom kell, viszont mivel nem futó kaland volt és a csóka nem értette meg miért is jó ez nekem ellenben az, hogy ha kihagyom belőle megcsalásnak értelmezte volna amit meg is értek, hiszen az :))) így nem lett belőle semmi.
Most meg elmúlt már ez a történet, nincs rá igényem, még mindig megcsodálom a szép női testet, még mindig erotikusnak találom ha két nőt látok együtt ellenben már nem vágyom arra hogy ennek aktív részese legyek.

Before
Ilyen szempontból én kocka vagyok :)))))))
Ha szeretői viszony van akkor sima, egy szerelemben ellenben nekem nem fér bele senki más.
Bennem olyan törést okozna, amitől megreccsennék annyira hogy nem kéne többet az ember. De paradox hiszen ez nálam nem pálya ebben a formában így a szitu létre sem jöhetne :)))))))))))))

KennyOMG · http://etkt.blog.hu 2008.06.13. 20:12:57

Vierre, pont jó embernek tartasz kiselőadást "arcból". :]

Egyébként pont ezért kérdeztem, hiszen ha nem lett volna fontos számodra, akkor lazán csak beugrasz egy csaj ágyába. Mivel nem ez történt, arra jutottam, hogy valahol mégiscsak fontos volt az ember, akkor viszont mit vártál? Ez nagyjából azzal egyenértékű, mintha engedélyt kérne némi "biológiai lecsapolásra", távol tőled, mert nincs rád igénye. Mertmondván, a nők meg nem értik meg, hogy a férfiaknak egy lecsapolás az csak egy lecsapolás, párkacsolat közben is.

(csak hogy biztos megéretsd az itt rejtőző iróniát, ez nem az én véleményem, csak én is tudok hasonló bölcsességekkel dobállózni)

Jane Eyre, pusztán arról van itt szó, hogy te vagy az első deklaráltan (remélhetőleg nem divat-)leszbikus nő, aki "szembejött" velem, és gondoltam rákérdezek az egyik bennem élő sztereotípiára. Reméltem, hogy a Net nyújt annyi anonimitást, hogy bevállald (élőben max tajrészegen kérdeznék ilyet, ha még tudok összefüggően beszélni). Elnézést, ha tolakodásnak vetted. :]

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.06.13. 20:40:30

Kenny: azért ha egy nő ki akarja próbálni a leszbikus szerelmet - és ezt korrekten közli is a pasijával, aki amúgy roppant lelkes a témában egészen addig, amíg ki nem derül, hogy neki ott nem osztanak lapot - távolról sem ugyanaz, mintha a pasi elmenne egy laza félrekúrásra. Ha a pasi egy másik pasival menne "egyenlő pályák, egyenlő esélyek" felkiáltással, az mozogna egy szinten. Ezek végül is érthető dolgok, nem igazán tartanám megcsalásnak az adott esetben, mert egyrészt előzetes megbeszélést követően történik, másrészt viszont olyan élményt nyújt a kikacsintó félnek, amit a kapcsolatában semmilyen körülmények között, soha nem élhetne meg. És ez alatt nyilván nem minőségi különbséget kell érteni, vagyis nem a puhos, kispöcsű faszit cseréli le egy alkalmi numera erejéig egy kigyúrtra, aki rendesen a térde mellé szíjazva tartja a jószágot.
Ettől függetlenül persze meg tudom érteni, ha valakinek ez így nem frankó...

Vierre: ezzel a legtöbb ember így van, akivel eddig beszéltem a témáról. Én nem, de ez a post alapvetően nem a (gruppen)szexelési szokásaimról akart szólni... :D

Jane Eyre 2008.06.13. 20:50:02

KennyOMG: mivel harmincévesen öt éve élek boldog és stabil kapcsolatban a párommal, bizton állíthatom, hogy nem vagyok divatleszbikus. Elmondhatom neked, hogy sem a heteroszexuális, sem a leszbikus nők nem örülnek neki, ha a szexuális életük biológiai vonzatairól faggatják őket vadidegenek, akár a Neten, akár máshol. Attól, hogy egy nő a partnerem, még senkinek nincs több köze a nemi életemhez, mint ha férjezett lennék. Mit szólnál hozzá, ha a barátnődnek, húgodnak, vagy más neked fontos nőneműnek tenne fel valaki egy hasonló kérdést? Ugye nem örülnél neki?

Jane Eyre 2008.06.13. 20:55:03

Before: az egyéjszakás kaland partnerrel való egyeztetése tényleg korrekt. Vannak valóban nyitott kapcsolatok, amelyekben mindkét fél el tudja mondani a másiknak aktuális kívánságait. Mégsem hiszem, hogy a félrelépések -- akár titkosak, akár megbeszéltek -- igazán jót tennének egy tartós kapcsolatnak.

