Tegnap óta baszkurálta a szemem egy rövid cím az index alján (fizikai és egyéb értelemben is kiválóan jellemzi a velvetet ez a pozícionálás), de most valamiféle uborkás (értsd: szezon) okból rákattintottam. Normális postot írni nincs időm, alibiből meg nem akarok, de ez azért úgy elvarázsolt a dolog kellemes összetettsége és humánuma miatt. Lássuk csak:
Több mint 150 felvétel készült arról az ötvennégy éves amerikai nőről, aki rendszeresn közösült kutyákkal, míg a barátja filmezett. Az asszonyt a fia buktatta le, majd a rendőrség bestialitás bűntette miatt letartóztatta. A felvételeken szereplő három ebre szomorú és rövid jövő vár, ugyanis a seriff hivatala szeretné minél hamarabb elaltatni őket annak ellenére, hogy tudják, a kutyák csak áldozatok. Az állatok ugyanis annyira elvadultak, hogy képtelenek lennének visszaszokni a normális emberekhez.
Na, hát, először is szeretnék szívből gratulálni a produkció összes résztvevőjének!
Nyilván, a kutyákkal kefélő nő lenne a leghálásabb azbeszt-téma, bénítóan elmebeteg és gusztustalan az összes létező vonatkozásával egyetemben. Azonban pont az ilyen fokú trivialitása teszi kevésbé érdekessé, mi a fenét lehet még rugózni egy ilyen témán, hogy úgy mondjam, a dolog önmagát adja el.
Ami végül erre a rövid azbesztelésre késztetett, az a dolgot körülvevő további bűbájos emberi megmozdulások.
Anyuci pici fia...
Ez nagyjából sehogy se fér bele a fejembe. Az én kapcsolatom az anyámmal elsősorban a kölcsönös tiszteleten és szereteten alapul, amúgy kissé felnőttesen, de szerintem ezzel nagyjából az anya-fiú kapcsolat érzelmi skálájának az alsó középkategóriájában mozgunk. Nem az a mindent elsöprő, kritikátlan imádat jellemzi a viszonyunkat, de még így se jutna soha a büdös életben eszembe, hogy feljelentsem. Még akkor se, ha embert ölne, maximum megkérdezném tőle, hogy mit mondott az illető anyám virágaira és hogy a tulipánok, vagy a rózsák alá kívánja-e temetni.
Oké, gondolom, ha valamiért lennék olyan pofátlan, hogy belebámulnék a saját videókazettáiba és azokon éppen kutyákkal látnám kefélni, meghökkennék. Az is biztos, hogy kétszer is átgondolnám a puszilkodás kérdését, de hogy feljelentsem... Nonszensz. Az anyám, bakker, még ha nem is kerül sittre, akkor is a franc nem akarja, hogy meghurcolják, vadidegen emberek nézzék a videókazettáit, még ha utálnám, akkor is az anyám, jár neki egy minimális kitüntetett tisztelet, az emberi méltóságának megőrzése.
... és az állatbarátok
Miután jól kiundorodtuk magunkat, nincs is jobb, mint a dolog egyetlen ártatlan szereplőjén kitölteni férfias undorunkat: a kutyán. Pusztuljon a férgese, ha már úgy elvadult a pinától. El bírom képzelni, micsoda vérszomjas vadság lehet úrrá azokon a jószágokon, akiket emberi genitáliákra szoktattak, végre megvan a magyarázat az öreglányok hiperagresszív ölebeire! Az a sok tejszínhab, meg májkrém, ugyebár...
Miközben idehaza Kannácska harapós izéjét szakértők serege próbálja harci kutyává varázsolni, ahelyett, hogy valamelyik megrágott öreg agyonvágná a járókerettel, addig a szabadság hazájában szemrebbenés nélkül vinnék a sintértelepre a fáradt nyelvű jószágokat. Érdekes kérdés, hogy ha annyira elvadultak, vajon hogy mert az az asszonyállat alájuk feküdni. Nekem itt valami bűzlik. Kutyába se veszik a jogaikat!
Éljenek az értelmetlen postok!
Él bennem egyfajta hit, hogy a néha-néha idetévedők esetleg találnak némi mélyebb gondolatot tőlem. Most igyekeztem ezt a képet kicsit rombolni. Ennek a postnak nincs értelme, nem fogalmaz meg nagy gondolatokat, nem létező társadalmi problémákat kíván felfedni, egyszerűen csak nettó feszültséglevezetés, a meghökkenésre adott ösztönös reakció.
Kérem nézzék el nekem a kedves látogatók, cserébe - ígérem - nem fogom molesztálni a kutyáikat!