Elmondom, hogy fog kinézni a dolog pár évtized múlva.
Bemész a boltba. A bejáratnál leültetnek egy kényelmes székbe, megitatnak veled valami löttyöt, amitől a 60 éves fogatlan Marinénit is ifjúkorod darázsderekú istennőjének fogod látni. Ez az istennő pár kedves mondattal bekábít, miközben a széked finom prosztatmasszázzsal elhiteti veled, hogy a hetedik menyországba tértél be éppen. Félájult tudatodból okos gépek adatokat nyernek ki az anyagi helyzetedről, amit a bolt számítógépében eltárolnak, és különböző statisztikai elemzéseknek vetnek alá. Eközben más gépek összeállítják az aznapi vásárlásodat, végtelen precizitással adagolják ki neked a fűrészport (természetesen a hozzákevert műanyaghulladék aránya éppen nem haladja meg az aktuálisan előírt egészségügyi maximumot), majd kutyaszarral színezve és ízesítve csillogó dobozkákba töltik neked, óvatosan pont annyit, hogy éhen ne dögölj a következő pár napban. Ezután a bolt számítógépe levonja azt a maximális összeget a hitelkártyádról, ami miatt még nem rohansz a rendőrségre és egy automata szerkezet (udvarias csomaghordónak álcázva) gyorsan eltávolít az üzletből, mielőtt a kábítószer hatása teljesen elmúlna. Odakint vakító napfény vág a szemedbe, azért azt hiszed, hogy a vásárlásod végén felsejlő, pattanásoktól kráteres, széthullóban lévő arcú, fogatlan némber képe csak a hirtelen sokk hatására vetült a fejedbe. Elégedett vagy, bevásároltál.
Sajnos ez még a jövő, a kereskedők és az élelmiszeripar egyelőre sokkal kevésbé kifinomult módszerekkel kényetelen dolgozni: átbasznak. Ahol érnek. Vegyük a legtriviálisabbat, a multikat.
Az egész multi tulajdonképpen nem más, mint egy kolosszális átverés. Nincs olyan szegmense, egy szaros csavar se a polcokban, ami ne a lehúzást, az átverést szolgálná. Maga az áruház kialakítása eleve olyan, hogy vásárlásra késztessen, a ravaszul elrendezett mérhetetlen mennyiségű árú láttán az embernek szinte ég a bőr a képéről, ha képes csak egy liter tejet kitolni a pénztárhoz. Ráadásul ezt az elrendezést folyamatosan variálják, az ember azt hinné, kiismerte az üzletet, bekötött szemmel is tudna vásárolni. Erre hirtelen minden máshova kerül. Ennek a célja nem más, mint hogy járd végig mind a sokezer négyzetmétert és közben találj minél több szirszart, amiről hirtelen úgy gondolhatod, hogy meg kell venned. (Hasonló az Ikea labirintus-elrendezése is, az ember legszívesebben felrugdosná az áthatolhatatlan falakat képező bútorokat, csak kijusson már végre!)
A multinak meg ez a lényeg! Hogy beszippantson és ne szabadulj addig, amíg legalább félig nincs a kosarad. Mindegy mivel, mert a feltűnően olcsón adott, vagy éppen akciós termékeken kívül minden másnak alaposan megkérik az árát. Bemész, megveszed a 49 forintos dinnyét (ha hülye vagy, meg is eszed), de közben bepakolsz mellé pár dolgot, és észre se veszed, hogy azok nem kimondottan a legolcsóbbak. A másik multiban meg pont azok az olcsók, de a többi meg drága, ráadásul úgy tűnik, szépen össze van hangolva, sehova nem térhetsz be úgy, hogy a teljes kosaradban ne legyen néhány drága cucc is. Mert ki a fene fog egy kiló rizs miatt átmenni a másik teszkóba?!
Oké, legyünk megértőek, ez üzletpolitika, ne nevezzük igazi átverésnek, legyen csak manipulálás. Legyen. Persze ez nem elég, ezért ténylegesen is átvernek.
Kezdjük a klasszikus polc ár vs kassza ár problémával. Egy átlagos vásárlás esetén igen jó esélyünk van legalább 1-2 termékért a polcon meghirdetett áránál jóval többet fizetni. Persze ilyenkor készen áll a magyarázat: nem volt idő bevinni a gépbe (vagy kifelejtődött), ezért eshetett meg a dolog, sok a termék, mi is hibázhatunk. Ja, megható. Csak éppen az átárazás logikus módon nem úgy történik, hogy ötletszerűen kiírnak a polcokra árakat, amit aztán bevisznek a kassza-rendszerbe, hiszen ennek semmi értelme nem lenne. Az árakat a nyilvántartórendszerben írják át és onnan kerülnek kinyomtatásra, majd a polcra. A nyilvántartó pedig összeköttetésben van a kasszákkal, ha nem is feltétlenül közvetlenül, de frissíthető állomány formájában gond nélkül átírhatók az árak. De persze közben elvész 1-2. Véletlenül. Úgyse szúrja ki szinte senki (ezért is jó, ha az ember sokat vásárol, 40-50 tételből ki tud kiszúrni egy-két átárazott tételt?). Ha pedig kiszúrja, a többségnek még mindig derogál azért a pár tíz, vagy száz forintért nyavajogni, sorba állni. Legyint és elmegy. Alaposan kiszámított viselkedés. De távolról sem olyan ártatlan, mint a vevőmozgató üzletberendezés.
Ennek aztán van néhány verziója, amikor egy termékből többféle kapható, meghirdetett akcióban csak a hupililát adják olcsóbban, de a nép lerabolja az összes színt, hiszen nem tűnik fel az apró részlet. A klasszikus "sajnos az már elfogyott, de nézze, van itt egy másik típus, még jobb is!" módszerre mostanában már nagyon rászállt a fogyasztóvédelem, de azért még így is próbálkoznak. Címlapra kerül a hihetetlen jó ajánlat (hogy most tényleg jó-e, ne feszegessük), apró betűvel rávésik, hogy "kifutó termék, üzletenként csak 1-1 kapható", de hát ezt meg ki olvassa már el?! Majd, amikor vörös fejjel reklamál, az orra alá tolják, hogy oda van írva.
A leértékelések speciálisan magyar forgatókönyvét felesleges is lenne külön bemutatni, csak az nem találkozott még vele, aki az elmúlt 20 évet a Holdon töltötte. Persze vannak igazán szép próbálkozások a témában, amikor a leértékelt termék konkrétan többe kerül, mint annak előtte, de eddig azért ritkán merészkednek. (Ennek egy speciális formáját űzi a metro. Ami ugye egy nagykereskedelmi áruház, de az árai gyakran simán verik bármelyik helyi kisrabló bolt árait. A leértékeléskor 39.900 Ft-ba kerülő háztartási gépet máshol megkapod 35ezerért. Láttam "szuper multi pakk" néven összecsomagolt három zacskónyi virslit, aminek darabja 279 forintra jött ki, miközben a helyi cba-ban 199-ért lehetett kapni ugyanazt. Persze ez nem csalás, ők a saját áraik szerint értékelnek le, a probléma csak az, hogy sokmindenkiben él az a kép, hogy a metro olcsó! A hugom például öntudatosan közölte, hogy ő nem jár mindenféle üzletbe, csak a metroban szokott vásárolni. Kicsit elkenődött a szája amikor ráébresztettem, milyen olcsón is vásárol.)
