Lecsengeni látszik a legfrissebb gázválság. Várható is volt, hiszen Ukrajnának, de nyilván elsősorban Oroszországnak nem érdeke úgy kibekkelni a telet, hogy alig adott el gázt. Csak egy kis húzd meg - ereszd el játék volt ez, sok blöffel, sok szivatással. Egy kisebbfajta játszótéri pofozkodás. Már most látható azonban, hogy a most oly egyszerű és gyorsan megoldódó problémában (és magában az azt lezáró megállapodásban is) bekódolva ott található a következő affér. Meg az azutáni.
Európa hisztizik kicsit, a pofon szeléből azért neki is kijutott, most elszaladt árulkodni anyuhoz, szipogva, nagy bátran visszasuttog a válla fölött, hogy "csúnya vagy, nem szeretlek, nem vagy megbízható pajtás!".
Magyarország - megdöbbentő módon - kivételesen jól szerepelt a válságban, ami egyértelműen a stratégiai gáztározók kiépítésének köszönhető. Amiért persze kapott  a kormány hideget, meleget, de most azért jól jött. Sőt, jól fog jönni pár év múlva is, amikor - ne adj isten - tovább fog tartani a balhé. Középtávon tehát jól állunk. A probléma az, hogy önmagában hosszú távon nem ér semmit. Hiába vagyunk most büszkék magunkra, óriási hiba azt hinni, hogy ezzel meg is oldottuk akár csak a közeljövő energiaproblémáit. Ebbe a megoldásba - ahogy a gázvita lezárásába annak folytatása - szintén be van kódolva a hosszútávú bukás. Megismétlem: abban az esetben, ha ezt megoldásnak tartjuk. Az aládúcolt plafon ugyan megoldja a pillanatnyi problémánkat, de hosszú távon nem megoldás. Mit kellene tenni, hogy legalább az ésszerűség látszata rajta ragadhasson a kormányzaton (és az országon).

Hosszú távú energiakoncepcióra van szükség! Ez természetesen többrétű, hosszabb folyamat. Mostanában mindenki ezen filozofál, bár gondolom a válság elmúltával kimegy majd a divatból. Erősödnek a hangok, hogy támaszkodjunk az alternatív energiahordozókra, sőt, atomerőművet akar a nép! Az atomerőmű kapcsán nem árt azonban észben tartani, hogy ahogy gázból sem, úgy atom-üzemanyagból sem vagyunk önellátók, sose nem is leszünk. A felépítési költsége százmilliárdos nagyságrend, a kivitelezés várható időtartama 10-15 év. Utána persze elduruzsol pár évtizedig, már, ha kapunk hozzá fűtőanyagot, ami ugye viszont kiég, majd feldolgozhatatlan veszélyes hulladékká válik. Azt persze el lehet ásni, bár van egy olyan érzésem, senki se szeretne a közelében lakni.
De nem ez a lényeg, nem erről akartam írni. Az atomerőmű minden hátránya mellett mégis az egyik legjobb megoldás, ha pusztán az energiatermelést nézzük. Azonban úgy gondolom, a ráfordított pénzt sokkal hatékonyabban és mindenek előtt sokkal inkább a jövőbe mutatóan is el lehetne költeni. Az erre fordított pénz az atomerőmű felépítésének becsült 10-15 éves ideje alatt is csodákra lenne képes.

Az összeget alapvetően három részre kéne bontani. Az egyik (legkisebb) részből az alternatív energiaforrások használatát elősegítő állami támogatási rendszer kidolgozására kellene fordítani. Mindenképpen valamilyen valódibb, de feltétlenül hatékonyabb rendszerre, mint amik most "működnek". Hogy ez miként valósítható meg, nem a post tárgya, több okból sem. Nem feltétlenül probléma, amit sokan felrónak az úgynevezett "alternatív", más néven megújuló energiaforrásoknak, miszerint a hatékonyságuk a technológia jelenlegi állása szerint igen csekély, ugyanis...

