HTML

azbeszt

Random kiakadásaim...

"Anyu, az úristen megbassza azt a büdös kurva világot, azt bassza meg! Azt! Azbeszt megbaszta, a büdös kurva istenit neki!"
Eredetiben az igazi!

Friss topikok

Linkblog

Polhiszti

2009.03.25. 16:05 Before

Abszirdisztánban a helyzet  fokozódik. Mindenki fújja a magáét, megegyezésnek még csak a nyoma se látszik, főleg nem annak, hogy valami konstruktív történjen. A gazdaság szereplői próbálnak finoman bekurjongatni a pálya széléről, látva, hogy Bokrostól megbokrosodik az mszp jófiúk-tagozata, már a Surányi-Bokros kettőst vízionálja. Ezt vélhetőleg senki sem hallja (kivéve Ibolyát, de erről majd később). Idáig hallatszott a fogcsikorgatás, ahogy Sólyom a hét elején kénytelen-kelletlen kinyögte: nem látja alkotmányellenesnek Gyurcsány húzását. Most kézzel-lábbal kompenzál, előrehozott választásokért eseng a lelkem, mert az lenne a haza üdvére való. Az mszp-sek folyamatosan sorolják a hülyébbnél hülyébb pártkatonáikat (tessék, kedves szakállas bácsi, ebből is vegyen még, kóstolja meg, meglássa, ízleni fog!), egyszerűen nem mérik fel annak a szarkupacnak a nagyságát, amit hirtelen felkavartak. (Jajjistenem, hát magácskáéknak miért nem jó a kedves ember, az a Kiss? Olyan szép, fess legény, mindenki szereti!) Nem értik. Komolyan. Gyurcsány szerintem üvöltve röhög mindeközben. Viktorék fülre szorított kézell félhangosan mondogatják magukban, hogy "előrehozottválasztás, előrehozottválasztás, előrehozottválasztás...", legújabban pedig a sólyom a kedvenc állatuk, képe felkerül a falra Viktor Vezér mellé. Már csak azért is, hogy lehessen hova mutogatni: a Nagy Ember is megmondta!

Térjünk vissza egy szóra, a legújabb ötlethez. Felőlem Bokros wc-s néni is lehet a parlamentben, amennyiben döntési pozícióba kerül gazdasági-pénzügyi vonalon. Ez egy igazán elegáns húzás, valamennyire a berzenkedő szocik gyomrának is bevehetőbb lehet, fletó se keveredne újabb kellemetlen ellentmondásba, hiszen Bokros tényleg nem lenne miniszterelnök, a seprű seperhetne és talán (mondom TALÁN) Surányi jelethetne némi ésszerű visszahúzóerőt, amennyiben a bokrosi kasza túl mélyre, netán rossz irányokba (is) próbálna behatolni (erre azért láttunk már példát, ugyebár). A dolog pozitív jellege mellett szól az is, hogy Ibolya vezérasszony hevesen tiltakozik, neki Bokros szemlátomást a zsebében van, nem ereszti, csak közvetlenül a korona alá, hiszen úgy reá is több fény hullana. Zsarol a drága, egyem a szívét, közben persze az mszp-t sem restelli köpködni egy kicsit, nehogy túl messze lógjon kifele a lóláb. Lássuk be, megérthető, hiszen  kvázi Bokrost ő húzta elő a pakliból, bár tény, hogy ezáltal elég sokat rontott a használhatóságán.

Welcome to Absurdistan!

6 komment · 1 trackback

Címkék: politika orbán gyurcsány sólyom idióta dávid azbeszt abszurdisztán bokros

A bejegyzés trackback címe:

https://azbeszt.blog.hu/api/trackback/id/tr491025100

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kötöttségek nélkül 2009.03.25. 18:34:23

Darwin díj az MSZP-nek, orrkoppintás SólyomnakNem hiszem el! Hogy juthat eszükbe olyat kitalálni, hogy a szakértői kormányba be akarják erőltetni azt a Verest, aki a Gyurcsány mellett a legemblematikusabb alakja volt az elmúlt néhány év nem éppen sikeres…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Von 2009.03.25. 16:22:56

de Sólyommal mi a bajod? ezt nem teljesen értem
amit mondott, nevezetesen, hogy ez lenne a legdemokratikusabb, ez igaz, meg az is, hogy nem alkotmányellenes amit a Fletó akar, Lendvai meg elmegy a sunyiban, a köztársasági elnök nem karácsonyfadísz, annál több funkciója is lehet

Before · http://azbeszt.blog.hu 2009.03.25. 16:52:14

Nekem semmi bajom a Sólyommal, alapvetően kedvelem és tisztelem, még ha esetenként nem is értek egyet néhány döntésével. Ebben a postban azért merült fel a neve (sőt, ihlette magát a postot), mert feleslegesnek érzem, hogy ebben a témában ilyen nyíltan exponálja magát. Plusz nem is értek vele egyet, nincs olyan, hogy "legdemokratikusabb", az előrehozott választások meg - bár tulajdonképpen benne lennék - nem adnak nekem garanciát pillanatnyilag semmire. Az a rossz duma, hogy a kormány illegitim, meg nem áll mögötte széles támogatottság, az egyszerűen baromság, ilyen alapon minden kormánynak le kéne mondania, ha 50 százalék alá esne a támogatottsága (a közvéleménykutatásokon). Sólyom nagyon más módon elnököl, mint az elődjei, nem feltétlenül rossz, csak szokatlan.
Mivel Magyarországon a jelenlegi demokratikus berendezkedésnek így köztársasági elnököstül nem igazán van túl mély gyökere, az emberek nem tudják hova tenni a KE szerepét, amivel mindenki igyekszik visszaélni, pillanatnyilag leginkább persze Orbán. Ehhez pedig kiváló tereped ad Sólyom folyamatos véleménynyilvánítása.