Másik kellemes terület a romlandó élelmiszerek körüli mizéria. Legdurvább formája ugye a nemrég kirobbant átcimkézési botrány, ahol szakmányban, iparszerűen hamisították a lejárt szavatosságú termékeket és adták el gyanútlan vásárlóknak. De megteszik ezt a multik is, szemrebbenés nélkül átcimkéznek, ha kell. Vagy a berohadt húst némi ecetes áztatás után (amitől elmegy a rothadt szaga) akciósként lefóliázva adják el. Egyes információk szerint a multiknál kapható grillcsirke, pizza, vagy egyéb helyben készített élelmiszer fogyasztása sem kimondottan életbiztosítás-jellegű, mivel elsősorban azokból a húsfélékből sütik, amit nyers állapotban már nem lehet eladható szintre feljavítani.
Ez egy dolog, hogy a közvetlenül a lejárati idő vége előtt lévő darabokat pakolják ki a sor elejére, ahonnan az emberek nagy része egyszerűen csak leemeli. De ezek a lejárat környékén lévő élelmiszerek gyakran frissiben érkeznek az áruházba, ugyanis olcsóbb megvenni a gyártótól a majdnem rárohadt kaját, mint a rendes szállítmányt, a polcon gyorsan el lehet nyomni, kinek tűnik fel, hogy az amúgy jellemzően egy hónapig elálló joghurt két nap múlva kukázható?
Hulladékot adnak el, és pontosan tisztában vannak vele.
Mi történik, ha leolvad egy fagyasztó? Semmi. Visszafagyasztják. Holott ez nem véletlenül szigorúan tilos, hiszem a fagyasztás nem öli meg a kórokozókat, a kiolvadt élelmiszerben viszont szaporodásnak indulnak, majd újra lefagyasztva szépen várják, hogy az asztalainkra, konyhapultjainkra kerülhessenek. Fincsi.
Nem véletlen a mondás, miszerint olcsó húsnak híg a leve. A multik ebben verhetetlenek. A szupergagyi abszolút bajnoka az úgynevezett "saját márkás" termék. Elvileg nem lenne rossz dolog, ha például megnézzük az angol tesco sajátmárkás termékei egyáltalán nem rosszak, sőt, a magyar átlagminőséghez kimondottan jók.
Persze Magyarország egy másik piac, itt a multik a "legkisebb is számít" szlogen alatt harcolnak a forintokért, ami magyarra fordítva körülbelül annyit jelent "szemrebbenés nélkül eladjuk neked a legnagyobb szart is". A saját termékes legendárium szerint a kereskedő nagy volumenben rendel (plusz saját csomagolással látja el a termékeket), ezért a beszállítónál árkedvezményt tud kialkudni, amit a fogyasztó számára átenged. Mert ő annyira jófej és gáláns. A modell valóban ez, de hát mi itt élünk abszurdisztánban, az lenne a megdöbbentő, tényleg a vevő járna jól. Itthon inkább érdekes guiness-kísérletnek tűnik a dolog, a beszállítók nyilvánvalóan a fizika végső határait feszegetik, amikor megpróbálnak minden eddiginél gagyibb termékeket előállítani. Nemrég olvastam, ahogy valamelyik mirelitpizza-cég munkatársa elmesélte, mi történik, ha saját márkás pizzát rendel tőlük valamelyik szupergazdaságos multi. Ott kezdik, hogy az amúgy is igen gyéren pakolt feltét mennyiségét a töredékére csökkentik. Immár nem az a kérdés, hogy a pizza dobozán valósággal szalámikarirkákba fulladó pizzán 3 vagy 4 szelet szalámi lesz-e, hanem pénzfeldobással döntik el, melyik pizzára kerüljön 1-1 szelet.
Magyarországon egy szempont van: olcsó legyél. Ennek jegyében bármit megengednek maguknak, így a termék használati értéke végül olyan közel kerül a nullához, ami már-már erotikus felhangot sejtetne, ha nem lenne az egész borzasztóan tragikus. Maga a csomagolás sem törekszik semmilyen egyéniség sugalására, színtisztán csak egy dolgot áraszt magából: OLCSÓ VAGYOK!
Csakhogy ez nem igaz! Ilyen olcsón kizárólag illúziót lehet kapni, értéket nem. Kaptam egyszer egy tévéshopos evezőpadot ajándékba. Komolyan, csak a kihívás kedvéért raktam össze, a váz nagyjából egy vastagabb alufóliából összetekert csőből állt, a többi alkatrész pedig bőven hozta ezt a szintet. Már összerakáskor sem passzolt a szerkezet, amikor pedig poénból ráültem, egyszerűen eldeformálódott. (Sose feledem, amikor tavaly balatonnál nyaraltunk, egy kismotor-kölcsönzőnek - természetesen multiból származó - kínai sörsátor védte az asztalát, az rendelkezett hasonló anyagtartalmú fémvázzal. Ravaszul ki volt kötözve a lámpaoszlophoz, a szél el ne fújja. Nem is fújta el, egyszerűen feltekerte az oszlopra, de szó szerint, legalább kétszer át volt tekerve a sátor.)
Saját szememmel láttam olyan wc-papírt, aminek ha egy lapját ráfektettem egy könyvre, olvasható volt alatta a szöveg. Hacsak az ember nem óhajtja a spontán prosztatamasszázs némiképp kétes örömét magának, kénytelen betekerni vele a fél kezét. Egy tekercs simán elmegy egy kevésbé ragaszkodó kábelmaradék eltávolítására. Gazdaságos, mi?
A multis saját termékek egyáltalán nem átcsomagolt cuccok. Ezek a modern kor patyomkin-termékei. A teflonserpenyő, ami felpöndörödik a tűzhelyen, a hétforintos, zsömlének látszó tárgy, meg a "reggeli ital" méltó vetélytársakat kapnak a leghülyébb fogyasztókat célzó versenyben.
Talán az egyik legszebb példa - és ezzel le is zárom a multis részt, bár bőven lehetne folytatni napestig - a teszkógazdaságos mogyorókrém. Idézem a cimkét: "nyomokban mogyorót is tartalmazhat!".
Éljen. Csak közben készüljünk fel rá, hogy mindazokat a húzásokat megjátszák velünk, amit a multik: ugyanúgy visszakapcsolják az elpuhult mirelitcuccra a hűtőt (csak megköszönik, hogy szóltál!), ugyanúgy megveheted a lejárt szavatosságú cuccokat. Kaparós sorsjegynél is izgalmasabb, amikor 2-3-5 rétegnyi árcédulát kapirgálsz le valamiről, amin akár 20-30 százaléknyi spontán infláció rövid története is nyomon követhető.
A kiskereskedelmi egységekben (és ez nem csak, sőt, nem is elsősorban a közértekre vonatkozik) egy komoly, önálló veszélyforrás is leselkedik ránk: az alkalmazott. Míg a multiknál a pénztárosok (oh, bocsánat, pénztári hostesek!) szigorúan semmit nem vihetnek magukkal (főleg nem pénzt), addig a gyakran minimálbér alatt tartott benzinkutasok, éjjelnappalisok gyakorlatilag a lopásokból élnek. Lopnak persze a munkaadójuktól is, de azok nem restellnek odafigyelni, így a legkézenfekvőbb forráshoz nyúlnak: hozzád! A fogyasztóhoz.
