Én meg az Ábel.
Megöl ez a mocsok, egyszerűen kiszívja belőlem az életet. Nekem a hideg -10 foknál kezdődik, a meleg meg 21-22 foktól, ezekkel a 3x fokokkal egyszerűen már nem tudok mit kezdeni. Egyszerűen leolvad a szinaptikus rendszerem, csak ülök, nézek bután és szenvedek, miközben folyamatos kis patakokban csorog rajtam a víz.
Oh, kora nyár van csak, az éjszakák kegyesek még, de odakünn hiába kellemes az idő, be ebből nem sok jön. Leginkább semmi. A huzat tiltott gyümölcs, bár ott lóg a fán, leszakítani nem lehet. Persze ezeknek a rohadt melegeknek az egyik járulékos hatása, hogy mintha helikopterről szórták volna be a környéket epoxi-gyantával, a levegő is megáll, a falevelek se mernek mozdulni. Vegetálunk.
Minden nyáron, már az első durvább héten szent esküvések hangzanak el, hogy ha már idén nem is ment, meg most már egyetlen valamirevaló légkondis se dolgozik 2-3 hónaposnál rövidebb határidővel, de télen... Óh télen, amikor sok légkondiszerelő tücsök az újabb és újabb lyukakat üti a nadrágszíjába, akkor majd jól kizsákmányoljuk őket és olyan csudi légkondit szereltetünk be, hogy csak na. Persze aztán mindig kell valamire a pénz, járdabetonozás, kerítés, miegymás. Messze olyankor már a fojtogató kánikula, messze az izzadtságban úszva ébredős éjszakák.
De most megint... Itt. Van. Csak ülök, nézek bután és olvadok. Épp most fogadtam meg, hogy ha vége a szezonnak, olyan, de olyan légkondit...