Vierre_ 2008.06.13. 21:11:54

KennyOMG

Sima szitu, ugyan is nem mondok újat, az ember nem lineális. Mi egy barátságból kialakult izé, amiből az elején nem volt még fix, ha jól emlékszem egy hónap átfutással derült ki, hogy akkor itt láv van. Fiatalon, dzsunki filingen, hudekurvanagyszabadságban jöttünk össze, (mellékesen kurva jó időszak volt, imádtam :D). Akkor mondtam neki, hogy ő sem fix és a nő szitut. De aztán fix lett és a nő szitu elment.

Amúgy én nagyon nagyon kocka vagyok számotokra srácok. Nekem a sima ürítés is megcsalás, ha szerelemben vagyok, magyarán ha egy hásztlerre kiveri is. És miért? Mert én szörnyen egyszerűen látom a világot.
Szerelemben vagyunk, engem kíván, engem dugjon.
Ha nem kíván, csókolom, tök felesleges egymás agyát húzni.
Mert jó egy kis változatosság? Fantázia? Attól függ, miben vagyunk. Ha szerelemben akkor élje ki rajtam, benne vagyok. MIndenben. Ha pedig nincs szerelem, ne tegyünk úgy, kiváló a szeretői státus, szerettem.
Így én nem nézem el a mellettem lévő recskázást sem és a félrekefélést sem.
Tudja már a pasi hogy mit akar.
És nem kell jönni az ösztön dumával, nekem, nekünk nőknek is vannak ösztöneink és vágyaink, elfojtásaink. Ha nagy moralizálgatásokban, élet-halál kérdésekben és a többi képes egy ember tudatos, gondolkodó, döntéshozó lényként létezni, akkor a szexualitásában is elvárom, hogy úgy létezzen. Nevezze nevén a gyereket.
BAsztam én is ide oda, nyomtam én is egyéjszakást. Mert ahhoz volt kedvem. De ha egy szerelmi viszonyt vállalunk, akkor annak minden "terhét" "cipeljük" :)))))))

De én sem vagyok tökéletes. :)))))))))))))))) így ha a faszim egy faszival menne félre, csöppet sem zavarna :))) ellenben ha nővel, kibasznám a picsába :DDDDDDD gyarló vagyok :))))))))

És pont ezért nem tudok egy szerelmi kapcsolatban grupit sem elképzelni, mert engem kurvára zavarna hogy nem tudom, kire izgul, rám vagy a másik nőre és onnantól nem fogom soha tudni, hogy amikor kettesben vagyunk, odaképzeli e a Gizit vagy nem. :)))))) Tipikus női hozzáállás, vágom. Ellenben szerintem maximálisan érthető. :)

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.06.13. 21:44:23

Vierre, ez azért picit beteges számomra. Egyszer elbeszélgethetnél egy pasival részletesen, mit jelentenek ezek a dolgok számunkra (most szigorúan a "hásztleres" részre értem), nem véletlen az a mondás sem, hogy nem az számít, hol jön meg az étvágya, hanem az, hogy hazajöjjön vacsorázni. Persze különbözők vagyunk, de ennyire szerintem senkitől sem lehet elvárni semmit, mert önmaga paródiájává válik az egész. Szerintem.
Ja, mégvalami: gruppi nélkül, csak úgy tök általánosságban hogy tudod eldönteni, hogy éppen odaképzel-e egy Gizit, vagy sem?

Jane: a nyitott kapcsolat nem pont azt jelenti, amit írtál, vagy amit én kiértettem belőle. Szerintem az a legjobb ha az ember őszintén el tudja mondani a párjának a kívánságait, akkor is, ha azok realizálásának nincs valóságos esélye. Fontos megismerni a társunkat, hiszen ezek a dolgok motíválják nap, mint nap, még ha legtöbbször tudat alatt is.
Elhiszem, hogy neked, mint leszbikus nőnek különösen sok seggfasz emberrel kell megvívnod nap, mint nap, ezért kicsit túlreagálod a dolgot. Ezt a kennycsávót például öt éve ismerem, elhiheted, hogy az érdeklődése szimplán emberi, nincs mögötte semmiféle rossz, vagy bántó szándék, de még csak a klasszikus heteró "na, ti hogyan basztok" jellegű ihletgyűjtés rejszolásra. Persze ettől még nem kell kiteregetned az intim dolgaidat, de ez azért nem annyira az ördögtől való dolog. A net névtelenné tesz, legtöbbször megnyitja az embert és ez - talán - így is van jól. Ha körbenézel (nem kell messzire menned, csak nézz be az index fórum HUSZ rovatába) láthatod, hogy emberek ezrei képesek nyiltan beszélni a szexualitásukról. Ezek mind-mind valakinek a hugai, nővérei, barátnői, stb...
Félre ne érts, nem lyukat akarok beszélni a hasadba, csak úgy érzem, néha talán ott is támadást érzel, ahol nincs.