A Homáron nem telhet el hét benzinkutas átverés-sztori nélkül, ezért ezeket nem is nagyon akarom kitárgyalni, unásig ismert a "jajj leesett egy ezres", az "uram, ezt a pénzt nem tudom elfogadni, ez hamis" és hasonló szintiszta lopások mindennaposak. Persze ezeken felül számtalan egyéb, kevésbé feltűnő módon is lehet lopni. Még csak nem is a tankolási mizériákra gondolok, amikor a "kérek ötezerért" vevőnek négyért töltenek, és jelzik a pénztárosnak, mennyit kell fizetnie a vevőnek, a hasonló módszereknek lassal leáldozik, ahogy egyre közismertebbek.
De ne legyünk restek kibontani a vákuumfóliázott ablakmosót és abból kivenni a számunkra szimpatikus kannát, mert a szabadon állókban nagy eséllyel vízzel higított (jó esetben teszkógazdaságossal feltöltött) mosószert találunk. A műanyag karmos kupak 2 perc alatt visszahegeszthető egy kulcs és egy öngyújtó segítségével. Ha ablakmosót veszünk, mindig vigyük el a kannát, de legalább a kupakját. Ugyanez a helyzet a motorolajjal. "De jó ez a gép!", mondja a kedves kutas, mellünk duzzad a büszkeségtől, ő pedig előzékenyen leellenőrzi az olajszintünket is. "Még éppen elmegy, de nem árt hamarosan rátölteni", mi pedig aggódunk (bár a normapálcát még véletlenül se láttuk). Két perc alatt azon vesszük észre magunkat, hogy kútszemélyzet a legdrágább motorolajat tölti a gépünkbe ("ebbe a csodába? Ez a minimum, uram!"), legalább is azt hisszük. Valaki egyszer ugyan megvette, de azóta is a legolcsóbb olaj áll a dobozban, és töltik befele boldog-boldogtalannak. A különbözet több ezer forint. (Ezt persze az gagyibb éttermekben is előszeretettel eljátszák, ha az ásványvíz nem bontatlanul kerül az asztalra, jó eséllyel csak csapvíz lesz benne. Persze mi úgy látjuk, hogy ott nyitották ki helyben...)
Az is közmondásos, hogy a kúton nem túl biztonságos a tankolással együtt vásárolni. Különböző módszerek vannak a fizetendő végösszeg finom tupírozására. Ezekből a legszellemesebb egy régi trükk, én vagy 10 éve hallottam, akkor éjjel-nappalikban volt nagy divat. A módszer egyszerű, a pultra kitesznek egy abszolút feltünésmentes dolgot, egy tubus mustárt, egy doboz red bullt, vagy egy szelet csokit. Profin van elhelyezve, észre se veszi az ember. A kasszás viszont igen, be is üti, szép szorgalmasan. A vevőnek persze esze ágában sincs elrakni, hiszen semmi köze hozzá (jó eséllyel nem is látja meg), jöhet a következő vevő... Kis tétel, fel se tűnik, de napi pár tucatszor megismételve, a bevételi oldalon jól termel.
Átvernek minket intézményesítetten, magánszorgalomból, de mi is átverjük magunkat, még akkor is, amikor épp azt hisszük, okosak vagyunk...
Egy teljes könyvet meg lehetne tölteni a különböző átverésekkel, a finom hazugságoktól a komoly csalásokig. Sokat közülük marketingfogásnak nevezünk, bár a határvonal nem egyszerűen hajszálvékony, hanem inkább egy nagyon elmosódott, erősen értelmezésfüggő tényező. A marketingesek (látszólag joggal) állítják, hogy minden információ elérhető, de közben mindent megtesznek, hogy ezekkel még csak véletlenül se találkozzunk.
Eredetileg a post ezen része lett volna az elsődleges téma, de sajnos nem volt időm komolyabban utánajárni, ezért most csak néhány ismertebb mocsokságot tudok felsorolni. A kommentekben szívesen veszek konkrét, jól körülírt eseteket, ha van kedve valakinek foglalkozni vele, a jobbakat beteszem a postba is.
Kezdjük rögtön egy ilyen esettel. Egy másik postomnál kommentelte ZAttila a következő tipikus magyar történetet:
A gyártók persze ilyenkor sajnálkozva tárják szét a karjukat: de hát árverseny van! Most mindenki szánjon rá 1 percet és némán sajnáljuk őket. Bezzeg akkor nem lennének ilyen megértők, ha a frissen vásárolt újépítésű lakásukban nem lenne egy ép fal sem, és ha az első télen feketére penészednének a sarkok és a nyílászárók környéke, mert az építtető a legolcsóbb anyagokból építkezik, és kispórolja a szigetelést! Ja, hogy megtették? Üdv a klubban.
A magyar felvágottak helyzetéről már írtam egy postomban, de a modern húsipari termékek valóságos aranybányát jelentenek a téma kapcsán. A baromfihúsban 3 (mell), a sertéshúsban 8.5 (comb)-12 (karaj) százalék körül kezdődik a zsírtartalom. Ehhez képest lehet kapni 1% alatti zsírtartalommal reklámozott baromfisonkát, 1-3 százalékos zsírtartalmú sertéssonkát. Ezek általában a ma divatos "fitnesz" jelzőt kapják, pedig a "vízes pép, állományjavítóval és ízfokozóval" jelölés sokkal precízebb lenne, csak hát nem mutat olyan jól a csomagoláson. Az állományjavító egyébként ravasz egy dolog, erős leegyszerűsítéssel akár olajból és vízből készült elegyet is homogény masszává lehet elegyíteni a segítségükkel. A húsfélék zsírtartalma egyébként párolással, gőzöléssel csökkenthető, azonban az eltávozó zsírral együtt sok húsnedv is elfolyik, velük az íz- és aromaanyagok jelentős része, ami miatt a hús szívós lesz. A szívósság azért "szerencse", mert a zsírtartalom teszi egyébként omlóssá, illetve tartja össze a szöveteket, így most az összegubancolódott fehérjeszálak tartják össze (szívósan) a húst. A szívós, rágós hús nem jó, a zsír nem trendi, így hát valamit vissza kell juttatni a szövetek közé, hogy ehetőnek tűnjön a termék. Ez persze víz, állományjavító, emulgeálószerek, ízfokozó, szinezék (ugyanis a párolás során a hús elveszíti a színét), aromák. Az így bejuttatott víz aránya változó, de jellemzően bőven két számjegyű. Hogy ez mitől fitt, a fene se tudja. Hogy mitől kerül 4-5000 forintba kilója, az legalább akkora rejtély. Ezek persze a színhúsnak tűnő termékek, a formázott felvágottak (sok színhúsnak tűnő készítmény is formázott ám!) világában az igazi jolly joker a szója. Ez tulajdonképpen nem baj (megkockáztatom, hogy SŐT! - de ez már egy másik post lesz), a baj ott van, hogy a gyártók szemérmesen elfelejtik feltüntetni az egyes összetevők százalékos arányát, Magyarországon ugyanis ez ma nem kötelező.
Norbiról, meg a Véres Szandiról most szándékosan nem írok, se kedvem, se időm becsületsértési pereket látogatni. Szinten teljes egészében mellőzöm a hústermékek alapanyagát képező ipari körülmények között előállított húsok termelésének és minőségének kérdését, egyrészt, mert egy későbbi postomban szeretnék rá részletesebben visszatérni, másrészt meg azért, mert tulajdonképpen szinte érdektelenné tenné a teljes előző bekezdést (értsd: sok közük nincs a valódi húshoz).
