Nem tudom, létezik-e még egy olyan üzletág, amelyik ilyen vehemenciával vonzza magához az üzleti élet életképtelen egyedeit. Persze az is lehet, hogy egy szűkebb kör forog benne, akik alighogy lehúzzák a redőnyt, máris újra belevágnak, nem tudom. Kíváncsi lennék, hogy éves szinten hányan ébrednek hangos heuréka! kiáltással, amikor is bevillan számukra az isteni szikra, a meggazdagodás záloga, a világ legeslegjobb és leginnovatívabb üzlete: A cégkatalógus.

A cégkatalógus olyan, mint a rózsaszínű műanyag kutyaszar-imitáció, nagyon jópofa ötlet, de az égvilágon senkit sem érdekel. Sőt, olyanabb. Maga az ötlet ugyanis nagyon jó, nekem, mint adatmániás, rendszerező szemléletű (legömbölyített) kockának kifejezetten szimpatikus. Annyira, hogy magam is tervezgettem hasonlót, bár az még abban az időben volt, amikor az  ország nagyja még csak az elviselhetetlen tévéműsorokból (pc-abc, ugyebár) hallott az internetről, természetesen szigorúan "(inter)nett"-nek ejtve.
Valamivel később dolgoztam is egy off-line katalóguscégnek, aztán két on-line vállalkozásnak is fejlesztettem ilyen rendszert. Rálátásom tehát bőven akadt a témában, amiből elég hamar kiderült, hogy az üzlet mind a két oldalán álló felekkel bizony súlyos problémák vannak.

Kezdjük a szolgáltatóval. Bárki aki ebben az üzletágban indít új vállalkozást (ez mára hatványozottan igaz, de régebben se volt sokkal jobb a helyzet) súlyos problémákkal küzd, jellemzően amatőr világmegváltó. Amikor az ember kitalál egy üzleti vállalkozást, az első dolog, amit meg kell tennie, hogy ellenőrzi a dolog piaci helyzetét, vannak-e konkurensek, illetve milyen potenciális vevőkörrel rendelkezik az ötlet. Ezt a lépést vagy nem teszik meg, vagy egyszerűen ignorálják az eredmény, úgy gondolják ők sokkal rátermettebben, profibban csinálják majd. Tehát adott a gazdasági analfabetizmus és a súlyos önértékelési probléma, amik nem kimondottan számítanak a siker zálogának.
Következő lépés az üzleti modell kidolgozása, a megfelelő infrastruktúra megalkotása, illetve a vevők megszerzése. Az üzleti modell több féle lehet ilyen esetben, bár mára már nem igazán működik, amit tíz éve, az off-line világban még el lehetett érni: az is fizet, aki bekerül és az is, aki megveszi a katalógust. Manapság a fogyasztótól nem lehet pénzt beszedni (megkockáztatom, hogy nem is olyan soká egyenesen fizetnünk kell majd, hogy valaki a tartalmunkat fogyassza), marad tehát az üzletünk tárgya, a "cég". Hogy ezek milyen cégek, erre visszatérek a második részben, de annyit azért a pongyilkosság különösebb veszélye nélkül elárulhatok: ne legyenek híú reményeink. Természetesen újdonsült cégkatalógus-tulajdonosunknak vannak.
Az infrastruktúra összeállítása nem egy extra bonyolult tényező, ezen mindegyik jelölt átjut, több-kevesebb sikerrel. Mondjuk jellemzően inkább kevesebb, mint több sikerrel, ami cégkatalógus oldalt megnéztem mostanában az borzasztóan áttekinthetetlen, kezelhetetlen, rossz felépítésű volt.
És akkor most jön a dolog legnehezebbik része: ügyfelet kell szerezni. Saját cégtulajdonosi tapasztalataim, illetve hasonló cipőben járó ismerőseim beszámolója, valamint a már említett cégkatalógusos múltam alapján egészen bizton állíthatom, hogy a gazdasági társaságok tulajdonosai, illetve döntéshozói a fizikailag elképzelhető legkevesebbszer ébrednek úgy reggelente, hogy márpedig ők, ha törik, ha szakad, aznap mindenáron bekerülnek egy cégkatalógusba. Ebből rögtön leszűrhető, hogy nem egy természetes igény kielégítéséről van szó, tehát a dolgot tukmálni kell. Itt jön a képbe napjaink egyik leginkább kedvelt embertípusa: a telemarketinges. Borzasztó hálátlanegy munka, de cserébe az ember legalább egy agymentes robotnak érezheti magát, ami nyilván nem egy utolsó szempont, feltéve, hogy pont ilyesmi fétisünk van. A telemarketing még akkor is igen kevéssé hatékony eszköz, ha amúgy jó terméket próbálunk eladni, de mára annyira devalválódott maga a fogalom is, hogy az emberek nagy többsége allergiás reakcióként azonnali telefonlecsapással reagál az ilyen hívásokra. Ha mégsem, akkor is igen kicsi a valószínűsége, hogy érdeklődik bármi iránt. Nem is beszélve a cégkatalógusokról, hiszen azoknak a feleslegességüknél csak a számuk jelentősebb, jó eséllyel mindenki benne van már egy ilyenben, de minimum zaklatták a témában.