Vierre_ 2008.06.13. 22:20:02

Before vigyázz :))) én sem írtam a te véleményedre hogy beteges ;))))

Én nem érzem annak. Én azt gondolom, ha ürítenie kell, ürítsen belém :)) nem teljesen értem ebben mi a beteges. :) Tudod számomra a szerelem nem csupán szexualitás. Voltak olyan kapcsolataim is, igazán élveztem, de azokat nem hívom szerelemnek. Lehet azon moralizálgatni, hogy kinek mi a beteges, de kb annyi érünk el vele, mint ha hitvitába keverednénk, azt gondolom. :)
Számomra nem megengedett szerelemben a recska, mivel ott vagyok én, aki a problémáját örömmel megoldja. :))) És számomra nem megengedett egy másik testre való fantáziálgatás, mivel ott vagyok én, ha én nem jövök be, minek vagyunk együtt?
Nem tudom ebben mi a bonyi :)
És hogy miből gondolom hogy nem fantáziálgat? Semmiből. Idealista vagyok, naív és optimista. :) Elhiszem neki és nem látom nyomát. Mást úgy sem tudok tenni. És ordenáré nagy szerencsém van a mostani faszimmal, mert ő a szó hagyományos értelmében a legkisebb mértékben sem maszkulin, továbbá a "furcsa" állatja lélekből kefél, tanusíthatom :))))). És még is olyan férfi a szó emberi értelmében, akinek harminc felé sikerült az, ami eddig egy klasszikus Férfinek sem, vaginális orgazmust kihoznia belőlem. :)) Remélem nem vok túl intim, de nekem ez a téma nagyon természetes. :))) pedig nem volt kevés pasim, bár kiugróan sok sem. És mindegyik az az archetipus, mely szerint a recska nem gáz, sőt természetes. Olyan mértékben hozzájuk voltam szokva, hogy egy év kellett ahhoz, hogy megszokjam, hogy van másmilyen férfi is- és van. :)))))
Számomra természetes az, hogy ha emberként létezik valaki a világban, akkor minden szinten tartsa magát ehhoz és ne toljon kibúvokat az ösztön-és állatvilágra kenve ha a faszáról van szó. :)))))
Számomra nem fér bele a recska egy szerelmi viszonyba. :)))))) Ha vannak más igényei is mint a velem való szex, akkor vagy át kell transzformálni a kapcsolatunkat- ami lássuk be , szerelemmel elég nehéz- vagy búcsúzzunk el egymástól. Én így látom. :)))))

Jane Eyre 2008.06.13. 22:43:26

Before: én elhiszem nektek, hogy Kenny érdeklődése emberi és jószándékú, de mivel úgy látom viszonylag érzékeny vagy gender- és orientáció-ügyben, hadd tegyem fel a kérdést: miért pont az én nemi életem anatómiája kelti fel Kenny (vagy akárki jószándékú civil) érdeklődését, amikor semmilyen jelzését nem adtam, hogy szeretnék róla beszélni?

Téged, Vierre-t, vagy az itt posztoló másokat miért nem kérdeznek, hogy hová és mivel hatoltok be? Ha azt mondom, hogy boldog házasságban élek, szerinted szintén megkapom ezt a kérdést? Nem támadásnak érzem, csak érdekel, hogy miért pont tőlem oké ezt megkérdezni, és miért nem mástól. A szexuális orientáció felvállalása nem azt jelenti, hogy ki akarjuk teregetni a nemi életünket.

Talán ott a bibi, hogy az átlag hetero úgy képzeli: az átlag meleg/leszbikus egyed élete a szex körül forog, tehát biztos beszélni is akar róla. Ez főleg azért érdekes, mert a jelen poszt témája pont a melegek érintő előítéletek. Ez szerintetek nem egyfajta előítélet, vagy legalábbis sztereotípia?

Azért csócsálom ezt olyan sokáig, mert ha már melegségről van szó, akkor arról is fontos beszélni, hogy miért olyan nehéz a párbeszéd melegek és heterók között. Például az ilyen epizódok miatt is: ha úgy érezzük, hogy egzotikus állatfajként tekintenek ránk és mikroszkóp alatt vizsgálják párzási szokásainkat...

Vierre_ 2008.06.13. 22:53:50

Jane ha ez megnyugtat engem nem érdekel a szexuális kultúrátok és én nyitott vagyok a párbeszédre, mivel nem gondolom hogy lenne bármilyen szakadék közöttünk. Te csajéval élsz én faszival. ésakkormivan. :))))

Amúgy pediglen mindig izgatni fogja a hetero faszikat egy leszbi szexuális élete pontosan abból az okból ami miatt nekem magyaráznom kell hogy miért nem beteg az én hozzáállásom. Ezt nyeld le és lépj túl rajta sztem. :)