A margarinokról nagyjából mindenki tudja, hogy alapvetően ipari felhasználásra szánt termék, széleskörű táplálkozási célra való felhasználása a nagyobb háborúk idején merült fel. (A vajakról olvasható egy nagyszerű cikk a Bűvös szakácson, érdemes elolvasni, érinti a margarinok kérdését is.) Fontos megjegyezni, hogy a margarinok az elmúlt 10 év során jelentős változáson mentek keresztül. A margarin alapvetően a növényi olajok hidrognézésével készült, amikor is a növényi zsírok telítetlen zsírsavait hidrogénnel telítik, ezáltal az megkeményedik és ebben a formában használható tovább. A telített zsírsavak lényegesen rosszabb hatásúak a szervezetre, mint a telítetlenek, ráadásul az eljárás során úgynevezett transzzsírsavak is keletkeznek, amik kifejezetten károsak. Ezért a gyártók a természetesen keményebb növényi zsírok felé fordultak (pálma- és kókuszzsír), de ezek önmagukban is igen sok telített zsírsavat tartalmaznak (eleve attól kemények). Ezért manapság leginkább emulgeált olajokat használnak, amivel az ízesített vizet össze lehet keverni az olajjal, végeredményben pedig egy kenhető valamit kapunk. Mit ne mondjak, magával ragadó. De itt mégsem emiatt szerepel, hanem az olívás margarinkészítmények adják az apropót, hiszen ezek már a klasszikus csúsztatós megoldások csúcstermékei. Az olívaolajról az a köztudomás, hogy kiváló élettani hatásuk van, ezért a gyártók piacra dobták az olívás margarinokat, mint az egészségesség netovábbját (a margarinok amúgy is mindig az "egészséges" vonalon mozogtak, mindenféle különösebb alap nélkül). Persze az már kevéské köztudott, hogy az olívaolajak számtalan félék lehetnek, a valóban egészséges hatású olívaolaj az extraszűz, amit hő- és vegykezelés nélkül nyernek ki az olajbogyóból. Ezt bizony elég szűken mérik a gyártók. A post megírásának ötlete akkor merült fel, amikor valamelyik nagynevűnek számító gyártó olívás margarinjának a dobozán megnéztem az összetevőket és kiderült, az olívaolaj aránya mindössze 1.4 százalék. De persze olívás... A Bords Eve márka idevágó termékének 50 százaléka zsír, abból pedig 4 százalék a szűz olívaolaj (hat százalék a finomított - értéktelen - olívaolajtartalma), vagyis a teljes termékre vetítve kettő százalék. A Bertolli tartalmazza arányaiban a legtöbbet, a teljes olajmennyiség negyede olíva, bár ennek csak a fele extraszűz, ami a termék 48 százalékos zsírtartalmára vetítve kemény hat százalékot ad. Impresszív. "Nyomokban mogyorót is tartalmazhat!"
Nagyon frappáns trükk, de legalább nem a termék beltartalmi értékén csökkenti, amikor az úgynevezett "gazdaságos" kiszerelések és utántöltő csomagolások ár/érték arányával játszadoznak kicsit. A vásárlóban valamiért olthatatlanul ott él az a(z egyébként alapvető közgazdaságtani igazságon alapuló) tévképzet, hogy ha valamiből többet adnak, akkor az fajlagosan kevesebbe kerül. Ez sok esetben igaz is, de néhány gyártó ebből is megpróbál extraprofitot termelni, egyszerűen pofátlan módon fajlagosan is drágábban adja a nagykiszerelésű, illetve utántöltő csomagolású termékeit. Konkrétan jó tíz éve vettem észre, amikor instant kávét akartam venni és az két és félszeres mennyiségű utántöltő háromszor annyiba került, mint az alapkiszerelés. Akkoriban persze még nem volt kötelező az üzletek polcain a fogyasztói ár mellett a termék egységárát is kiírni, ezért csak a véletlennek, illetve a jó fejszámoló-képességemnek köszönhettem, hogy egyáltalán észrevettem. Persze innentől kezdve figyeltem rá, és meglepően sok esetben tapasztaltam hasonlót. Ma már kötelező egységárat is feltüntetni, de a módszer ennek ellenére jelen van, megint csak az emberek felületes vásárlási szokásaiban bízva.
Hasonló, de mégis kissé más fogás, amit úgy jó 10 éve talált ki a vegyipar. Termékfejlesztésként tálalva koncentrált öblítőszereket kezdtek forgalmazni. A mai napig szerepel a legtöbb öblítő flakonján az 1L = 4L egyenlet, ami matematikailag ugyan vitatható, de a jelentése egyértelmű: spórolsz! Hogy valóban négyszeres sűrűségű-e a koncentrátum, azt nem tudom (bár kétlem), de nem is számít, hiszen az egész fogás egyszerűen a vásárlói lélektanon alapszik. Bár már legalább tíz éve nem is kapható "hagyományos" hígitású öblítőszer, a mosógépek beöntőtartálya mégis válozatlan méretű. Az emberek pedig, még ha eleinte oda is figyeltek az adagolásra, vagy akár fel is higították az öblítőket, mára szépen nyugodtan feltöltik az öblítőtartályt a "koncentrált" öblítővel. Persze a gyártók megkínálták a fogyasztókat egy látszólagos árengedménnyel, amikor áttértek a koncentrátumok forgalmazására, de így is legalább kétszer annyi bevételt termelhetnek, mint annak előtte. Mára hasonló a helyzet a mosóporokkal. Por alakban is feltűntek a koncentrált erőt ígérő termékek, de az újszerű, gél állagú mosószerek ezen a fronton is új dimenziókat nyitottak.
Rengeteg mindenről nem tudtam írni. Így kimaradtak az "adalékmentes" pékek, a könyveken népszerű szerző (de a könyvhöz semmit hozzá nem tevő) nevét feltüntető (ajánlásával, előszavával, stb), vagy éppen ugyanazt a könyvet más címmel újra piacra dobó kiadók, a rohadt gyümölcsöt mosolyogva lemérő zöldségesek, a kamu őstermelők, a hülyére vegyszerezett biotermékek, a szervizelt autóban szándékosan hibát okozó autószerelők (hú, arról még írni fogok egyszer, nem semmi, ahogy megszivattak annak idején!), a "budapest" bélszínt sertéskarajból készítő vendéglő és gyakorlatilag az élet minden területéről számtalan hasonló mocsokság.
Amiket itt leírtam, azok a mindenféle komolyabb nyomozás és rákészülés nélkül eszembe ötlő esetek voltak csupán, de már ezek is ijesztők.
