Boldogágos fiatalkoromban játszottunk olyat, hogy ha jött egy új tag a társaságba, valamilyen állathangutánzós játékot kezdtünk és a törzstagok persze összebeszéltek az újonc háta mögött, hogy majd a legidiótább hanghatásnál mindenki kussol, csak a zöldfülű ad bele apait-anyait. Ez mindig bejött, az addigra bemelegedett játszótárs tiszta lelkesedésből üvöltött bele a néma csendbe, hogy pár másodperc múlva zavarodottan nézzen körbe. Hoppá, megszívta!
Na, van itten ez a kis vihar a biliben. Arnóth képviselő (nem feltétlenül állítanám, hogy pillanatnyi) elmezavarában akasztást ígért egy (vagy több) mszp-s képviselőnek. A dolgon nincs mit szépíteni, a képviselő úr szépen, jól érthetően artikulál, ráadásul hangereje van hozzá, valahogy úgy járhatott, mint a fenti kis történetben a lelkes újonc. Hát, meghallották, azannyukpicsáját.
Innentől kezdve a dolog folyhatott volna szép nyugodtan a maga medrében, a képviselő kijelenthette volna, hogy az éppen meglazult zakógombjára kiabált mérgében, hogy "Lógni fogsz (te fránya gomb)!", meg, hogy ez csak az írói-színjátszói munkásságának a része, de minő meglepetés, nem így történt. Arnóth úr, akit amúgy nem magasztalnék, elhagyta a magyar szokásokat és vállalta tettei következményét. Lemondott. Aztakurva. Így is lehet?
Szép a példa, de mégis aggályos, hogy sokan kövessék, hiszen seperc alatt működésképtelen lenne az ország. A parlamentben mindenki lemondhatna a hét végéig (ennyi pozitív hozadéka azért mindenképpen lenne), aztán jöhetnének a vezérigazgatók, osztályvezetől, szépen sorba lefelé, holnap pedig azon vesszük észre magunkat, hogy a villamosvezető lemond a Margít-híd kellős közepén, mert elfelejtett belenézni a visszapillantóba.
Persze, lehet, hogy mégse így történne. Legalább elgondolkozni nem ártana a módszeren!