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.06.13. 23:18:59

Nevezhetjük előítéletnek, nevezhetjük prekoncepciónak, de egyikhez sem kell feltétlenül negatív felhangot társítani. Az ember kíváncsi, annak idején például, amikor először keveredtem melegek társaságába, baromira érdekeltek a szexuális szokásaik, az érzéseik, a világnézetük, mivel azelőtt sose találkoztam ezzel az érzéssel. Soha a faszról annyi érdekes dolgot nem tudtam meg például, mint akkor néhány nagyon jófej pasitól. :)
Az oké, hogy Kenny kérdése kicsit hirtelen ugrott elő a levegőből, ezt is megértem. Mármint tényleg csak úgy belecsapott a lecsóba, miközben rólad semmit se tudott, de a kérdése (szerintem) merőben technikai jellegű volt, nem személyes.
Sose voltam egy borzasztó nagy nőcsábász, nekem a lelki passzolás mindig fontosabb volt (bár azért nekem is voltak "dolgaim"), de mondjuk szeretkeztem úgy egy tucat nővel. Közülük egy volt, aki teljes értékű szeretkezésként élte meg az tisztán orális szexet, vagy a pettinget, mindegyikük kifejezetten preferálta a behatolást, mint "A" szeretkezést (még az a lány is, aki egyébként képtelen volt vaginális orgazmusra!). Érdekes kérdés, hogy ez a heteroszexuális beállítottságuk és/vagy megszokásuk, vagy inkább valamiféle eredendő női anatómiai működés miatt van így.

Vierre: neked nem kell magyaráznod, hogy miért nem beteg a hozzáállásod. Illetva magyarázhatod, elfogadni nem fogom tudni a magyarázatodat, mert annyira nem tudok vele azonosulni. Sokan összekeverik szerintem a tolerancia fogalmát a feltétel nélküli egyetértéssel, pedig a tolerancia lényege éppen az, hogy a második megléte nélkül is képes az adott egyént teljes joggal elfogadni. Én is megsértődhetnék, hogy te milyen jogon szólod le, vagy ítéled meg a rejszoló pasikat, de feleslegesnek tartom. Mivel te egy abszolút jófej, intelligens ember vagy, akár szívesen el is vitázok veled a témában, annak ellenére, hogy már az elejétől kezdve nyilvánvaló lenne, nincs értelme, legalább is abban az értelemben biztosan, hogy sose tudjuk meggyőzni a másikat. De érdekes beszélgetés lenne, érdekes érvek merülhetnének fel.

dorcssa 2008.06.13. 23:52:05

Jól elterelődött a téma a képekről. :) Egyébként a szerelmi kapcsolathoz hozzátéve, nálunk érdekes módon pont fordítva van a dolog mint Vierre-nél, én engedném, de a párom hallani sem akar másról. Nem mintha annyira sajnálnám. :D Persze még fiatalok vagyunk, lehet idősebben mindketten másképp állunk majd hozzá..
Egyébként mi az h vaginális orgazmus? Létezik azon kívül más orgazmus is, h így kell hívni?