- Jónapot kívánok, a www.miénkaviláglegjobbcégkatalógusa.hu internetes cégkatalógustól keresem, biztos hallott már rólunk?!
- Nem.
- Nahát, pedig nagyon ismert oldal vagyunk, első helyen jövünk fel a Google keresőben. Ismeri a Google-t?
- Ismerem.
- Nagyszerű. Azért hívtam, mert az önök cége benne van a mi rendszerünkben és adategyeztetést szeretnék végezni, azon kív...
- Hogy került bele a cégünk az önök katalógusába?
- Hát, benne van. Azt nem tudom pontosan, hogy került bele, de most egy nagyon kedvező ajánlattal szeretnénk megkeresni. Csupán havi 3000 Forint plusz áfa díjért felajánljuk, hogy a keresésekben az ön cége az ön által kiválasztott kategóriában az első tíz között szerepeljen.
- Mármint hol? A google-n?
- Hát az oldalunkon.
- Értem. És hány ilyen lehetőséget értesítenek?
- Nem tudom, amennyit sikerül, ezért hívtuk önt is, hogy...
- De hölgyem, ha eladnak 30 ilyen csomagot, akkor hogy garantálja, hogy valóban az első tízben leszek benne.
- Nagyon jó programozóink vannak és megoldják! Érdekli?
- (uhhh!) Meg tudná mondani, milyen látogatottsága van az oldaluknak?
- Nagyon nagy a látogatottságunk!
- Mégis, kicsit konkrétabban, hány látogatójuk van naponta, hány abban a kategóriában, amit nekem ajánlott, ezek jellemzően honnan érkeznek, ha keresőből, akkor milyen kulcszavakkal, milyen oldalletöltési mutatókkal rendelkeznek, és mennyi időt töltenek az egyes oldalakon?
- ...
- ... ott van?
- Hát, ezt így nem tudom megmondani.
- Hogy akar egy marketingszolgáltatást értékesíteni, ha semmit nem tud mondani a tényleges értékéről? Lehet, hogy csak napi két ember nézi meg az oldalukat...
- Nem, dehogy nagyon jó a látogatottságunk...
- ... és azok sem biztos, hogy nekem megfelelnek.
- ... és nagyon ügyes programozóink vannak, akik megoldják.
- Nem értem, hogy jönnek ide a programozók. A látogatottságukról volt szó, önök gyakorlatilag ezt árulják, elemi érdekük az adatok részletes ismerete, nem értem, hogy nincsenek erről információik.
- Hát nekem nincs ideírva a papírra, de megkérdezem a főnökömet és visszahívjuk.
- Rendben, visszhall!
- Viszont hallásra!

Ez így, gyakorlatilag szó szerint elhangzott egy hívás során. Természetesen soha nem hívtak vissza. Komolytalan.