Bemész a boltba. A bejáratnál leültetnek egy kényelmes székbe, megitatnak veled valami löttyöt, amitől a 60 éves fogatlan Marinénit is ifjúkorod darázsderekú istennőjének fogod látni. Ez az istennő pár kedves mondattal bekábít, miközben a széked finom prosztatmasszázzsal elhiteti veled, hogy a hetedik menyországba tértél be éppen. Félájult tudatodból okos gépek adatokat nyernek ki az anyagi helyzetedről, amit a bolt számítógépében eltárolnak, és különböző statisztikai elemzéseknek vetnek alá. Eközben más gépek összeállítják az aznapi vásárlásodat, végtelen precizitással adagolják ki neked a fűrészport (természetesen a hozzákevert műanyaghulladék aránya éppen nem haladja meg az aktuálisan előírt egészségügyi maximumot), majd kutyaszarral színezve és ízesítve csillogó dobozkákba töltik neked, óvatosan pont annyit, hogy éhen ne dögölj a következő pár napban. Ezután a bolt számítógépe levonja azt a maximális összeget a hitelkártyádról, ami miatt még nem rohansz a rendőrségre és egy automata szerkezet (udvarias csomaghordónak álcázva) gyorsan eltávolít az üzletből, mielőtt a kábítószer hatása teljesen elmúlna. Odakint vakító napfény vág a szemedbe, azért azt hiszed, hogy a vásárlásod végén felsejlő, pattanásoktól kráteres, széthullóban lévő arcú, fogatlan némber képe csak a hirtelen sokk hatására vetült a fejedbe. Elégedett vagy, bevásároltál.
Sajnos ez még a jövő, a kereskedők és az élelmiszeripar egyelőre sokkal kevésbé kifinomult módszerekkel kényetelen dolgozni: átbasznak. Ahol érnek. Vegyük a legtriviálisabbat, a multikat.
LeBecsap a multi!
Az egész multi tulajdonképpen nem más, mint egy kolosszális átverés. Nincs olyan szegmense, egy szaros csavar se a polcokban, ami ne a lehúzást, az átverést szolgálná. Maga az áruház kialakítása eleve olyan, hogy vásárlásra késztessen, a ravaszul elrendezett mérhetetlen mennyiségű árú láttán az embernek szinte ég a bőr a képéről, ha képes csak egy liter tejet kitolni a pénztárhoz. Ráadásul ezt az elrendezést folyamatosan variálják, az ember azt hinné, kiismerte az üzletet, bekötött szemmel is tudna vásárolni. Erre hirtelen minden máshova kerül. Ennek a célja nem más, mint hogy járd végig mind a sokezer négyzetmétert és közben találj minél több szirszart, amiről hirtelen úgy gondolhatod, hogy meg kell venned. (Hasonló az Ikea labirintus-elrendezése is, az ember legszívesebben felrugdosná az áthatolhatatlan falakat képező bútorokat, csak kijusson már végre!)
A multinak meg ez a lényeg! Hogy beszippantson és ne szabadulj addig, amíg legalább félig nincs a kosarad. Mindegy mivel, mert a feltűnően olcsón adott, vagy éppen akciós termékeken kívül minden másnak alaposan megkérik az árát. Bemész, megveszed a 49 forintos dinnyét (ha hülye vagy, meg is eszed), de közben bepakolsz mellé pár dolgot, és észre se veszed, hogy azok nem kimondottan a legolcsóbbak. A másik multiban meg pont azok az olcsók, de a többi meg drága, ráadásul úgy tűnik, szépen össze van hangolva, sehova nem térhetsz be úgy, hogy a teljes kosaradban ne legyen néhány drága cucc is. Mert ki a fene fog egy kiló rizs miatt átmenni a másik teszkóba?!
Oké, legyünk megértőek, ez üzletpolitika, ne nevezzük igazi átverésnek, legyen csak manipulálás. Legyen. Persze ez nem elég, ezért ténylegesen is átvernek.
Kezdjük a klasszikus polc ár vs kassza ár problémával. Egy átlagos vásárlás esetén igen jó esélyünk van legalább 1-2 termékért a polcon meghirdetett áránál jóval többet fizetni. Persze ilyenkor készen áll a magyarázat: nem volt idő bevinni a gépbe (vagy kifelejtődött), ezért eshetett meg a dolog, sok a termék, mi is hibázhatunk. Ja, megható. Csak éppen az átárazás logikus módon nem úgy történik, hogy ötletszerűen kiírnak a polcokra árakat, amit aztán bevisznek a kassza-rendszerbe, hiszen ennek semmi értelme nem lenne. Az árakat a nyilvántartórendszerben írják át és onnan kerülnek kinyomtatásra, majd a polcra. A nyilvántartó pedig összeköttetésben van a kasszákkal, ha nem is feltétlenül közvetlenül, de frissíthető állomány formájában gond nélkül átírhatók az árak. De persze közben elvész 1-2. Véletlenül. Úgyse szúrja ki szinte senki (ezért is jó, ha az ember sokat vásárol, 40-50 tételből ki tud kiszúrni egy-két átárazott tételt?). Ha pedig kiszúrja, a többségnek még mindig derogál azért a pár tíz, vagy száz forintért nyavajogni, sorba állni. Legyint és elmegy. Alaposan kiszámított viselkedés. De távolról sem olyan ártatlan, mint a vevőmozgató üzletberendezés.
Ennek aztán van néhány verziója, amikor egy termékből többféle kapható, meghirdetett akcióban csak a hupililát adják olcsóbban, de a nép lerabolja az összes színt, hiszen nem tűnik fel az apró részlet. A klasszikus "sajnos az már elfogyott, de nézze, van itt egy másik típus, még jobb is!" módszerre mostanában már nagyon rászállt a fogyasztóvédelem, de azért még így is próbálkoznak. Címlapra kerül a hihetetlen jó ajánlat (hogy most tényleg jó-e, ne feszegessük), apró betűvel rávésik, hogy "kifutó termék, üzletenként csak 1-1 kapható", de hát ezt meg ki olvassa már el?! Majd, amikor vörös fejjel reklamál, az orra alá tolják, hogy oda van írva.
A leértékelések speciálisan magyar forgatókönyvét felesleges is lenne külön bemutatni, csak az nem találkozott még vele, aki az elmúlt 20 évet a Holdon töltötte. Persze vannak igazán szép próbálkozások a témában, amikor a leértékelt termék konkrétan többe kerül, mint annak előtte, de eddig azért ritkán merészkednek. (Ennek egy speciális formáját űzi a metro. Ami ugye egy nagykereskedelmi áruház, de az árai gyakran simán verik bármelyik helyi kisrabló bolt árait. A leértékeléskor 39.900 Ft-ba kerülő háztartási gépet máshol megkapod 35ezerért. Láttam "szuper multi pakk" néven összecsomagolt három zacskónyi virslit, aminek darabja 279 forintra jött ki, miközben a helyi cba-ban 199-ért lehetett kapni ugyanazt. Persze ez nem csalás, ők a saját áraik szerint értékelnek le, a probléma csak az, hogy sokmindenkiben él az a kép, hogy a metro olcsó! A hugom például öntudatosan közölte, hogy ő nem jár mindenféle üzletbe, csak a metroban szokott vásárolni. Kicsit elkenődött a szája amikor ráébresztettem, milyen olcsón is vásárol.)
Másik kellemes terület a romlandó élelmiszerek körüli mizéria. Legdurvább formája ugye a nemrég kirobbant átcimkézési botrány, ahol szakmányban, iparszerűen hamisították a lejárt szavatosságú termékeket és adták el gyanútlan vásárlóknak. De megteszik ezt a multik is, szemrebbenés nélkül átcimkéznek, ha kell. Vagy a berohadt húst némi ecetes áztatás után (amitől elmegy a rothadt szaga) akciósként lefóliázva adják el. Egyes információk szerint a multiknál kapható grillcsirke, pizza, vagy egyéb helyben készített élelmiszer fogyasztása sem kimondottan életbiztosítás-jellegű, mivel elsősorban azokból a húsfélékből sütik, amit nyers állapotban már nem lehet eladható szintre feljavítani.