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.06.13. 23:56:10

Namost ebbe már tuti nem megyek bele, max privátban, ha tényleg érdekel... :D

Vierre_ 2008.06.13. 23:57:48

Before én nem szóltam le a recskázó srácokat :))) kerestem hogy hol szóltam le de nem szóltam le :)))) én csupán annyit írtam, kicsit valóban terjedelmesen :)) hogy nekem nem fér bele egy -szerelmi- viszonyba a dolog.
Amúgy felőlem recskázhatnak. Spec én is maszturbáltam amikor éppen nem voltam szerelemes, nem voltam kielégítve és hiányom volt :)))
Viszont én úgy hiszek a toleranciában, hogy ami sérti az én ideáimat és elveimet, ott magát az "ellenideát-érvet" nem fogadom el, attól függetlenül, hogy magát az embert igen és ha engem nem érint mélységesen személyesen a dolog, akkor felőlem tényleg és őszintén mindenki azt csinál amit akar.
Véleményem szerint még a leglibsibb embernek -nem a fanatikus liberálisnak, aki képes ugyan olyan kirekesztésre mint bárki más- hanem a valódi libsi embernek is van egy-két olyan idea-váza, amiből akkor sem tud engedni ha belepusztul.
Ezt egy értelmesebbje artikulálja a másik felé.
Nekem nem sok van, ellenben természetesen ezekre épül a személyiségem. :))) Azon kívül, hogy képtelen vagyok az elítélésre és a kellő információt és ismeretséget nélkülöző ítélkezésre, (s még így is csak akkor ha valóban baltával vagdossa a lelkem az elképzelés) továbbá baromira nem látom a különbséget a fekete, a fehér, a sárga, a zsidó, a keresztény, a hetero és a homo EMBER között, mint ember, nekem pl alap ideám a szerelmi kapcsolatban való recskázás nem-elfogadása a fentebb leírt elméletem alapján. :))))))
Mind a mellett kurvára képes vagyok nem egyetérteni emberekkel és bármikor leállni vitázni, mert attól még, hogy nem teszek különbséget emberek között, az elveikkel nem mindig értek egyet, sőt vannak olyan elvek, melyek olyan idegenek tőlem, hogy inkább arrébb állok, nem látom értelmét a reális vitának. Ilyenek a vallásról (nem vagyok vallásos) az erkölcsről, a bűnről szóló párbeszédnek csöppet sem mondható meggyőzni próbálások, ilyenek az antiszemita demagógiák, ilyenek a fajelméletek és a többi.
Így amikor találkozom valakivel már az első beszélgetésnél lerakom az alapokat, hogy kiderüljön az, milyen mélységig tudunk együtt haladni a kommunikáció útján. Ha csak a felszinen kapirgálunk, az is jó, tudok olyat is, ha pedig aláásunk, akkor aláásunk, ahogy jól esik.
És amikor össze jövök valakivel, akkor elmondom neki hogy mi az amit nem tudok benyelni és az nem a gecmó :DDDDDDDDD, ő is és ebből kihozunk valamit :))))
Régen hittem abban hogy nincsenek elvárások aztán rájöttem hogy ez is a fellengzős gőg egy hozama arról, hogy mennyire libsi vagyok és bezony vannak elvárások és vannak adok-kapok és ezzel semmi de semmi baj nincs a világon, ha az elején le vannak tisztázva és csak akkor van ebből gond, ha az amire én vágyom, a nagy önfeláldozás és tolerancia lecsengésekor úgy pl 1-2 év után jön elő.
És akkor jogosan teszi fel nekem a párom azt a kérdést, hogy eddig ezt miért nem böfögtem. És erre nincs jó magyarázat.
Így ebbe a hibába nem esem. Nyilt lapokkal játszom és azt gondolom ez van olyan jó, mint bármi más, hiszen nem kényszerítem arra, hogy elfogadja az én elvárásomat, csupán arra kérem, hogy korrektül artikulálja, hogy számára minden vállalható e.
És ha igen, akkor minden fasza. :))) Ha nem, akkor cső. Semmi gond. És nyilván ő is ugyan ezt meglépi felém, teljesen egyenlő partnerként.
Nem hiszem hogy a tolerancia nevében valaki képes együtt élni valakivel ha amúgy az idea és elvi alapjaik legalább nem fedik egymást, mert bár végtelenül egyszerűnek tűnik a dolog, minden motiváció, minden tett és gondolat ezekből fakad. És hogy még is ebből mennyit tud megvalósítani az meg már valóban a személytől és a helyzettől függ.

úbaszki. ez megint brutálsok lett :)))))))

Vierre_ 2008.06.13. 23:59:34

dorccsa van csiklós és vaginális. az egyik kint van a másik bent továbbá átfedhetik egymást kinről befelé és bentről kifelé, meg a Gpont amit ha megtalál a párod az nagggyon jó, ha meg nem, sebaj. :)))))))))

Before bocsi hogy én bele mentem :DDDDDD

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.06.14. 00:06:15

:))
Azért (tudtommal) kicsit összetettebb, mert például vannak nők, akik nem tudnak különbséget tenni a kettő közt (talán ez lehet az "átfedik egymást" dolog, amit írtál), de azért a legtöbben határozottan érzékenyek a különbségre.

Egyébként jókat írtál a hosszúban is, simán feldobtál legalább három fajsúlyos témát, amiről a közeljövőben írni szándékozok...

dorcssa 2008.06.14. 00:07:13

Bifi: nem baj, más adott magyarázatot, bár lehet ez tényleg inkább msn téma. :D Az orgazmushoz meg a G ponthoz meg annyit tennék hozzá halkan, h akkor én nagyon szerencsés lehetek. :DDD

Jane Eyre 2008.06.14. 00:11:37

Vierre, Masters és Johnson jelentése szerint nincs külön csiklós meg vaginális orgazmus, ez Freud tévhite. Ma úgy tudjuk, hogy a női orgazmusban mindenképpen közvetlen vagy közvetett szerepe van a csiklónak. Ez szerintem azért fontos, mert Freud annak idején azt tanította, hogy a csiklós orgazmus "infantilis", csak a hüvelyi orgazmus "méltó" felnőtt nőhöz. Miután ezt évtizedekig tanították orvosoknak, szexológusoknak és pszichológusoknak, a 20. század végefeléig rengeteg nő egyáltalán nem élvezte a nemi életet, mert azt sem tudták, hol van a csiklójuk, a partnerük/férjük meg végképp nem tudta...

(Na, ez elég részletes vol, fiúk?)