A beszélgetést (a nyilvánvaló szánalmassága mellett) két okból tettem fel: egyrészt látható belőle a ma használatos üzleti modell, másrészt benne található a post megírásának mozgatórugója.
Az mára már egyértelmű, hogy senki nem hajlandó fizetni azért, hogy bekerüljön egy akármilyen jó nevű cégkatalógusba, tehát kizárólag értéknövelő szolgáltatásokat lehet értékesíteni. Az alapadatbázist feltöltik, leginkább a cégbírósági, vagy máshonnan (nem egyszer a konkurenciától) összebányászott adatokkal, és bővebb adatok közlését, kiemelt megjelenést és hasonlókat kínálnak. Ráadásul nem is olcsón, mert az éves díj összege, simán kiadja egy alap keresőoptimalizálás költségét, amivel önállóan kerülhet az ember mondjuk a Google előkelő helyeire.
És itt van az ember legjobb barátja elhantolva. Egyetlen funkciója van ezeknek az online cégkatalógusuknak, egyszerűen tönkreteszik a Google találati oldalait. Ne legyenek kétségeink, amit felhoznak ezek a vackok, nem többek, mint online névjegykártyák, használható információt nem találunk. De gyakran még valósat se, mert az adatok sokszor elavultak, a találati kulcsszó alá pedig nem egyszer csak hasraütés-szerűen pakolják be a cégeket. Nincs is annál idegesítőbb, amikor az ember spalettagyártót keres, és a "spaletta" szóra az első 30 találatból 25 valamilyen cégkatalógus, meg 1-2 linkfarm, a maradék pedig irreleváns találat. Az ember csak fogja a fejét és anyázik, ki az az idióta, aki manapság még elhiszi, hogy ez jó neki. Akár szolgáltatói oldalról, akár a cégekéről.

Vagyis a kuncsaft. Nem akarom tovább nyújtani a témát, de pár szót még ejtenék erről a részről is. Kik is vannak benne egy ilyen katalógusban üzleti alapon? Elég csak belenézni 1-1 ilyen oldalba, de logikai alapon sem túl nehéz kiokoskodni, itt bizony egy evoluciós hulladéklerakatról van szó.
Zsírbödön bété, aki nem hajlandó kiadni párezer forintot egy saját domainre, pár tízezret egy egyszerű weblapra, de még egy unokaöcsi sincs a környéken, aki az iskolai szakkörben összerakja nekik a "pistike weboldala ocsóért" kategóriás hómpédzset. Normális reklámra nem költ, részben mert nincs rá pénze, részben meg beleszarik, igénytelen minden (üzleti) tekintetben. Az ilyen cégek sose frissítik a terméklistájukat, az áraikat, semmi érdemleges információt nem közölnek se magukról (ez érdekel a legkevésbé), se a termékeikről, vagy a szolgáltatásaikról. Mindemellett gyakran olyan árakon dolgoznak, hogy az ember nem hisz a szemének, vagy a fülének.
Amikor a már emlegetett off-line katalógust csináltam, rám tartoztak többek közt a keretes hirdetések is. Az anyagokat az értékesítők összeszedték, de nem egyszer olyan kétségbejtő ostobasággal találkoztam, hogy nem tudtam, sírjak-e, vagy magamra hívjam az elmekórtant. Emberünk vett fél oldalas, színes hirdetést (most ne menjünk bele, hogy nyilván úgy tukmálták rá). Az elküldött anyag a következő volt: egy darab névjegykártya és egy nejlonzacskó. A zacskó az általa gyártott termék csomagolása volt, olyan szinvonalú, amiért egy párttitkár a hetvenes években is tömegmészárlást rendezett volna, a leggagyibb grafika, a legócskább  nyomdatechinkával.
A másik meg, szintén valami színes hirdetés boldog birtokosa, azt mondja, ő megcsinálta (talán wordben, nem emlékszem már) a hirdetést. És elfaxolta. Gyönyörűen nézett ki, ahogy a szétmázolt valami előcsúszott a hőszublimációs faxgépből. Emlékszem, szavazást tartottunk a szerkesztőségben, hogy leközöljük-e úgy, ahogy elküldte, de sajnos egy szavazattal nyertek azok, akik amelett voltak, hogy kérjük be újra...

Sok sikert, jó üzletelést! Rajtatok a világ szeme!