Érdekes, hogy írogatok itt az olimpiáról, holott még csak nem is érdekel. Ráadásul nyaralok, vagy mi, bár épp ez tehet róla, hogy mégiscsak írok egy újabb postot a témában. Az előző, a sport, azon belül is az olimpia és a politika összekapcsolódásait boncolgató írásban szándékosan kikerültem a legpopulárisabb olimpiai tényezőt a doppingot. Azonban, ahogy szélnek eresztettem a postot, szemembe ötlött egy indexes cikk Phelps és Čavić pillangós úszásáról, pontosabban annak vitatott eredményéről. Tényleg kerülöm az olimpiát, de erre körülbelül annyi esélye van az embernek, mint fél méterről melléköpni egy elefántnak. Címszavakban tehát megvannak a főbb események, Phelps úthengerlése, 8 arany, 9. hely az országok érem-ranglistáján, stb.
Alapvetően – emocionálisan - doppingellenes vagyok, azonban a racionalitás azt mondatja velem, hogy ez naív hülyeség. De nézzük a tényeket.
Az olimpián mindenki kokszol. Kész, passz, nincs mese, aki ma világszínvonalat fut, úszik, dob, ugrik, az használ valamilyen tiltott (hatású) szert, inkább többet, mint kevesebbet. Igen, a Cseh Laci is, aki három ezüstöt szerzett Phelps farvizén. Gondolom, ha a Laci véletlenül jó tempót kap el, és lenyomja Phelps-et, akkor most mindenki büszkén azt hinné, hogy a totál tiszta magyar virtus lenyomta a szörnyű amcsi droggyárat. A tenyésztett embert. Ugyanmár.
A dopping sokféle, sokféle hatásmechanizmussal, amik elsősorban az erőnlétet, a teljesítményt növelik. Legkevésbé a verseny alatt, bár arra is léteznek módszerek, mint azt megtudhattuk a pár évvel ezelőtti kerékpáros botrányokból, amikor a sportoló vérét cserélték le magaslati levegőn vett, hemoglobinnal bedúsult – amúgy saját – vérére. A legtöbb doppingszer az edzések során elvégezhető munka mennyiségét növeli, kitolja az izomfáradás, a savasodás jelentkezését, javítja az oxigénfelvétel hatékonyságát, a tápanyag-felszívódást. Egyszerű paraszti nyelven szólva azt teszik lehetővé, hogy jobban kihajtsd a beled. Itt meg is bukik az a hülye érv, hogy a dopping szar, mert a doppingoló semmit se csinál, csak beszedi a bogyókat és úszik gyorsan pár világrekordot.
Vannak persze olyan cuccok is, amik a szervezet izomépítő mechanizmusába nyúlkálnak bele, ezek alapvetően hormonkészítmények, amik a szervezet által amúgy is termelt hormonokat (pl tesztoszteront) juttatnak be, de olyanok is, amik az adott életkorban már leállt hormonokat (ilyenek a növekedési hormon-készítmények) tartalmaznak. Aztán vannak a különböző anabolikus szerek, speciális készítmények, tényleg szinte beláthatatlan fajtájú és mennyiségű.
Hogy miért úsztak annyi világrekordot, az mára meglehetősen közismert, és kiválóan mutatja azt a félelmetes összetettséget, ami a sportágra és az eredményességre jellemző. Az úszás során a test hullámokat kelt a vízben, amik előre, oldalra és lefelé terjednek. A lefelé (és némiképp előre) terjedő hullámok a medence aljáról visszaverődve az úszó testével találkoznak és ellene dolgoznak, legalább is egy átlagos kétméteres mélységű medence esetén. A pekingi három méteres mélység azonban annyira késlelteti a visszaverődést, hogy az amúgy is kicsit gyengébb hullám már az úszó mögött ér vissza a felszínre. Nem új dolog ez, az ilyen medencéket nevezik az úszók gyors medencének.
