Az ember azt hinné, nem különösebben bonyolult eljutni egy étterembe, nekem mégis kereken három hónapig tartott, mire újra az Olimpiában ebédeltem. Kicsit tartottam tőle, hogy az első alkalom nagy lelkesedése után nem lesz olyan élmény, mint mire számítok, azonban az eredmény minden elváráson túlmutatóan nagyszerű lett.
Az enteriőr és a felállás mit sem változott: egyszerű, kellemes berendezés, a falon hatalmas táblán az ebéd rendelhető fogásai. Kicsit mérgelődtem, hogy desszertként megint csak madártej van, de egyrészt végül is nem az lett a desszert, másrészt pedig… na, de erről kicsit később.
Rutinos vendégként rögtön kértem egy pohár málnaszörpöt, ami sajnos elfogyott, viszont pontosan ugyanolyan finom és meggyőző szederszörpöt kínáltak helyette. Első fogásként sütőtök-krémlevest, kacsamájat zsírjával és fűszeres friss sajtot kínáltak. A második fogás a már kóstolt mangalicatarja, bárány zöldséges bulgurral és sült máj salátával, a harmadik pedig a madártej. A menü összeállítása első pillanatra egyértelmű volt: leves, bárány és madártej.
Nagyon kíváncsi voltam a sütőtöklevesre, mivel magam is csináltam már 1-2 alkalommal, ilyenkor mindig érdekes az összehasonlítás, mit hoz ki a profi ugyanabból az alapanyagból. Nos, az biztos, hogy az eredmény meglepőre sikeredett. A leves kicsit túl forró, de amúgy lágy és selymes. A tetején karikákra vágott újhagyma és némi szárított sonka. Ez utóbbi ízében jól passzolt a leveshez, bár kissé túl száraz volt, a hagyma viszont melléfogásnak tűnt. Túl harsány ízével nem kontrasztot alkotott, hanem inkább kilógott a levesből. A legnagyobb meglepetés azonban a leves íze. Bár az összes ízlelőbimbómat hadba állítottam, sütőtök ízt nem nagyon éreztem ki belőle, legalább is semmi olyasmit, amit én sütőtökként megszoktam volna. Volt viszont egy alig megfogható, különleges háttéríze, amit azonban az utolsó falatig sem voltam képes azonosítani. Leginkább halványan mandulára emlékeztetett, arra gondoltam, hogy esetleg zúzott mandulával sűrítették a levest, de erre már sose fogok rájönni, elfogyott. Nem volt rossz, de összességében nem is túl meggyőző.
A második fogás viszont padlóra tett. Nem vagyok egy kimondott bárányhús-rajongó, de ez olyan fantasztikusan szaftosra és puhára sikeredett, amit még sose ettem. Az íze fantasztikus, az amúgy általában tolakodó bárányíz most inkább különleges, az egész elomlik az ember szájában. A köret egyszerű, de nagyszerű, némi cukkíni, sárgarépa és még valami, ami ránézésre leginkább fehérrépa kellett volna legyen, de ízében valami egészen kiemelkedő. Mindez búzatörekkel, vagyis bulgurral keverve, ami első kóstolásra nekem kicsit túl puhának tűnt, de összességében tökéletesen megállta a helyét. Szinte sírhatnékom támadt, amikor az utolsó falat is elfogyott.
Izgatottan vártam a madártejet, de közben már elhatároztam, hogy ezt a kiváló ebédet, különösen a zseniális bárányt meg kell koronázzam valamivel, ezért kértem, hogy „desszertként” hozzanak egy kacsamájat, persze az asztalra felszolgált friss kenyeret is ott tartottam. Az ebéd tele volt meglepetésekkel, így a madártej is tartogatott valamit számomra. A sodó része most sem nyűgözött le különösebben, még a múltkorinál is erőteljesebb volt a karamellás jelleg és háttéríz, de természetesen rossz sem volt. Az igazán meglepőnek a rajta úszkáló tojáshab bizonyult. A múltkori, szinte harapható, indusztriál-jellegű kemény habkocka helyett, most szolid gombócka fogadott, ami leírhatatlanul fenséges volt! Egyszerűen ötletem sincs, hogy készülhetett ennyire finomra és puhára, a legaprólékosabb elemzés is csak alig mutatta a tojásfehérje jellegzetes ízét. Ha mindenáron tippelnem kéne, talán azt mondanám, hogy tejszínhab és tojáshab keveréke lehetett, de könnyen elképzelhető, hogy mérföldekre járok az igazságtól. Lenyűgözött, nincs rá jobb szó, önmagában is eladható lenne, mint édesség. A habot pár vékony csíkban mogyoróízű öntet díszítette, ami kellemes változatosságot biztosított, bár nagyobb töménységben kicsit mesterséges ízűnek tűnt. Mindenesetre a múltkori pisztáciadarabkák ütősebbek voltak.
Sokan úgy tartják a mai modern trendeket követő éttermekről, hogy az adagjaik túl kicsik és még egy összeszűkült gyomrú mókus se lakna jól az ilyen helyeken. Nem vagyok kisétkű ember, de én itt már tökéletesen jól éreztem magam. Nem pukkadásig eltelve, inkább úgy, mint amikor az ember egy óra múlva már kevésbé feszülő gyomorral szépen relaxálni kezd. Ami egyébként pont tökéletes, nem a jó (=rossz) magyar szokásokat kell figyelembe venni, a tányérról lelógó adagokkal és a pattanásig feszülő belekkel. Persze azért a „desszert” még befért, de még mennyire!
A kiírással ellentétben a kacsamáj nem zsírjával, hanem némi salátakörettel és egy kevés öntettel érkezik. A máj leginkább egy gombóc karamellfagyihoz hasonlít, szemre látható, hogy nem éppen valami szárazra sütött rágós darabbal akarják kiszúrni az ember szemét. Mind ízre, mind állagra lenyűgöző, vajpuha, de egyáltalán nem folyós, krémes, lágy, alig-ízű, ahogy az ember a kenyérre keni és bekapja. Eleinte szinte csak a textúrákat érezni, a kenyér kemény-roppanós héja, tartalmas, ruganyos belseje. A máj lágy, enyhén zsíros hatása. Ahogy rágjuk, eltelik mintegy öt másodperc, és akkor létrejön a csoda. A máj íze egyszerűen kinyílik, szétárad a szájban, az aromák feltolulnak az ember orrába, szinte hömpölyögni érezzük az egészet. Ekkor érdemes rádobni egy falatot a zsenge rucolából, vagy a különleges grillezett(?) mikroparadicsomból készült salátából. A rucolán harsányan savanyú, de az ecet csípősségétől mentes, kevés olajjal kevert öntet, csak tippelni tudok, hogy valószínűleg verjus lehet. A savanyú-kesernyés-földes-zöld ízű falat nagyszerűen ellenpontozza a máj telített ízét. Ami a leginkább fantasztikus az egészben, hogy ez a hatás egyáltalán nem múlik el az első falatok után, az ízek hullámvasútja végig kitart az utolsó falatig.
Nehéz nem szuperlatívuszokban írni. Az Olimpia étterem még az én kevéssé kifinomult ízlésemmel sem tűnik tökéletesnek, azonban magasan kiemelkedik az egyszerű étkezés kategóriából. A négy fogásért és két nagy pohár italért fizettem összesen 2700 Ft-ot, amiből persze akár két mekmenüt is vehetünk, de az élmény, az összehasonlíthatatlan!
Az olimpia étterem honlapja: www.alparutca.hu