Ez egy dolog, hogy a közvetlenül a lejárati idő vége előtt lévő darabokat pakolják ki a sor elejére, ahonnan az emberek nagy része egyszerűen csak leemeli. De ezek a lejárat környékén lévő élelmiszerek gyakran frissiben érkeznek az áruházba, ugyanis olcsóbb megvenni a gyártótól a majdnem rárohadt kaját, mint a rendes szállítmányt, a polcon gyorsan el lehet nyomni, kinek tűnik fel, hogy az amúgy jellemzően egy hónapig elálló joghurt két nap múlva kukázható?
Hulladékot adnak el, és pontosan tisztában vannak vele.
Mi történik, ha leolvad egy fagyasztó? Semmi. Visszafagyasztják. Holott ez nem véletlenül szigorúan tilos, hiszem a fagyasztás nem öli meg a kórokozókat, a kiolvadt élelmiszerben viszont szaporodásnak indulnak, majd újra lefagyasztva szépen várják, hogy az asztalainkra, konyhapultjainkra kerülhessenek. Fincsi.
Olcsó János
Nem véletlen a mondás, miszerint olcsó húsnak híg a leve. A multik ebben verhetetlenek. A szupergagyi abszolút bajnoka az úgynevezett "saját márkás" termék. Elvileg nem lenne rossz dolog, ha például megnézzük az angol tesco sajátmárkás termékei egyáltalán nem rosszak, sőt, a magyar átlagminőséghez kimondottan jók. Persze Magyarország egy másik piac, itt a multik a "legkisebb is számít" szlogen alatt harcolnak a forintokért, ami magyarra fordítva körülbelül annyit jelent "szemrebbenés nélkül eladjuk neked a legnagyobb szart is". A saját termékes legendárium szerint a kereskedő nagy volumenben rendel (plusz saját csomagolással látja el a termékeket), ezért a beszállítónál árkedvezményt tud kialkudni, amit a fogyasztó számára átenged. Mert ő annyira jófej és gáláns. A modell valóban ez, de hát mi itt élünk abszurdisztánban, az lenne a megdöbbentő, tényleg a vevő járna jól. Itthon inkább érdekes guiness-kísérletnek tűnik a dolog, a beszállítók nyilvánvalóan a fizika végső határait feszegetik, amikor megpróbálnak minden eddiginél gagyibb termékeket előállítani. Nemrég olvastam, ahogy valamelyik mirelitpizza-cég munkatársa elmesélte, mi történik, ha saját márkás pizzát rendel tőlük valamelyik szupergazdaságos multi. Ott kezdik, hogy az amúgy is igen gyéren pakolt feltét mennyiségét a töredékére csökkentik. Immár nem az a kérdés, hogy a pizza dobozán valósággal szalámikarirkákba fulladó pizzán 3 vagy 4 szelet szalámi lesz-e, hanem pénzfeldobással döntik el, melyik pizzára kerüljön 1-1 szelet.
Magyarországon egy szempont van: olcsó legyél. Ennek jegyében bármit megengednek maguknak, így a termék használati értéke végül olyan közel kerül a nullához, ami már-már erotikus felhangot sejtetne, ha nem lenne az egész borzasztóan tragikus. Maga a csomagolás sem törekszik semmilyen egyéniség sugalására, színtisztán csak egy dolgot áraszt magából: OLCSÓ VAGYOK!
Csakhogy ez nem igaz! Ilyen olcsón kizárólag illúziót lehet kapni, értéket nem. Kaptam egyszer egy tévéshopos evezőpadot ajándékba. Komolyan, csak a kihívás kedvéért raktam össze, a váz nagyjából egy vastagabb alufóliából összetekert csőből állt, a többi alkatrész pedig bőven hozta ezt a szintet. Már összerakáskor sem passzolt a szerkezet, amikor pedig poénból ráültem, egyszerűen eldeformálódott. (Sose feledem, amikor tavaly balatonnál nyaraltunk, egy kismotor-kölcsönzőnek - természetesen multiból származó - kínai sörsátor védte az asztalát, az rendelkezett hasonló anyagtartalmú fémvázzal. Ravaszul ki volt kötözve a lámpaoszlophoz, a szél el ne fújja. Nem is fújta el, egyszerűen feltekerte az oszlopra, de szó szerint, legalább kétszer át volt tekerve a sátor.)
Saját szememmel láttam olyan wc-papírt, aminek ha egy lapját ráfektettem egy könyvre, olvasható volt alatta a szöveg. Hacsak az ember nem óhajtja a spontán prosztatamasszázs némiképp kétes örömét magának, kénytelen betekerni vele a fél kezét. Egy tekercs simán elmegy egy kevésbé ragaszkodó kábelmaradék eltávolítására. Gazdaságos, mi?
A multis saját termékek egyáltalán nem átcsomagolt cuccok. Ezek a modern kor patyomkin-termékei. A teflonserpenyő, ami felpöndörödik a tűzhelyen, a hétforintos, zsömlének látszó tárgy, meg a "reggeli ital" méltó vetélytársakat kapnak a leghülyébb fogyasztókat célzó versenyben.
Talán az egyik legszebb példa - és ezzel le is zárom a multis részt, bár bőven lehetne folytatni napestig - a teszkógazdaságos mogyorókrém. Idézem a cimkét: "nyomokban mogyorót is tartalmazhat!".
Éljen a kiskereskedelem?
Éljen. Csak közben készüljünk fel rá, hogy mindazokat a húzásokat megjátszák velünk, amit a multik: ugyanúgy visszakapcsolják az elpuhult mirelitcuccra a hűtőt (csak megköszönik, hogy szóltál!), ugyanúgy megveheted a lejárt szavatosságú cuccokat. Kaparós sorsjegynél is izgalmasabb, amikor 2-3-5 rétegnyi árcédulát kapirgálsz le valamiről, amin akár 20-30 százaléknyi spontán infláció rövid története is nyomon követhető.
A kiskereskedelmi egységekben (és ez nem csak, sőt, nem is elsősorban a közértekre vonatkozik) egy komoly, önálló veszélyforrás is leselkedik ránk: az alkalmazott. Míg a multiknál a pénztárosok (oh, bocsánat, pénztári hostesek!) szigorúan semmit nem vihetnek magukkal (főleg nem pénzt), addig a gyakran minimálbér alatt tartott benzinkutasok, éjjelnappalisok gyakorlatilag a lopásokból élnek. Lopnak persze a munkaadójuktól is, de azok nem restellnek odafigyelni, így a legkézenfekvőbb forráshoz nyúlnak: hozzád! A fogyasztóhoz.
A Homáron nem telhet el hét benzinkutas átverés-sztori nélkül, ezért ezeket nem is nagyon akarom kitárgyalni, unásig ismert a "jajj leesett egy ezres", az "uram, ezt a pénzt nem tudom elfogadni, ez hamis" és hasonló szintiszta lopások mindennaposak. Persze ezeken felül számtalan egyéb, kevésbé feltűnő módon is lehet lopni. Még csak nem is a tankolási mizériákra gondolok, amikor a "kérek ötezerért" vevőnek négyért töltenek, és jelzik a pénztárosnak, mennyit kell fizetnie a vevőnek, a hasonló módszereknek lassal leáldozik, ahogy egyre közismertebbek.