A pénz másik részét korszerű energiatakarékossági, szigetelési program finanszírozására kell fordítani. Sokkal egyszerűbb az energiát megtakarítani, mint sok pénzért kitermelni, majd elpazarolni. Kevesen tudják, de 1-2 éven belül a gépjárművek zöldkártyájához hasonlóan az ingatlanokra is ki kell állítani egy energia-tanusítványt (egyelőre a fűtési energiával kapcsolatosan, ha jól tudom). Ez sajnos önmagában édeskevés, de párhuzamosan változtatni kéne az engedélyezési procedúrákon is és csak olyan ingatlanok építését engedélyezni, ahol a hőszigetelés megfelel egy nagyságrendileg megemelt szintnek. Természetesen ezzel párhuzamosan támogatást biztosítani ehhez, illetve a régi épületek átalakítására, utólagos hőszigetelésére. Hosszabb távon a vevők is figyelni fogják a megvásárolni szándékozott ingatlan minősítését, így kialakulhat egy egészséges folyamat. Az állam akár bele is nyúlhat az értékesítési folyamatba, előírhatja, hogy eladás előtt bizonyos szintre kell hozni az épületet, vagy a vevő kénytelen vállalni, hogy bizonyos (relatíve rövid) időn belül elvégzi a szükséges munkálatokat. Sajnos el kell fogadnunk, hogy az energiafogyasztás NEM magánügy, hanem mindenkit társadalmi felelősség is terhel a témában.

Mivel az első két csoport alapvetően a különálló (családi ház jellegű) ingatlanok esetében nyúlt megoldást, a pénz legnagyobb részét egy alapos tervezést és hatástanulmányt követő állami felújítási, energiatakarékossági programba kellene csoportosítani. Ez gyakorlatilag a magánjellegű felújításokkal analóg módon működne, nyilvánvalóan olyan társasházi ingatlanok esetében, ahol az egyedi megoldások nem működnek, illetve nem elég hatékonyak. Mint az előző bekezdésben is említettem, az energiatakarékosság nem egyéni kedv kérdése, így abból se kéne túl nagy problémát csinálni, hogy ki mennyire lelkes a témában.
Természetesen a jelenlegi támogatási konstrukciók egyik rákfenéje, hogy akár egy ember is megakaszthatja egy társasház felújítását, vagy szándékosan, vagy anyagi okokból. Ezt egyrészt törvényi kötelezettséggel, másrészt pedig egy többrétű finanszírozási modellel lehetne kiküszöbölni. A program lényege ugyanis az lenne, hogy a megtakarításnak csak egy kis része maradna a lakosságnál, a nagyobbik rész visszekerülne a programba, így előteremtve a további finanszírozások forrását. Megfelelő konstrukcióval a megtakarítást terhelő "adó" aránya fokozatosan csökkenhetne, ahogy nő a program térnyerése. Aki nem tud, vagy nem akar részt venni a beruházásban, annak a megtakarítását egy az egyben visszaforgatnák a program alapjába, és ez nem is csökkenne a többiekéhez hasonló módon, csak a program befejeztével.

Hihetetlennek tűnhet, de egy megfelelően megcsinált szigetelés, jól kialakított fűtési rendszer üzemeltetési költsége akár a jelenlegi szint tizede alá is csökkenthető (illetve a gáz akár teljes mértékben ki is vonható!). Jelen pillanatban az ország gázfelhasználásának mintegy felét adja a lakossági fogyasztás, amit ilyen mértékben lecsökkentve és természetesen a ma gázzal működő erőművek átalakításával, korszerűsítésével a gázfogyasztás a jelenlegi szint fele alá csökkenthető, úgy, hogy az ipari felhasználókat még el se kezdtük macerálni.

Holnapra biztos nem lesz kész. Valószínűleg holnaputánra sem, de ha nem kezdjük el, akkor egész biztosan soha nem is lesz eredménye. Márpedig el fog jönni az a pillanat, amikor a sokadik gázválság során kiszipákoltuk az utolsó köbméter gázt is az utolsó utáni stratégiai gáztározóból. Ne akkor kezdjünk el gondolkozni...