"Ha meguntam, hogy mindig itt legyek,
majd utazgatok, mert utazni élvezet"
Kft - Afrika
"Fő, hogy utazunk!"
Dodó és Malvinka
"Szétbaszom a kurva szádat, te geciláda!"
Ismeretlen autós
Vad, viharos éjszaka dühöngött Skócia nyugati partjai fölött. Ezen történetünk szempontjából ugyan ennek különösebb jelentősége nincsen, miután történetünk nem Skócia nyugati partjain játszódik, hanem Magyarországon, a Budapest-Balaton viszonylaton. Ott viszont nagyon szép, meleg, nyári idő volt. Ráadásul nappal.
Ha nyár van, nyaralni kell. Legalább is ilyen fixa ideák keringenek a fejében a legtöbb embernek, mondhatni szokás. Egy hosszabb (és itt most ki nem fejtendő) logikai lánc mentén történő családi megbeszélés eredménye képpen mi sem maradhattunk ki a szórásból, be is céloztuk a Balatont. Közel van, kellemes hely, ha az ember nem zavartatja magát pár apróság miatt, ami minden valószínűség szerint amúgy is csak azért zavarná, mert hogy magyar. A toldozott-foldozott, kopott vízpart Görögországban olyan bájosan görögös, itthon dzsuva. Namindegy, erről nem postot, hanem könyvet lehetne írni, ami aztán végképp nem az én asztalom. A nyaralásnak igen jellegzetes része az utazás, hiszen az ember jellemzően csak helyváltoztatást követően képes nyaralásnak nevezni a rekreációs tevékenységeit. Úgy esett, hogy idén egy napra meg kellett szakítanom a nyaralást, némi munkaügyi értekezés okán, így a budapest-balaton, balaton-budapest utat irányonként kétszer is abszolváltam.
Az első út (lefele) volt a legzökkenőmentesebb, bár már jól mutatta a dologban rejlő lehetőségeket. Egy jól sikerült döntés nyomán a Moszkva tér felé vettem az utam, ez a döntés alig egy órámba került. Hazafelé viszont nem voltak opciók, kénytelen voltam az Balatonfüred-M7-Zugló-Óbuda útvonalon közlekedni, ami 135 km. A naív autósban nagyon pozitív érzéseket pendít meg ez a szám, hiszen ránézésre azt sugalmazná, hogy ez egy órás út, lévén autópálya, száguldás, porsche, szerelem... Kicsit racionálisabb megközelítésben, ha tudjuk, hogy ebből a távolságból 75 km az autópálya, a többi zömmel lakott területekkel szabdalt országút, illetve a főváros, akkor óvatosabb (reálisabb) becslések születhetnek. Legyen másfél óra. Legyen kettő. De ne három és fél!
135 km három és fél óra alatt az 38.57 km/h átlagsebesség, mindez úgy, hogy az út bő fele autópálya, ráadásul a balatonparti út se volt zsúfolt, nagyon jól lehetett haladni. A dolog ott halt meg, hogy át kellett jutni Pestre, azon belül is Zuglóra. Erre jó megoldás nem létezik, először az M0-s elkerülőn próbáltam haladni, hogy majd az M5-nél bejövök, de elég hamar kiderült, hogy az nem pálya, áthúztam a Lágymányosi hídra és kész. A hídon még éppen át lehetett jutni, de utána, mintha félig megkötött betonban kellett volna haladni, egy perc állás után 20-30 méter gurulás. Itt döntöttem el, hogy generali biztosításom soha a büdös életben nem lesz, amikor megláttam ezt a hirdetőtáblát. (Gondolom sokat elárul a sebességről, hogy bőven volt időm lefényképezni.) Hát, a jó édes anyátokkal szórakozzatok!