De ne legyünk restek kibontani a vákuumfóliázott ablakmosót és abból kivenni a számunkra szimpatikus kannát, mert a szabadon állókban nagy eséllyel vízzel higított (jó esetben teszkógazdaságossal feltöltött) mosószert találunk. A műanyag karmos kupak 2 perc alatt visszahegeszthető egy kulcs és egy öngyújtó segítségével. Ha ablakmosót veszünk, mindig vigyük el a kannát, de legalább a kupakját. Ugyanez a helyzet a motorolajjal. "De jó ez a gép!", mondja a kedves kutas, mellünk duzzad a büszkeségtől, ő pedig előzékenyen leellenőrzi az olajszintünket is. "Még éppen elmegy, de nem árt hamarosan rátölteni", mi pedig aggódunk (bár a normapálcát még véletlenül se láttuk). Két perc alatt azon vesszük észre magunkat, hogy kútszemélyzet a legdrágább motorolajat tölti a gépünkbe ("ebbe a csodába? Ez a minimum, uram!"), legalább is azt hisszük. Valaki egyszer ugyan megvette, de azóta is a legolcsóbb olaj áll a dobozban, és töltik befele boldog-boldogtalannak. A különbözet több ezer forint. (Ezt persze az gagyibb éttermekben is előszeretettel eljátszák, ha az ásványvíz nem bontatlanul kerül az asztalra, jó eséllyel csak csapvíz lesz benne. Persze mi úgy látjuk, hogy ott nyitották ki helyben...)
Az is közmondásos, hogy a kúton nem túl biztonságos a tankolással együtt vásárolni. Különböző módszerek vannak a fizetendő végösszeg finom tupírozására. Ezekből a legszellemesebb egy régi trükk, én vagy 10 éve hallottam, akkor éjjel-nappalikban volt nagy divat. A módszer egyszerű, a pultra kitesznek egy abszolút feltünésmentes dolgot, egy tubus mustárt, egy doboz red bullt, vagy egy szelet csokit. Profin van elhelyezve, észre se veszi az ember. A kasszás viszont igen, be is üti, szép szorgalmasan. A vevőnek persze esze ágában sincs elrakni, hiszen semmi köze hozzá (jó eséllyel nem is látja meg), jöhet a következő vevő... Kis tétel, fel se tűnik, de napi pár tucatszor megismételve, a bevételi oldalon jól termel.
Átvernek minket intézményesítetten, magánszorgalomból, de mi is átverjük magunkat, még akkor is, amikor épp azt hisszük, okosak vagyunk...
..hiszen a termékek is átvernek!
Egy teljes könyvet meg lehetne tölteni a különböző átverésekkel, a finom hazugságoktól a komoly csalásokig. Sokat közülük marketingfogásnak nevezünk, bár a határvonal nem egyszerűen hajszálvékony, hanem inkább egy nagyon elmosódott, erősen értelmezésfüggő tényező. A marketingesek (látszólag joggal) állítják, hogy minden információ elérhető, de közben mindent megtesznek, hogy ezekkel még csak véletlenül se találkozzunk.
Eredetileg a post ezen része lett volna az elsődleges téma, de sajnos nem volt időm komolyabban utánajárni, ezért most csak néhány ismertebb mocsokságot tudok felsorolni. A kommentekben szívesen veszek konkrét, jól körülírt eseteket, ha van kedve valakinek foglalkozni vele, a jobbakat beteszem a postba is.
Kezdjük rögtön egy ilyen esettel. Egy másik postomnál kommentelte ZAttila a következő tipikus magyar történetet:
Csak egy péda: a '90-es és '00-ás évek első felében a söriparban dolgoztam.Egyből, már ebből az egy történetből is jól látszik, hogy a csapásirány itt is a termékek minél költséghatékonyabb előállítása, a technológiai lehetőségeken is túl, a fogyasztó megkárosításával, átverésével.
A vezető márkánk deklaráltan tiszta malátából készült. Jött az 5let fentről: csökkentsünk költséget, adjunk bele 10% kukoricadarát. A nép megvette így is. Emeljünk 15, 20, 30%-ra. A minőség fos lett, a marketinges szakik szerint "úgysem veszik észre az ízén". Mi, a technikai stábban kapartuk a falat, hogy bizony de, a vevő NEM HÜLYE, aki évek óta megszokott, megszeretett egy ízt az átb**zásként éli ezt meg.
A gyártók persze ilyenkor sajnálkozva tárják szét a karjukat: de hát árverseny van! Most mindenki szánjon rá 1 percet és némán sajnáljuk őket. Bezzeg akkor nem lennének ilyen megértők, ha a frissen vásárolt újépítésű lakásukban nem lenne egy ép fal sem, és ha az első télen feketére penészednének a sarkok és a nyílászárók környéke, mert az építtető a legolcsóbb anyagokból építkezik, és kispórolja a szigetelést! Ja, hogy megtették? Üdv a klubban.
A magyar felvágottak helyzetéről már írtam egy postomban, de a modern húsipari termékek valóságos aranybányát jelentenek a téma kapcsán. A baromfihúsban 3 (mell), a sertéshúsban 8.5 (comb)-12 (karaj) százalék körül kezdődik a zsírtartalom. Ehhez képest lehet kapni 1% alatti zsírtartalommal reklámozott baromfisonkát, 1-3 százalékos zsírtartalmú sertéssonkát. Ezek általában a ma divatos "fitnesz" jelzőt kapják, pedig a "vízes pép, állományjavítóval és ízfokozóval" jelölés sokkal precízebb lenne, csak hát nem mutat olyan jól a csomagoláson. Az állományjavító egyébként ravasz egy dolog, erős leegyszerűsítéssel akár olajból és vízből készült elegyet is homogény masszává lehet elegyíteni a segítségükkel. A húsfélék zsírtartalma egyébként párolással, gőzöléssel csökkenthető, azonban az eltávozó zsírral együtt sok húsnedv is elfolyik, velük az íz- és aromaanyagok jelentős része, ami miatt a hús szívós lesz. A szívósság azért "szerencse", mert a zsírtartalom teszi egyébként omlóssá, illetve tartja össze a szöveteket, így most az összegubancolódott fehérjeszálak tartják össze (szívósan) a húst. A szívós, rágós hús nem jó, a zsír nem trendi, így hát valamit vissza kell juttatni a szövetek közé, hogy ehetőnek tűnjön a termék. Ez persze víz, állományjavító, emulgeálószerek, ízfokozó, szinezék (ugyanis a párolás során a hús elveszíti a színét), aromák. Az így bejuttatott víz aránya változó, de jellemzően bőven két számjegyű. Hogy ez mitől fitt, a fene se tudja. Hogy mitől kerül 4-5000 forintba kilója, az legalább akkora rejtély. Ezek persze a színhúsnak tűnő termékek, a formázott felvágottak (sok színhúsnak tűnő készítmény is formázott ám!) világában az igazi jolly joker a szója. Ez tulajdonképpen nem baj (megkockáztatom, hogy SŐT! - de ez már egy másik post lesz), a baj ott van, hogy a gyártók szemérmesen elfelejtik feltüntetni az egyes összetevők százalékos arányát, Magyarországon ugyanis ez ma nem kötelező.
