- Jónapot kívánok, itt lehet feljelentést tenni?- Hát, uram, az attól függik. Miről lenne szó?- Feljelentést szeretnék tenni, csalás ügyében.- Nagy értékű az a csalás?- Hát, kérem, ahonnan nézni tetszik. Ha az én véleményemet kérdezi, pár fillér az egész, de ha úgy…
A hazai gasztrokörök egyik felkapott nevű újonca az Olimpia étterem. Az újvonalas irányzatnak megfelelően az Olimpia is naponta kétszer nyit ki, egyszer ebédidőben 12-15 óra között, majd 19 és 22 óra között vacsorázni lehet náluk. Szombaton csak vacsoraidőben tartanak nyitva,…
Az még hagyján, hogy 1-2 hónapja útnak indítottam az "Azbeszt pozitív" rovatot, de mindjárt külön alrovatot indítok benne, természetesen a szokásos rapszódikus frekvenciával. Mivel kisgyerek korom óta izgat a sütés-főzés, talán helyet kaphat itt a blogon egy-két…
TipMagy TV A dolog annyira tipikusan magyar, annyira végtelenül, szánalmasan balkáni (a szó lehető legpejoratívabb értelmében), hogy az ember már szinte rá se moccan. A történet résztvevői olyan nyiltan röhögik szembe a korrektségnek még a látszatát is, hogy gond nélkül…
Emberek, ide látogató tömegek!Válság van. Az meg olyan, hogy begyűrűzik. A kurva száját neki.Az van, hogy pár hete egyszerűen semmit nemtok megcsinálni, ami hosszabb ideig tart. Néha előfordul, hogy párhuzamosan olvasok 2-3 könyvet, de most legalább hat darabot kezdtem el, és…