Nem kevés visszatetsző dolog van a fideszben. Sokan várják őket messiásként (ami jószerivel érthető, tekintettel az elmúlt nyolc év ultraamatőr országfosztogatósdijára), szinte mindegy már, csak valami más legyen. Nos, valami más lesz.
Ez mostanra egyértelművé vált, a hátralévő másfél hónapban nincs az az erő, ami megfékezhetné a fidesz választási győzelmét. Persze ők nagyban játszanak, már kettős állampolgárság ügyében folytatott hisztéria során is kihallatszott egy vékonyka hang a 16-20 évre történő bebetonozásról. Most se kisebb a tét, lássuk be, kétharmaddal BÁRMIT meg lehet tenni az országban, így hát ez most a cél. A szent és nemes. Sokan támogatják ezt a törekvést, sőt, jómagam se lennék ellene, ha legalább aprócska esélyét lehetne látni annak, hogy ez a kétharmad valódi, az ország 20 éve meg nem oldott problémáit gyógyító struktúrális változtatásokat eredményez. Az a probléma, hogy erre - pillanatnyilag - nem túl sok esély látszik, sem a fidesz hatalomban mutatott ténykedése, sem pedig a volt és jelen kommunikációja alapján.
Nagy ocsmányságok jönnek, ez szinte biztosra vehetjük, persze sokan fognak helyeslően bólogatni, mindaddig, amíg a saját zsebük, vagy ideiológiájuk nem látja kárát. Node, ez egy rövidke post akar lenni amúgy, így térjünk is gyorsan a mondandómra. Szerencsés vagyok, hogy ritka kivételektől eltekintve nem olvassa napi 30-50 embernél több, amit írok, így nem nagyon várható a "hazudsz, geci!", "szoci bérenc" és hasonló művelt, kifinomult érvrendszerű vitaindító hozzászólások áradata. Nyivlán bemondásra kevesen hiszik el, mindazonáltal a jelenség létezik, nem túl tág ismerettségi körömből három teljesen független forrásból hallottam hasonlót.
A fidesz hatalmi demonstrációjának (és későbbi legitimációs takarójának) első csodálatos jele a kopogtatócédula-gyűjtési munkásnépmozgalmi akció. Gyűjtsünk össze kétmillió kopogtatócédulát, elvtársak, pattant ki a szikra valamelyik észlény fejéből. Kétmillió szép kerek szám, bár még így is csak a választópolgárok negyedét jelenti, ámde teljesen értelmetlen, hiszen a jelöltállításhoz ennél nagyságrenddel kevesebb is elegendő. Több oka is van ennek a begyűjtő akciónak, kezdve a konkurencia dolgának megnehezítésétől, a "biztos nyerő" image sugalmazásán (és az ellentétes érdekű szavazók távoltartásán) keresztül egészen a nyers hatalomfitogtatásig. De ezt már alaposan kielemezte, kitárgyalta mindenki, Török Gábortól az egyszeri bloggerig, felesleges lenne még egyszer elmorfondírozni rajta.
(Lassan eljutok ám a lényegig!) Ennek az akciónak érdekes magyarázatát adta Nyitrai Zsolt akárki, aki szerint azért gyűjtik ennyire nagyon a cédulákat, mert semmi sem annyira fontos számukra, mint "kétmillió találkozás, kézfogás, párbeszéd". Na, ez szép gondolat, igazán konstruktív, kár, hogy az égvilágon semmi köze a valósághoz. Itt ugyanis, kérem szépen, sima harácsolás, méghozzá igen agresszíven. A nyitrai-féle puszipajtásos-kézfogásos kommunikáció valami módon a tényleges begyűjtést végzőkhöz már nem igazán jutott le. A dolog a módszerváltás előtti tervgazdasági időszakot idézik, amikor odafent a szép, világos íróasztalok mellett az egyenlőbbek jól megtervezték, mire képes a magyar ipar, a jómunkásemberek megy szívták a fogukat. Vagy nem csak azt... Na, kérem, itt is hasonlóképp történnek a dolgok, nem egyszer hiperagresszív fidesz-ügynökök verik ki a vasárnap déli rántott húst a család szájából, és bármilyen eszközt bevetve próbálják elkérni, kicsalni, kizsarolni a kopogtatócédulákat. Se kézfogás, se párbeszéd. "Emlékezni fogunk", "Ez még nem szavazás, ne izguljon, adja csak ide" és hasonló mondatok hangzanak el. Teljesítménykényszer van, kéremszépen, meg kell lenni annak a kétmilliónak (ha több, az csak jobb), nyilván személyre leosztottan se kevés.
Kedves fidesz-idealisták! Kézfogás, mi? Lófaszt, mama! Aggya ide, vagy elveszem a járógépet!