Von 2009.03.25. 17:29:51

@Before: "ilyen nyíltan exponálja" szerintem ez nem baj egyáltalán, addig, amíg érvekkel támasztja alá; tegyük hozzá, hogy azt is mondta, hogy a választásokon ne hitegetéssel, hanem programokkal mérkőzzenek meg - ez azért árnyal a képen
egyébként meg az a véleményem, hogy jól csinálja összességében - most ettől elvonatkoztatva - ugyanis kit baszogasson főleg, ha nem a FELELŐS kormányt
én teljesen biztos vagyok benne, hogy ha Fidesz kormány lesz, őket is baszogatni fogja, amikor kell

"ilyen alapon minden kormánynak le kéne mondania, ha 50 százalék alá esne a támogatottsága"
azért itt is vannak fokozatok, arról nem is beszélve, ha lenne a Fidesznek komoly programja, akkor szerintem te is sokkal inkább az előrehozott mellett lennél, mintegy beismerve, hogy a kormány illegitim, de legalább alkalmatlan
megint más kérdés, hogy a fidesznek szerintem nem véletlen nincsen programja

"az előrehozott választások meg - bár tulajdonképpen benne lennék - nem adnak nekem garanciát pillanatnyilag semmire"

az így van, de miért bízik valaki jobban az elkúró kormányban, mint az akármilyen ellenzékben?
ezt tényleg nem értem...
vagy azt gondolod, hogy változik érdemben bármi egy miniszterelnökcserével?
nem tudok pontosan idézni, de a tegnapi "felmértükmitakarnakapiacok" indexes cikkben írták a végén: ugyanazok a képviselők fognak reformálni, akik eddig a kerékkötői voltak a reformoknak?
a kérdésfelvetés szerintem rendkívül jogos, és jogosságát csak erősíti, hogy úgy tűnik már a miniszterelnök személyében sem fognak tudni megegyezni
sajnos másik oldalon ott van az is, hogy az előrehozott választásokkal is nagyrészt ugyanezek az arcok fognak bekerülni...

Von 2009.03.25. 17:44:15

+ most olvasom, hogy a Mi Fodorunk aszongya megvan a jelölt Surányi személyében

oké

gondolkodjunk tovább: vajon a miniszterelnök - a személytől függetlenül - tudni fog-e kisebbségi kormánnyal, külső támogatással olyan reformot véghezvinni, amelynek a kárvallotjai az MSZP szurkeszei lesznek főleg, ráadásul nem kis számban?
Úgy gondolom, hogy tán nem sztereotípia kijelenteni, hogy a máig megmaradt mszp szavazók bázisai olyan néprétegek, akik így vagy úgy, de kapcsolódnak az eltúlzott szociális rendszerhez.
Márpedig ha az aránytalanul nagy szociális rendszerünkön nem végzünk fájó strukturális reformokat, akkor nem lehet összességében sem reformokról beszélni. Ha meg igen, akkor az MSZP az 5%os küszöb miatt 2010ben be se jut a parlamentbe, úgy kiheréli a maradék bázisát.
DE nagyon szeretném hangsúlyozni, hogy ha a mostani esetleges 1 éves kormány, vagy a következő normál választásokon megválasztott kormány 4 éve alatt nem fogják a szociális ellátórendszereket GYÖKERESEN megreformálni, akkor innen üzenem mindenkinek, aki munkából él, hogy meneküljön amerre lát, külföldre, föld alá, víz alá, levegőbe, mindegy mert mindenütt jobb lesz, mint itt.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2009.03.25. 18:41:47

Von: nagyjából jól látod. Bár a fideszt hosszú múltra visszatekintve utálom, de nem egyszer írtam már arról, inkább jöjjön a Viktor, csak ennek a faszkolódásnak legyen már vége.
Például szeptemberben: azbeszt.blog.hu/2008/09/05/gyele_viktol_dulvan
A (pillanatnyi) problémám a fidesszel: azbeszt.blog.hu/2009/01/27/kedves_nep_1

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.03.25. 20:24:56

nakérem. az szdsz mégse lépte meg a szaltó mortálét (most mond), az mdf az esélytelenek nyugalmával kinyilatkozza, hogy előrehozott kell, surányi lehet, hogy minelnök lesz (akár bokrossal a kabinetben), de amíg a programot veres pénzügyminisztériuma írja, és kis péter és veres is pozícióban maradnának (a folyosói pletyka szerint). így viszont bármijen értelmes dolgot is akarna surányi vagy bokros, ugyanúgy elbugáznák.
ez az egyetlen, ami az előrehozott mellett szól, más itt és most nem circumveniálja a kerékkötést. garancia persze nincs arra se, hogy a zorbánnal jobb lesz.
süti beállítások módosítása