Az Üllői út előtt jó sok sáv van, a külső két sáv jobbra, a belső balra kanyarodik az Üllői útra, a középső három meg egyenesen megy tovább. Itt egy hihetetlen bugyikék opel kívánkozott ki a belső sávból, feltartva a sorát, nyilván ott vette észre, hogy neki elkanyarodik az út. Megálltam neki, menjen, rá is villogtam, de semmi. Végül csak a dudaszóra volt hajlandó átsorolni én viszont onnantól kezdve permanens életveszélyben haladtam. Csúnya dolog a sztereotípiák alapján ítélni, de a borzasztó bugyikék opelt egy igazi, klasszikus szőke picsa vezette. A nők alkatilag sok nehézséggel küzdenek a vezetés terén, ami elsősorban a térbeli tájékozódás miatt van így, de az az igazán veszélyes, amikor mindez ostobasággal és nyegleséggel párosul. Ha valaki könyvet akarna írni "Miért ne vezessenek a nők" címmel, ez a csaj ideális mintája lehetett volna a könyv "főhősnőjének", felvonultatva szinte az összes létező sztereotípiát, ami a női vezetőkkel kapcsolatban létezik. (Azért csak majdnem, mert tolatni - szerencsére - nem láttam.) A következő mintegy két kilométer - durván fél óra - során legalább nem unatkoztam. Jó kérdés, hogy mi a fenét lehet csinálni egy totál beállt dugóban. Nos, a csajnak valamiért az volt a mániája, hogy kijjebb akar sorolni, de anélkül, hogy valaki kiszállt volna a középső sávban az autójából és elé nem terítette volna a vörös szőnyeget némi kordonnal elválasztva a zord külvilágtól, erre képtelen volt. A következőképp nézett ki a dolog: A sor elindult a maga 50-100 méteres menetére, a csaj persze bealudt, már legalább 30 méter távolság volt közte és az előtte levőtől, amikor kilőtt. Haladt mondjuk 20 métert (a sor, velem az élen, persze utána), majd rájött, hogy ő ki akar sorolni, ezért satufék és index. Ott állt, amíg három kocsi el nem gurult mellette (gyökkettővel), ekkor úgy döntött, hogy a dolog reménytelen, levette az indexet és továbbment. Ezt minden egyes alkalommal eljátszotta, mindig ugyanúgy, satufékelve, három autó után feladva. Miután kétszer majdnem beleszálltam, már tartani kezdtem a távolságot, de annyira idegesítő volt, hogy már-már azon voltam, hogy kiszállok, feltartom a középső sávot, hogy ez a szerencsétlen bejusson. Végül nem bírtam cérnával, átsoroltam én és egy narancssárga lámpánál szerencsésen otthagytam.
Zugló, majd haza, összesen valamivel több, mint három és fél óra. Másnap (naná, hogy pénteken!) vissza a balcsira. Az Árpád híd pesti végénél két sáv felbontva, így az Árpád híd, valamint a Szentendrei út majdnem Békásmegyerig beállva. Roppant termékeny egy órát töltöttem ott, mire átjutottam Pestre, hiszen a zuglói kitérő most is benne volt a csomagban. A sávfelbontás után másfél kilométer önfeledt száguldozás következett, majd a körút végeláthatatlan sora fölött elhúztam a felüljárón, de a gyomrom máris kis csomóba ugrott össze, tudtam, hogy jön még kutyára kamion. A kulcsok leadása után némi testcsellel sikerült normál tempóban eljutni a stadionokig, onnan viszont kedélyes 56 perces telefonbeszélgetést folytattam, mire átjutottam a Lágymányosi-hídon. Juhé.
Az M7-es péntek koradélutánhoz képest nem is volt durva, kellemes tempóban lehetett haladni, a balatonparti úton pedig a folyamatos kocsisor ellenére is megvolt az 50-es átlag, így megint három és fél órát tartott az út. Pluszminusz pár perc. Itt vettem fel életem legrövidebb stoppját (eltekintve egy kurvától, de ez egy másik történet), két fiatal a vasútállomástól a település széléig szeretett volna kocsikázni. Rajtam nem múlt.
Direkt úgy szerveztük a nyaralást, hogy hétfőn érkezzünk vissza, elkerülve a vasárnap este pánikszerűen hazamenekülők áradatát, de a természet volt szíves közbeszólni. Szombat este brutális vihar kezdte kisöpörni a környéket, ami vasárnap is folytatódott, így végül kicsekkoltunk és elindultunk haza. Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű, és nem is kellett csalatkoznunk. Füredről az autópályáig bő másfél óra alatt sikerült eljutni. Az első sor az Almádi központjában lévő lámpa fogta, ami biztosan hasznos egy átlagos napon, de ilyenkor valóságos sorscsapás. Mi sem természetesebb, hogy az úton mindenki egyenlő, csak vannak, akik egyenlőbbek, így a nyilvánvalóan tömött, folyamatos sort is előzgette néhány hiperkultúrált autóstárs. A második dugó oka ismeretlen maradt, egyszerűen csak eloszlott az autópálya felhajtójánál. Innen kezdve kiélvezhettük a modern technika minden előnyét, felszabadultan robogtunk az autópályán, néha elérve, sőt, egyszer-kétszer túl is lépve a 60 km/h sebességet.
Ekkorra már végképp megfogalmazódott bennem az az alapszabály, hogy enni-inni az ilyen hatalmas utak előtt semmiképp nem javallot. Szerencsére az autópályán elég sűrűn vannak benzinkutak, így összekötve a kellemest a hasznossal meg is tankoltam, felkészülve egy budapest előtti óriásdugóra. Szerencsére ez elmaradt, a bevezetőn már nyolcvan fölötti tempóval haladt a tömeg és el is szivárgott mindenfelé, így sikerüllt a hazautat is három és fél óra alatt abszolválni. Kérdés persze, mi lett volna, ha a hétfő délutáni dugót kapjuk cserébe a gyors balatoni és autópályás haladásért.
Igazi világbajnokság. Tetszőleges időpontban utazva átlag 38.57 km/h átlagsebesség. Valódi élmény! Kellő hozzállással akár mint rekreációs tevékenység is felfogható. Kíváncsi vagyok, támogatja-e a TB. Vagy legalább a kezelést utána...