Vierre_ 2008.06.14. 00:23:11

Jane.
Én nálam csak csikló útján müxik a vaginális is liealitásában :))))) ezért körbe kérdeztem már egy jó ideje a csajék között, hogy náluk hogy van ez és ők állítják én meg hiszek nekik, vagyunk olyan viszonyban , hogy van olyan szex, ami teljesen függetlenül a csikló ingerlésétől, magyarán NINCS csikló ingerlés, vaginális orgazmust produkál.
Akkor most vagy ők a bene geseritek netalántán tisztelet matrónái a dűnéből, vagy valamit elnéztek a Mastersék :)))))))))))
De a fasz tudja tényleg, akkor most hogy van :)))))))) érted, szójáték ;DDDDDDDDD (bár nálad nem fekszik azért értékeld :DDD)

KennyOMG · http://etkt.blog.hu 2008.06.14. 01:40:39

Jane Eyre, nem értem ezt a hihetetlenül deffenzív viselkedést, pláne miután leírtam az elég fapados indítékokat. Illetve értem, és elszomorít (újfent), hogy a meleg emberek ilyen mértékben tüskések lesznek a "befogadó" országunkban mindennel kapcsolatban, ami a nemiség(ük)et érinti. Még egyszer elnézést, ha rosszul érintett.


Vierre, nem téríteni akarlak, de szerintem kicsit túlliheged a MarokMarcsa témát. Véleményem szerint, pláne a Hásztleres és egyéb, bizonyíthatóan nem "recskabankból" (értsd: múltbéli valós emlékek) táplálkozó önkielégítés pl a sok pénzről álmodozás, majd lottóvásárlás analógiája. Arról nem is beszélve, hogy ha mikor észreveszed, a lehető legönzetlenebbül kielégíted, minden ellenszolgáltatás nélkül, de akár csak jelen vagy, és bármilyen módon érezteted a támogatásod (fizikai dolgoktól kezdve egy sztriptízen keresztül puszta verbálgerjesztésig bármivel), hihetetlen lelki kielégülést tud nyújtani mindkét félnek. Persze ha őszinte vagy (illetve ha tudsz őszinte lenni).

Persze nyilván ha ember csak a farkát veri magában éjjel-nappal, akkor ott problémák vannak, de nekem azzal semmi problémám nincs, ha egy önkielégítő bnőrearát nyitpk rá. Hacsak nem azt lihegi, hogy "Béla, óóóBÉLA!!", miközben a szomszéd tényleg egy Béla. :]

A csilkót meg nem szükséges direkt ingerelni, hogy izgatva legyen...

Jane Eyre 2008.06.14. 01:59:24

Kenny, ha egy internetes beszélgetés alapján fogod megítélni, hogy milyenek en masse a meleg emberek, akkor szerintem jogosak a fenntartásaim. Nem válaszoltál egyébként arra, hogy a szexuális orientáció felvállalása miért jelent automatikusan felhívást a szexuális élet taglalására. Ennak alapján én is mondhatnám, hogy a heterók ilyenek meg olyanok, de nem mondom, mert egyetlen viselkedésminta alapján nem ítélek meg egy egész embercsoportot. A magam részéről befejezem.

Jane Eyre 2008.06.14. 02:52:20

Vierre: a csiklóból nem csak annyi van, ami látható vagy tapintható, hanem meglepő terjedelemben folytatódik lefelé a barlangos testtel és két, a hüvelyt körülvevő "szárnnyal", amelyeket nagyon könnyű a hüvelyből belülről ingerelni. Itt van róla egy ábra: href.hu/x/613g. Ezért szerintem Masterséknak mégis csak igazuk volt, és amit hüvelyi orgazmusnak érez az ember, az a csikló hüvely mögötti részeinek ingerléséből születeik.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.06.14. 08:06:03

Jane: olvastam valamikor valamit Masters és Johnson jelentéséről, legalább is a tartalmi részről. Logikus is, hiszen a behatolással - ahogy Kenny is írta - a csikló óhatatlanul ingereket kap, még ha nem is olyan intenzitással, mint a direkt stimuláció esetén.
Ennek ellenére én inkább a párom jelentésének hiszek, aki szerint abszolút és teljesen szétválasztható módon különbség van a két féle orgazmus között. :)

KennyOMG · http://etkt.blog.hu 2008.06.14. 11:06:27

Jane Eyre, mégis kitől kérdezzem meg, ha nem egy illetékestől? De még le is írtam, hogy te vagy az első deklaráltan (remélhetőleg nem divat-)leszbikus, akivel összehozott a sors. Ennyiből van csak köze a szexuális beállítottságodhoz. Nem értem miért lenne baj, ha te azt mondod leszbikus vagy, én meg visszakérdezek, hogy az milyen. Max ha nem kívános feltárni a magánéleted, akkor elutasítod a kérdést. De ez a folyamatos "engem csak azért rúgtok, mert leszbikus vagyok?" siránkozás, mikor el lett mondva értelmesen, hogy nem, hááátttt...

Heteróktól meg mit kérdezzek? Ami érdekel, azt megkérdezemmagamtól, vagy megbeszélem az x-millió hetero ismerőssel...

