Csúnya dolog az antireklám, eredetileg azt terveztem, hogy csak a jó élményeimet írom meg, legalább a gasztronómiával kapcsolatban. Aztán ma úgy esett, hogy rajtam jobbára kívül álló okokból egy Don Pepe étteremben ebédeltem. A fő hibát természetesen én követtem el, amikor az étlapról nem valami száz százalékos biztonsággal választható ételt kértem, hanem valamit, ami jól hangzott és kedvem is lett volna hozzá.
Nem akarom a "menüt" végigelemezni, felesleges. Annyira jellegzetesen mai magyar jelenség, hogy egyik szemem sír, a másik üveg. Krumplipüré néven félig főtt, darabosra tört, vizes krumpli (de legalább nem porból, ami egy jópont) Előételnek valami, ami abszolút alkalmatlan a funkciójára (azért rendeltem, mert kíváncsi voltam a jellegére), ráadásul egy nagy tányér púposan megrakva durvára metélt, jellegtelen jégsalátával, mellé egy nyolcadokra vágott, ízetlen, harmadosztályú, kásás paradicsom, nyakon öntve valami bolti kefírrel. Borzasztó.
Az igazán durva a fő fogás, ami cheddar steak névre hallgatott. Megjegyzem, potom háromezer forintért adták, amiért két ember megebédel az Olimpiában, de ne tegyünk ilyen nagyívű összehasonlításokat. Az étlap szerint a steaket sajtszósszal és bacon-ös, cheddar sajtos tört krumplival adják. Nos, ez így történt, de túl sok köszönet nem volt benne. Az első dolog, amin fennakadt a szemem a sajtszósz volt. Már, amikor elindult felénk a pincér, akkor kiszúrtam, hogy itt valami nem stimmel, masszív ipari cucc várható. Nem kellett csalódnom, de a dolog a várakozásaimat is felülmúlta. De előbb a fogás központi eleméről pár szót. Nyilvánvaló, hogy alapvetően itt basztam el, feltételeztem, hogy egy szelet húst képes egy nem annyira kifinomult étterem is normálisan elkészíteni, hiszen erre azért akadt már példa az életemben, sőt, egyszer borzasztó húsvágytól hajtva házhozszállítva is ettem és még az is egész tűrhető volt!
Nagy naívan mondtam a pincérnek, hogy a húst közepesen átsütve kérem. Természetesen ez senkit se hatott meg, a well done kifejezés közelítené meg leginkább az állapotát, de ez inzultus lenne a "well" szóra nézvést. Szarrá volt sütve, na. Nem tartozom azon szerencsések  közé, akik csukott szemmel (és eltartott kisujjal - ez fontos!) képesek fél órát elemezni egy bor, vagy csokoládé összetevőit, vagy akár még azt is, hogy hány fecske szállt el abban a szezonban az ültetvény fölött, így azt se tudom megmondani, melyik része lehetett annak a szerencsétlen, kivénhedt tejelőmarhának, amelyik az asztalomra került, de az íze és állaga alapján combra tippelnék. Olyan rágós volt az egész, hogy az ilyet még akkor is undorodva kikukáztam volna odahaza, amikor még a teszkós marhákon kísérletezgettem. Rágógumi, amit az ember még kisebb falatokban is alig képes leküzdeni, főleg, miután egy nagyobbtól majdnem megfulladt. Felejthetetlen élmény!
A hús mellé adott krumpli nem volt kellemetlen, bár, hogy nem cheddar sajt volt benne, az hót ziher (hacsak a pirosra színezett lapkasajtnak, amit ezen a néven árulnak, el nem fogadjuk, hogy az), a szárazra sütött ipari bacondarabkák sem dobták meg különösen az élményt. Túl sok íze nem volt, illetve, ha mégis, azt elnyomta az alaposan megsózott hús és a sajtszósz. Naigen. A sajtszósz. A háromezer forintos sztékemen kérem alásan, nem más díszelgett, mint a hipermarketekben kapható üveges sajtszósz, amit a taco chipsek mellé árulnak. Lehet, hogy létezik más kiszerelésben is, nem tudom, de ízre, állagra tökéletesen megegyeznek. Aki már kóstolta, tisztában van vele, hogy a brutális E-ízt, csak a markáns csípőssége palástolja valamennyire. Ez gyakorlatilag teljességgel elnyomott minden egyéb ízt, csak a hús sóssága ütött át rajta, a krumpli jószerivel ízetlennek érződött (hogy ez előnyére, vagy hátrányára vált-e, nem tudom, de nem is érdekel.)
Szóval, háromezerért kaptam kb 15 deka rágós marhacombot (250 Ft), egy szelet ipari bacont (20 Ft), 30 deka krumplit (30 Ft), egy lapka "cheddar" sajtot (25 Ft) és két evőkanál taco-miafaszom műsajtszószt (120 Ft). Meg persze a bizonyosság érzetét, hogy soha többé!