Norbiról, meg a Véres Szandiról most szándékosan nem írok, se kedvem, se időm becsületsértési pereket látogatni. Szinten teljes egészében mellőzöm a hústermékek alapanyagát képező ipari körülmények között előállított húsok termelésének és minőségének kérdését, egyrészt, mert egy későbbi postomban szeretnék rá részletesebben visszatérni, másrészt meg azért, mert tulajdonképpen szinte érdektelenné tenné a teljes előző bekezdést (értsd: sok közük nincs a valódi húshoz).
A margarinokról nagyjából mindenki tudja, hogy alapvetően ipari felhasználásra szánt termék, széleskörű táplálkozási célra való felhasználása a nagyobb háborúk idején merült fel. (A vajakról olvasható egy nagyszerű cikk a Bűvös szakácson, érdemes elolvasni, érinti a margarinok kérdését is.) Fontos megjegyezni, hogy a margarinok az elmúlt 10 év során jelentős változáson mentek keresztül. A margarin alapvetően a növényi olajok hidrognézésével készült, amikor is a növényi zsírok telítetlen zsírsavait hidrogénnel telítik, ezáltal az megkeményedik és ebben a formában használható tovább. A telített zsírsavak lényegesen rosszabb hatásúak a szervezetre, mint a telítetlenek, ráadásul az eljárás során úgynevezett transzzsírsavak is keletkeznek, amik kifejezetten károsak. Ezért a gyártók a természetesen keményebb növényi zsírok felé fordultak (pálma- és kókuszzsír), de ezek önmagukban is igen sok telített zsírsavat tartalmaznak (eleve attól kemények). Ezért manapság leginkább emulgeált olajokat használnak, amivel az ízesített vizet össze lehet keverni az olajjal, végeredményben pedig egy kenhető valamit kapunk. Mit ne mondjak, magával ragadó. De itt mégsem emiatt szerepel, hanem az olívás margarinkészítmények adják az apropót, hiszen ezek már a klasszikus csúsztatós megoldások csúcstermékei. Az olívaolajról az a köztudomás, hogy kiváló élettani hatásuk van, ezért a gyártók piacra dobták az olívás margarinokat, mint az egészségesség netovábbját (a margarinok amúgy is mindig az "egészséges" vonalon mozogtak, mindenféle különösebb alap nélkül). Persze az már kevéské köztudott, hogy az olívaolajak számtalan félék lehetnek, a valóban egészséges hatású olívaolaj az extraszűz, amit hő- és vegykezelés nélkül nyernek ki az olajbogyóból. Ezt bizony elég szűken mérik a gyártók. A post megírásának ötlete akkor merült fel, amikor valamelyik nagynevűnek számító gyártó olívás margarinjának a dobozán megnéztem az összetevőket és kiderült, az olívaolaj aránya mindössze 1.4 százalék. De persze olívás... A Bords Eve márka idevágó termékének 50 százaléka zsír, abból pedig 4 százalék a szűz olívaolaj (hat százalék a finomított - értéktelen - olívaolajtartalma), vagyis a teljes termékre vetítve kettő százalék. A Bertolli tartalmazza arányaiban a legtöbbet, a teljes olajmennyiség negyede olíva, bár ennek csak a fele extraszűz, ami a termék 48 százalékos zsírtartalmára vetítve kemény hat százalékot ad. Impresszív. "Nyomokban mogyorót is tartalmazhat!"
Nagyon frappáns trükk, de legalább nem a termék beltartalmi értékén csökkenti, amikor az úgynevezett "gazdaságos" kiszerelések és utántöltő csomagolások ár/érték arányával játszadoznak kicsit. A vásárlóban valamiért olthatatlanul ott él az a(z egyébként alapvető közgazdaságtani igazságon alapuló) tévképzet, hogy ha valamiből többet adnak, akkor az fajlagosan kevesebbe kerül. Ez sok esetben igaz is, de néhány gyártó ebből is megpróbál extraprofitot termelni, egyszerűen pofátlan módon fajlagosan is drágábban adja a nagykiszerelésű, illetve utántöltő csomagolású termékeit. Konkrétan jó tíz éve vettem észre, amikor instant kávét akartam venni és az két és félszeres mennyiségű utántöltő háromszor annyiba került, mint az alapkiszerelés. Akkoriban persze még nem volt kötelező az üzletek polcain a fogyasztói ár mellett a termék egységárát is kiírni, ezért csak a véletlennek, illetve a jó fejszámoló-képességemnek köszönhettem, hogy egyáltalán észrevettem. Persze innentől kezdve figyeltem rá, és meglepően sok esetben tapasztaltam hasonlót. Ma már kötelező egységárat is feltüntetni, de a módszer ennek ellenére jelen van, megint csak az emberek felületes vásárlási szokásaiban bízva.
Hasonló, de mégis kissé más fogás, amit úgy jó 10 éve talált ki a vegyipar. Termékfejlesztésként tálalva koncentrált öblítőszereket kezdtek forgalmazni. A mai napig szerepel a legtöbb öblítő flakonján az 1L = 4L egyenlet, ami matematikailag ugyan vitatható, de a jelentése egyértelmű: spórolsz! Hogy valóban négyszeres sűrűségű-e a koncentrátum, azt nem tudom (bár kétlem), de nem is számít, hiszen az egész fogás egyszerűen a vásárlói lélektanon alapszik. Bár már legalább tíz éve nem is kapható "hagyományos" hígitású öblítőszer, a mosógépek beöntőtartálya mégis válozatlan méretű. Az emberek pedig, még ha eleinte oda is figyeltek az adagolásra, vagy akár fel is higították az öblítőket, mára szépen nyugodtan feltöltik az öblítőtartályt a "koncentrált" öblítővel. Persze a gyártók megkínálták a fogyasztókat egy látszólagos árengedménnyel, amikor áttértek a koncentrátumok forgalmazására, de így is legalább kétszer annyi bevételt termelhetnek, mint annak előtte. Mára hasonló a helyzet a mosóporokkal. Por alakban is feltűntek a koncentrált erőt ígérő termékek, de az újszerű, gél állagú mosószerek ezen a fronton is új dimenziókat nyitottak.
Rengeteg mindenről nem tudtam írni. Így kimaradtak az "adalékmentes" pékek, a könyveken népszerű szerző (de a könyvhöz semmit hozzá nem tevő) nevét feltüntető (ajánlásával, előszavával, stb), vagy éppen ugyanazt a könyvet más címmel újra piacra dobó kiadók, a rohadt gyümölcsöt mosolyogva lemérő zöldségesek, a kamu őstermelők, a hülyére vegyszerezett biotermékek, a szervizelt autóban szándékosan hibát okozó autószerelők (hú, arról még írni fogok egyszer, nem semmi, ahogy megszivattak annak idején!), a "budapest" bélszínt sertéskarajból készítő vendéglő és gyakorlatilag az élet minden területéről számtalan hasonló mocsokság.
Amiket itt leírtam, azok a mindenféle komolyabb nyomozás és rákészülés nélkül eszembe ötlő esetek voltak csupán, de már ezek is ijesztők.
Kedves vásárlóink, kérjük készítsék elő pénztárcáikat, munkatársaink végigjárják az áruházat és véletlenszerű összegeket tulajdonítanak el önöktől! Köszönjük együtműködésüket, további kellemes vásárlást kívánunk!