Nem mellesleg pont nem mondtam semmi kinyilatkoztatást, hogy a leszbikusok ilyenek meg olyanok, de a tököm tele van az exkuzálással. Nem akarsz válaszolni, megértettem, sőt, még sértőnek is találtad, elnézést (harmadszor!), részemről a továbbiakban annyit rugózol a témán, amennyit jólesik.

Jane Eyre 2008.06.14. 18:06:48

Kenny, az elnézéskérésedet értékelem és elfogadom. De nem azt kérdezted, hogy milyen leszbikusnak lenni, hanem hogy hogy állok a behatolással, illetve a műszerekkel. A kettő között elég nagy különbség van. Amúgy te vádoltál engem defenzív magatartással és tüskésséggel, s én úgy éreztem, jogom van a vádakra válaszolni. Rúgással senkit nem vádoltam, téged se, csak elcsodálkoztam, rajta (mivel a poszt melegségről és előítéletekről szól), hogy a homoszexualitás megéléséből miért csak vagy miért elsősorban a szexuális technikák az érdekesek. Talán jobb módszerei is vannak a heteró-meleg párbeszéd kialakításának... Mivel a melegekkel kapcsolatos sztereotípiák közül az egyik legmakacsabb, hogy a szex körül forog az életünk, úgy éreztem, a téma releváns az előítéletekről szóló diskurzushoz. Lehet, hogy nem volt igazam.

Vierre_ 2008.06.14. 18:09:14

Szerintem használnak vibrátort. Persze felteheti egy "tipikus" hogy akkor miért nem a normál faszt használják :))) erre pedig én azt mondom, hogy aki ezt a kérdést felteszi, annak kár magyarázni bármit is.

Kenny baromira nem győztél meg és az, hogy a csajéd nem baj hogy masztizik csak közben ne a Bélára gondoljon még hiteltelenné is teszi, mivel az én mondandóm egyik lényege is ez, mi is garantálja neked hogy nem a Bélára gondol? És már bocsi de nem csak ordenáré nagy szeretkezéseket lehet a másikkal, hanem hogy ha éppen kívánós vagy tele van a zacsi akkor egy ötperces baszást is- velem. Kérdem én még mindig. MI ezzel a baj és miért fér el emellett a recska? :))))))))))

Jane Eyre 2008.06.14. 18:21:04

Vierre: ha a leszbikusokról beszélsz, elárulhatom, hogy ez egyáltalán nem általános, mert a leszbikus szexualitás megélése elég sokféle. Nem minden meleg nő szereti vagy kívánja a vibrátort vagy egyéb műszert...

Maszturbálás-ügyben viszont Kennyvel értek egyet. Egy stabil kapcsolatban szerintem semmi akadálya nincs annak, hogy a felek jóban legyenek a saját testükkel. Mert ha tudják, hogy önmaguknak hogyan szereznek örömet, akkor azt a partnernek is megtaníthatják.

Vierre_ 2008.06.14. 18:50:30

én elfogadom a dolgot de nekem pl minőségi különbség van aközött, ahogy élvezek amikor masztizok és aközött ahogy a faszim csinálja nekem, pedig van, hogy időhosszbéli különbség nincs. És fordítva is így van. Nekünk nincs rá igény és ezért én nagyon boldog vagyok, mivel nálam nem elfogadott a szerelemben a recska és maszti és pontosan ismerem a testem, ő figyel a jelzéseimre és úgy csinálja ahogy én szereteném én meg úgy csinálom neki ahogy ő szeretné, és minő véletlen a kettő fedi egymást.
A masztival nekem mondtam hogy nincs bajom.
De volt annyi viszonyom és masztiztam annyit és vagyok olyan idős, harminc, hogy most már ne szúrjam ki a saját szemem ezzel a dumával mert ez a vonat már elment, azt hittem ismerem a testem és pont a faszim által jöttem rá arra hogy nem. :))))))

Jane Eyre 2008.06.14. 19:04:13

Persze hogy van minőségi különbség, az már probléma lenne, ha nem lenne... De az, hogy a kapcsolaton belüli maszti megcsalás lenne, mert hogy "ki tudja, kire/mire gondol", hát az szerintem túlzás.

Vierre_ 2008.06.14. 19:18:04

Jane igen, látom, hogy szerintetek az, de szerintem nem és már leírtam hogy miért. De megteszem megint rövidebben :)))) Nekem a szerelmi viszony pontosan két emberről szól. A szerelem jóval összetettebb mint egy szeretői történet. Egy szerelmi viszonyban a testem lelkem és szellemem vesz részt azonos mértékben és viszont. Ebben a szituációban nálam nem fér bele a recska és a maszti egy másik nő/férfi testére. Ennyi. Írtam már, ha tele van a zacsi, itt vagyok, ha vannak vágyai, itt vagyok, ha fantáziálni akar, itt vagyok és ha más vágyai is vannak mint én, akkor nekem az már nem két személy története akkor sem, ha a harmadik alapvetően fiktív. Ezzel nincs gond, akkor elvállnak útjaink. ennyi. Before szerint kicsit beteges, Kenny nem érti, szerinted túlzás, rendben van, számomra viszont ez a természetes és van olyan faszim valami oriási csoda folytán :DDDD aki ezt maximálisan elfogadja és tiszteletben tartja. És hogy én ezt honnan tudom? by Before. Sehonnan, már írtam, ha azt a közhelyet nyomom, hogy ismerem az tudom hogy kevés. És az az igazság, én mindig levágom a kamut, nem tehetek róla :)) Az előzőre is rányitottam recska közben, annyira árulkodó a testbeszéd... :))))))))