Namost. Fogjunk egy kalapácsot és csapjunk vele az ujjunkra. Jegyezzük meg, mennyire fáj (kurvára). Most kössünk a kalapács fejére egy héliumos léggömböt és pontosan azonos erővel csapjunk újra az ujjunkra (mondjuk ne ugyanarra, hogy legyen összehasonlítási alap). Mennyire fáj? Ugyannyira. pedig valójában mégse, hiszen a két ütéskor azonos erőt fejtettünk ki, és a második esetben a héliumos lufi ellene hatott, tehát csökkentette az ütés erejét. Ez a hasonlat nagyjából azt a nagyságrendet kívánja modellezni, amit a visszacsapó hullámok jelentenek az úszók számára. És mégis számít. Számít ezernyi más dolog, a test fajsúlya (ismerek úszót, akinek  beceneve Parafa volt jó ideig, mert gyakorlatilag képtelen volt lemerülni a víz alá, külön meg kellett tanulnia rá egy technikát. Emlékeim szerint egyébként Egérnek is különösen kedvező volt a fajsúlya.) a könnyebb úszókból lesznek a bajnokok. Számít az idegrendszer sebessége is, hiszen különösen egy 100 méteres úszásnál (vagy futásnál) a starton el lehet bukni mindent, vagy éppen megnyerni. Megkockáztatom (bár ez csak saját okoskodás), hogy számíthat a testméret és a medence hosszának az aránya is, hogy adja ki a tempószámot a távolság. Ez is, vagy az ujjak hossza is eldönthet egy célbacsapást és máris azt látjuk, hogy 0.01 másodperc a különbség. A ”kokszos” nyeresége.
Phelps egy úszózseni. Csodagyerek. 15 évesen alig pár másodperccel a mostani csúcsai alatt úszott. Persze a csodagyerekekből sose lesznek csodafelnőttek, hiszen a társaik beérik őket, lassan lemorzsolódnak a koravénség előnyei. Gyerekként nyilván másodperceket vert rá a kortársaira. Felnőttként erre nincs esélye, az élsport az emberi teljesítőképesség határán, vagy már icipicit azon túl mozog. Most gondoljunk csak bele, mennyit kellett kokszolnia annak, akit annak idején másodpercekkel megvert és aki ezt be akarta hozni...
Hogy jó-e így ez az egész? Nem tudom. Valószínűleg nem az, de az előző postban már kifejtettem, hogy az élsport szerintem nem sport. Akkor viszont mihez mérjünk? Mihez képest lesz erkölcsös, vagy erkölcstelen egyes szerek használata? Mi lesz, ha a tudomány képes lesz genetikai módszerekhez nyúlni (nem a most elég sután géndoppingnak nevezett testreszabott módszert, illetve a helyi "génalapú" bevatkozásokat értem ezalatt), átszabni az ember, az élsportoló testét? Akár születés előtt? Azt mi fogja, ki fogja kiszűrni?
A testépítők csinálják egyébként a legkorrektebben. Ha nem is verik nagydobra, de teljesen nyílt titok, hogy mindenki nyomja. Hogy mit és mennyit, az csak a pénztárcától függ. Ez van, gyerekek, évi 5-10 kiló izmot csak koksszal lehet felszedni (úgy se könnyű, mint az elején már kifejtettem), tehát toljuk. És emellé létrehoztak egy ágazatot a testépítésen belül, egy gyakorlatilag különálló versenyrendszert, ahol azok indulnak, akik tiszták, nem doppingolnak. (A táplálék-kiegészítő _nem_ dopping, hanem étel!) Ez kéne az olimpiára is, lássuk be, nyomjuk, bazze, te is nyomod, én is nyomom, ő is nyomja. Bibibi, nekem több pénzem van, többet nyomok. Jobbat. És lehozó szerre is telik. Nem számít, hogy nem tudok átharapni egy Big Mac-et, mert a mellkasomba fúródik az állam, az én állam, fúródjon. Bevállaltam.
Aztán lehetne egy naturál olimpia is, egy valódi olimpia, valódi amatőr sportolókkal, ahol nincsenek milliárdos szponzorációk, nincs kényszer, csak a valódi sport. Mert AZ sport lenne.