KennyOMG · http://etkt.blog.hu 2008.06.14. 19:21:41

Jane, számomra az egyetlen különbség egy hetero és egy homo között a szexuális beállítottságuk. Számomra elfogadhatatlan téged valami "másnak" kategorizálni, és konkrétan arra kérdezgetni, hogy "na és milyen nem olyannak lenni, mint én?". (= na és miylen cigánynak/zsidónak/fekának lenni) Az egyetlen különbség közted és köztem, hogy bár mindketten a csajokra bukunk, nekem vannak tökeim. Szépen markánsan kifejezve. Vagy ha másik irányból szeretnéd, akkor neked sokkal jobb dudáid vannak. Nyilván olyasmire kérdezek rá, ami megkülönböztet téged a többi hölgyismerősömtől (illetve annak egy szeletére, sztereotípiarombolás gyanánt). És nem ítéltelek volna meg a válaszod alapján (mit ítéljek ezen), pláne nem az összes meleget... :)


Vierre, olvass vissza, és értelmezz. Nem mondtam, hogy az baj, ha a Bélára _gondol_ (mert ebben kénytelen vagyok megbízni a másikbanm kérdés nélkül), hanem ha ezt akarva vagy akaratlanul az arcomba tolja. Ellenben legyek féltékeny mondjuk a Bredpittre, csak mert rá masztizik? Ha minden rendben van köztünk, akkor ez nem fog semmit tönkretenni.

Mellesleg a Jane által emlegetett önismereten kívül ott van a leki része is, hogy egyrészt a partner támogatva és elfogadva érzi magát a leges-legönzőbb szexuális tevékenységekor is, a másik oldalon meg lelki kielégülést nyújt a tudat, hogy valamit teljesen és totálisan önzetlenül tetél azért az emberért, akit szeretsz. Legalábbis nekem, aztán lehet, hogy aberrált vagyok. :]]]

Nem mellékesen kétlem, hogy 100%-os rendelkezésre állást tudnál biztosítani párodnak, és ezt az állapotot hosszú időn keresztül fenntartani jószívvel. Mert olyankor jöhet a recskábamenekülés, ami már megint más kategória (és szerintem te alapból innen nézed a témát).

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.06.14. 19:28:44

Vierre: nem akarok lovagolni a témán, mindenesetre annyit látok, hogy te egy fontos momentumot nem úgy értékelsz a dologban, mint az általában szokásos.
A maszturbálás alapvetően nem szexuális tevékenység! Ha éhes vagy eszel, ha szomjas iszol és a maszturbálás - többnyire - hasonló tevékenység. Persze, azonos eszközökkel történik, mint a szex, de ez elmondható a vizelésről is (tény, hogy ez esetben sokkal több a párhuzam), egyszerűen egy testi funkció.
Az a probléma, hogy az ember egyáltalán nem annyira kézenfekvően "nyúl" a társához, főleg, ha a pillanatnyi testi vágyai (hú, ez neked "vörös" szó, legyen igényei) teljesen eltérők egy szeretkezéstől. Hogy nézne már ki, ha berontana a párod, odabökné, hogy "asszony, állj gyorsan négykézláb, mert beléd akarok ejakulálni, úgy tíz másodperc múlva!"? Gondolom nem lennél elájulva a megtiszteltetéstől...

Jane Eyre 2008.06.14. 19:50:48

Vierre: az miért eleve adott, hogy maszturbálni csak és kizárólag egy másik nő/férfi (nem a partner) fantáziájára lehet...? Lehet, hogy nálad ez így működik, de ez nem feltétlenül általános.

Vierre_ 2008.06.15. 22:23:31

Jane, nem adott, és a többiek :))) legyen nektek úgy jó ahogy gondoljátok, nekem meg így természetes, pont ma beszélgettünk erről a faszimmal :) Before, amúgy pont így van mifelénk, én nem gondolom hogy minden szexuális aktusnak orgazmus a vége és nagy felemelkedés, már írtam, ürítenie kell és ott a jobb keze? Oké, amúgy én is ott vagyok semmi bajom a három perces baszásokkal sem :))) Szerintem emésszétek meg hogy én így látom. :)))))
süti beállítások módosítása